"Na, akkor jött az őrület" - Altın Gün-interjú

A Budapest Ritmo fesztiválra Amszterdamból érkezik a török psych-revival legfontosabb zenekara, az Altın Gün, akik április 11-én az Akvárium Klubban játszanak anatóliai népdalokat és régi török slágereket pompás funkos, szintis, pszichedelikus popzeneként. Daniel Smienk dobossal a kezdetekről, a Grammy-jelölt második albumuk, a Gece utáni sikerekről, és énekesnőjük, Merve Daşdemir váratlan kilépéséről is beszélgettünk. Ez a szöveg a Recorder magazin 122. számában megjelent interjú bővített változata.

Az Altın Gün a funkos-grúvos pszichedéliával kezdett régi török dalokat játszani, ami testhezálló volt az alapító tagoknak, hiszen előtte páran Jacco Gardner zenekarában játszottak a hatvanas éveket idéző psych-popot. Neked mennyire állt kézre ez a stílus, és mit játszottál előtte?

Mindenfélét, az énekes-dalszerző zenéktől az elektronikán át az indie-ig. Párszor együtt játszottunk az Altın Günnel fesztiválokon, és eldobtam tőlük az agyam. Semmi ehhez foghatót nem hallottam előtte; nekem ők voltak a belépőm a török zenékbe. Arra gondoltam, egyszer bárcsak egy ilyen zenekarban játszhatnék…

Aztán megcsörrent a telefonod?

Ismertem az első gitárost, Ben Ridert, és amikor új dobost kerestek az első album után, a meghallgatás után kezeskedett értem. Azt mondta a többieknek, hogy velem szeretne játszani. A régi pszichedelikus zenéket vágtam, játszottam én is ilyeneket, szóval a fura ritmusok nem voltak teljesen újak. Különben jó nagy kihívás lett volna az Altın Gün.

A török zenében vannak a nyugati fülnek szokatlanabb ritmusok.

Ha valami nyakatekert ritmusképletet játszunk, addig gyakoroljuk, amíg már nem kell számolnunk az ütemeket. Egy barátom mondta, hogy Kelet-Európa más-más területein másképp táncolnak ugyanarra a páratlan ritmusra, szóval mi is arra próbálunk ráérezni, hogyan mozognánk rá.

Neked mi volt a belépőd az anatóliai zenék világába? Beleástad magad, vagy azt hallgattad, amit a nagy vinylgyűjtő basszusgitárosotok, a zenekart törökzene-rajongóként megalapító Jasper Verhulst, és a zenekar török énekes-szintetizátorosai, Merve és Erdinç hozott a próbaterembe?

Mindkettő. Mivel számomra minden új volt, megtaláltam a kedvenceimet, amiket én nagyon szeretek, de más nem annyira. A próbákra Jasper és Erdinç hozzák a menő cuccokat. Piszkosul értik a dolgukat.

Te mit szeretsz, amit mások nem?

Elkezdtem értékelni az igazán régi, tradicionális török zenéket. Amikor egy ashik csak énekel és játszik a sazon. Van ezeknek a zenéknek egy melankóliája. Nagyon kifejezőek, nem bújnak el sok hangszer mögé. De szeretem az újabb török cuccokat is, például a house új hullámát. A Jakuzi nagyon kúl dolgokat csinál.

Azelőtt léptél be az Altın Günbe, hogy felvettétek a második albumotokat, a Gecét, ami meghozta az igazi áttörést, és egy Grammy-jelölést is kapott.

2018 júliusában csatlakoztam a zenekarhoz, és nyár végén bevettük magunkat egy házikóba, hogy elkezdjük befejezni az albumot. Kétlemeznyi demón kellett átrágni magunkat, hogy eldöntsük, mi kerüljön rá a lemezre. Októberben már turnéztunk az anyaggal, novemberben pedig felvettük. Ez volt életem első lemeze, ráadásul szalagra rögzítettük, élőben, együtt játszva. Számítógépen lehet editálgatni a sávokat – persze, szalagon is, de ahhoz már sebészkéz kell. Akkor még nem is voltunk teljesen összeszokva, szóval nem volt könnyű menet, de rettenetesen izgalmas volt összerakni. És a Gece után? Na, akkor jött az őrület. Már az első albumra (On) is felfigyeltek, szóval én már a felszállóágban csatlakoztam a csapathoz, aztán a második lemezt még jobban fogadták, és gyorsan kilőttünk.

Hogy bírtad feldolgozni a hirtelen jött sikert?

Annyiból könnyen, hogy mindig is arra vágytam, hogy egy zenekarban játsszak, beutazzam a világot, és megéljek belőle. És pontosan ez történt, miután csatlakoztam az Altın Günhöz. Fura, milyen gyorsan eltelt ez a hét év. Baromi sokat turnéztunk.

Amikor két éve Antonis Antoniouval, a ciprusi psych-folkos Monsieur Doumani frontemberével interjúztam, meggyőződéssel állította, hogy a legutóbbi, a 2023-as Aşk a legjobb lemezetek. Egyetértesz?

Nekem az a kedvencem, amin még nem játszottam (On), mert azt tudom hallgatóként élvezni. Ha felrakom a Gecét, egy nagyon stresszes fiatalembert hallok, aki megpróbál valahogy boldogulni. Az Aşkot ugyanúgy vettük fel, szalagra, élőben, mégis más, mert érettebb lett. Tudom, hogy minden zenész ezt mondja, de ez az én esetemben szó szerint igaz. Aztán ott a Yol, amit teljesen másképp kellett csinálnunk a karantén alatt, és nagyon érdekes lett a végeredmény, de arról sokkal kevesebb számot játszunk, mert számítógépen raktuk össze a dalokat, és nem azon gondolkodtunk, milyenek lesznek élőben.

Milyen élmény volt a Yol elkészítése dobosