"Hangos festéket dobunk a filmre" – Snowdrops-interjú

A Snowdrops zongorista duót két francia zenész, Christine Ott és Mathieu Gabry alkotja, akik együtt színházi darabokat, filmzenéket és immerzív koncerteket hoznak létre, külön-külön pedig dolgoztak már a Radioheaddel, a Tindersticksszel és Yann Tiersennel. Ők szerezték a május 2-án magyar művészmozikba kerülő, fesztiváldíjas Manta Ray című thaiföldi film zenéjét is, melyben a kép és a hang ritka szoros egységet alkot. A két zeneszerző mesélt a Recordernek a különleges, természeti zajokat is felölelő, ambientes hangzásvilág megteremtéséről, az egyedi ondes Martenot hangszerről, Jonny Greenwooddal való eszmecserékről, és arról, hogy éreznek-e a közösséget a neoklasszikusokkal.

Hogyan lett egy francia duó egy thaiföldi film zeneszerzője?

Christine Ott: Az együttműködést eredetileg a film francia koproducere, Philippe Avril kezdeményezte. Én Roland Edzard 2011-ben a Cannes-i filmfesztiválon bemutatott filmjén, a La fin du silence-on [A csend vége – szerk.] már dolgoztam Philippe Avril-lel.

Mathieu Gabry: Phuttiphong Aroonpheng anélkül haladt előre a filmje készítésével, hogy akár a zene filmbeli szerepével, akár annak készítőjével kapcsolatosan végleges döntést hozott volna. A vágás során döntötte el, hogy nem thai zenét fog használni. Ekkor jött Philippe Avril, aki javasolta Phuttiphong-nak, hogy az ő „fizikális” filmkészítését Christine érzéki zenei világával kapcsolja össze.

Christine Ott: Ettől eltekintve azért versenyeznem kellett más zeneszerzőkkel, és Phuttiphong azt követően fordult az én zeném felé, miután több számomat is meghallgatta. A rendezővel folytatott első levélváltások után, megismerve az általa kedvelt hangzásokat, elég gyorsan a Snowdrops duó formációval való közös munka irányába mozdultunk el.

Hogyan írnák le a film zenéje megírásának folyamatát és Phuttiphong Aroonpheng rendezővel való együttműködésüket? Mennyi zenei szabadságot élveztek a Manta Ray zenei világa megalkotása során?

CO: Hihetetlen szerencsénk volt, mert szinte teljes szabadságot élveztünk. Ugyanakkor Phuttiphong a film bizonyos, pontosan meghatározott pontjain határozottan tudta, hogy mit akar, vagy ellenkezőleg, hogy mit nem akar. Mindenesetre javaslatokat tehettünk témákra, anyagokra, illetve igen különleges hangszínű hangszerekre, és részt vehettünk a hangzástervezésben, szerintem ezért lehetett aztán a zene összhangban a nagy egésszel.

MG: Elég gyorsan meghatároztuk a film hangzásvilágát Aroonpheng-gel. Az első javaslatokat követően és az első felvételek elkészítése után beigazolódott, hogy a mi zenénknek inkább a kísérleti, mint a melodikus spektrumaiban kell leginkább dolgoznunk. A Manta Ray forgatókönyvének szimmetrikus és elliptikus a felépítése; úgy hiszem, a mi filmzenénk is egy kicsit ilyen.

Ami a közös munka folyamatát, módját illet... Kétségkívül voltak nehézségek. A Strasbourg és Bangkok közötti távolság és a nyelvi korlátok, a közvetítő nyelvként használt angol, amiben időnként nem jutnak eszünkbe szavak; olyan emberrel dolgozni, akit egyáltalán nem ismerünk; a számunkra idegen kultúra. Egy dolog azonban biztos: nagyon kellemes volt, hogy egy szinte véglegesre vágott verzióval dolgozhattunk.

A film zenéjéhez írt több darabban nagyon érdekes keverékét lehet hallani természetes zajoknak, az elektronikus hangképeknek és az emberi hangoknak. Hogyan állt össze a hangzás az egyes rétegekből?

MG: Időnként valóban elég bonyolult volt így dolgozni, de nagyon fontosnak tartottuk, hogy a természetes zajok, a konkrét hangok, a szereplők hangja és a hangszeres részek együtt képezzenek egy egységes egészet. Végül is a zenére tekinthetünk úgy, mint ami ezen összetevők mindegyikében benne van, és az elemek egymás közötti kapcsolódásának az eredője!

A film egyik sarokkövének tekinthető jelenete alatt szól a The Harmony of Rohingya’s Voices című szerzemény, ahol leginkább a főszereplő, Thongchai hangjára reagáltunk, aki ismétlődő mormolással hívja a többieket az erdőben. Ha magát a filmet egyfajta filmművészeti kottának tekintjük, ez a jelenet olyan, mint egy utójáték. Szinte önmagában egy önálló film. Zeneileg az a pillanat, amikor a dallam szinte felrobban. Christine ezen első hangfelvételekre (és a képekre) reakcióként egy elég virtuóz zongoradarabot rögzített, tisztán improvizációból. Én ehhez hozzáadtam a zaj összetevőket, a basszusokat, és egy különleges loopot alkottam, amely összekapcsolja ezt a melódiát a hangokkal és a konkrét zajokkal.

Általában hogyan szerzik és hangszerelik a Snowdrops ambient textúráit, akár stúdióban, akár élő koncerteken? Dallamokból indulnak ki vagy bizonyos hangulatokat akarnak megfogni?

CO: Az alap leggyakrabban egy közös improvizáció, amiből kiindulva tovább rögtönzünk, majd rögzítjük a darabok szerkezetét és apránként finomítjuk azt.

MG: A Manta Ray esetében a Phuttiphong-gal folytatott eszmecseréink egy, a mi színpadi zenénknél jobban ambient típusú zenei univerzumba vittek el minket. Egy kicsit olyan, mintha Jackson Pollock módszerével dolgoztunk volna, hogy „hangos festéket dobunk a filmre” (elnézést, lehet, hogy ez nem a legszebb kép) és ezt elkezdjük kapirgálni annak érdekében, hogy létrehozzuk a narratívát.

Egy projekt esetében, legyen az egy album vagy élő fellépés, megtervezik a teljes zenei vagy érzelmi ívet? Inkább analitikus, vagy szabad asszociációs, „szabadon áramlós” a megközelítésük?

CO: Inkább érzelmi alapú és közvetlen összefüggésben van a vászonnal; ez egy első, nagyon spontán és nagyon érzékeny, a képpel közvetlen kapcsolatban álló improvizációt jelent. De ezután az első lövés után megtalálni az első ötletet… nem egyszerű.

MG: Igen, azt hiszem az első reakcióink mindig nagyon természetesek, spontának. Mondhatni zsigerből, szívből jönnek. Testből jövő reakciók mindenesetre. Csak ezt követően kezdünk el gondolkodni ezeken a reakciókon. Mondhatnánk tehát azt, hogy a Snowdrops zenéjének az alapja mindig egy „szabad áramlás”, ami mögött mindig van egy későbbi reflexió annak érdekében, hogy el tudjunk mesélni egy történetet vagy meg tudjunk jeleníteni egy lélekállapotot.

Mesélnének egy kicsit az egyik kulcshangszerükről, az ondes Martenot-ról? Mit találnak benne annyira egyedinek úgy zenei kifejezés, mint játéktechnika szempontjából?

CO: Számomra az ondes Martenot egy olyan hangszer, amelynek „űrbéli” hangzása van, és amellyel nagyon személyes módon lehet hangszíneket választani. Fontos még a „ruban” (a szalag) kifejezőképessége. Kicsit olyan, mintha festenénk vagy szobrászkodnánk a dalt, mivel olyan sok lehetőséget ad a hangszer (recsegések, levegő, hangszín), maga a felfüggesztett klaviatúra, amellyel saját vibratónk lehet. 

Egy interjúban Johnny Greenwood az ondes Martenot-t olyan hangszernek írta le, amely egyforma arányban romantikus és brutális és „közvetlen kapcsolatot teremt az elektronikával”. Christine, amikor a Radioheaddel játszott, cseréltek-e eszmét annak kapcsán, hogy mindketten különösen becsülik és értékelik ezt a hangszert?

CO: Egyetértek Johnnyval a tekintetben, hogy az ondes valóban lírai, organikus, de közben indusztriális hangzású. De én megfeledkezem az elektronikához való kapcsolódásról, számomra az ondes inkább olyan, mint az emberi hang, és amikor játszom rajta, teljesen megfeledkezem arról, hogy igazából egy elektromos hangszer. Amikor együtt játszottunk, hatan játszottunk együtt az ondes-okon és kevés időnk volt eszmét cserélni. Lehet, akkoriban még szégyenlősebb voltam, mint most. De emlékszem arra, amikor Johnny Greenwood izgatottan készült a Jeanne Loriod-val [2001-ben elhunyt francia zongorista, az ondes Martenot egyik legnagyobb szakértője, Olivier Messiaen második felesége - szerk.] való találkozójára, így többet beszéltünk Jeanne-ról mint az ondes-ról vagy magáról a zenéről. De most nagyon boldog lennék, ha alkalmam nyílna arra, hogy megejtsem vele ezt az elmaradt beszélgetést.

Ön dolgozott továbbá a 35 pohár rum című filmen a Tindersticks-szel – a film egy ondes Martenot hangjaival kezdődik –, illetve az Amélie csodálatos életén Yann Tiersen-nel. Tartott élő filmzene show-kat némafilmekhez saját eredeti partitúráival. Mit tanult ezekből a tapasztalatokból?

CO: Amikor némafilmhez szerzünk zenét, mindig nagyon izgalmas megtalálni a saját eredeti zenei színeinket úgy, hogy közben nagy tisztelettel bánjunk és kapcsolódjunk a filmhez. Időnként a filmnek köszönhetően olyan új zenei irányok felé kalandozunk, amelyeket csak a saját zenénk által nem találnánk meg. Például F.W Murnau és Robert Flaherty Tabu című filmje esetében számomra ez több volt, mint egy egyszerű „találkozás” a filmmel, valami megmagyarázhatatlan és különösen erős dolog történt köztem és a film között, egy „szerelmi történet” magával a filmmel is. Egyszerre volt zavarba ejtő felfedezni a csendet a teljes film során és ugyanakkor gondolkozni a zajszinkronon, hogy hogyan hozzunk létre hangokat egészen egyszerű dolgokkal. 

A Snowdropsot a neoklasszikus szcéna vagy mozgalom részeként látják?

MG: Az attól függ... Abból a szempontból igen, hogy saját stílusunkban vegyítjük a klasszikus és az elektronikus elemeket. Ilyen természetesen a zongora/ondes Martenot, amelyet gyakran alkalmazunk a színpadon, vagy a zongora/szintetizátor párosítás. Vannak bizonyos, színpadon még nem előadott, elég minimalista darabjaink is amelyek alapján szintén oda tartozhatna a zenénk. Christine az idők során kifejlesztett egy különleges, nagyon gyors és ismétlődő zongorázási technikát, amely emlékeztethet más zenészekre a neoklasszikus szcénából. Mindenesetre az a közönség, amely részt vett a koncertjeinken, időnként Ryuchi Sakamoto, Philipp Glass, Nils Frahm vagy Ludovico Einaudi művészetéhez hasonlította azt, amit látott és hallott. Nem tudom, hogy ez helyes megítélés-e, de biztos van átjárás a mi zenénk és az ő zenéjük között.  

Más szempontból ugyanakkor mégsem vagyok ebben biztos. Az a benyomásom, hogy a neoklasszikus irányzat gyakran egy nagyon sima, „kényelmes” dolog utópiáját ápolja, miközben mi időnként (gyakran) sokkal több egyenetlenséget tartalmazó, sokkal intenzívebb darabokat írunk, amelyek jobban kérdőre vonják a hallgatót, mint amennyire azt a neoklasszikus szcéna megengedné.

Manapság milyen típusú zenékből merítenek inspirációt?

CO: Ez egy nehéz kérdés. Szeretünk bizonyos zenéket, nálam például eléggé bevésődött Debussy, Ravel és a repetitív amerikai zene. De nem beszélnék sem inspirációkról, sem hatásokról. Nem hiszem, hogy bármi különösebben inspirálna, amikor zenét szerzek.

MG: Mindenféle típusú zenét hallgatunk, de zeneszerzéskor nem érzünk semmilyen különös inspirációt. Manapság a mi zenénktől elég távol álló zenéket hallgatok. Svéd metált, mint az Opeth, egy, a Sub Rosánál megjelent etióp zenei antológiát, vagy tartok egy kis Mars Volta kúrát, amit gyakran megejtek, amikor a hideg napok után visszatér a napsütés.

Mik a Snowdrops tervei a közeljövőre?

CO: Négy albumot szeretnénk elkészíteni. Az anyag nagy részét már rögzítettük, de még kell idő a szerkesztésre és a keverésre. A Manta Ray ezt ideiglenesen egy kicsit háttérbe szorította. Négy különböző hangszínű album, amelyek közben kiegészítik egymást. Az egyik inkább neoklasszikus, a másik inkább ambient, a harmadik progresszívebb és a negyedik leginkább jazz-es.

interjú: Huszár András

fordítás: Stugner Ágnes

a Manta Ray május 2-tól látható a magyar művészmozikban a magyarhangya forgalmazásában, premier előtti vetítések: április 30-án, este fél 7-kor a Francia Intézetben (Facebook-esemény), május elsején, este 6-kor a Bem moziban (Facebook-esemény)

a Francia Intézetben tartott vetítésen az eredetileg meghirdetett Snowdrops-koncert baleset miatt elmarad, alább a forgalmazó közleménye:

A magyarhangya sajnálattal közli, hogy a Snowdrops nem lép fel a Francia Intézetben április 30-án. Az eredetileg tervezett Manta Ray című film premier előtti vetítését megtartjuk 18.30-kor, ám a koncert a duó egyik tagjának vasárnapi balesete miatt – egyelőre – elmarad.

A koncert + vetítésre szóló jegyek a vásárlás helyszínén visszaválthatók, a vetítésre szóló jegyek normál áron (1200 forint, 1000 forint bérlettel) még kaphatók.

A Francia Intézet és a magyarhangya nem mond le e különleges esemény megrendezéséről, ha Christine Ott jobban lesz, újra neki futunk. Itt kívánunk neki mielőbbi gyógyulást.

a Manta Ray teljes filmzenéje:

a zenekar Facebook-oldala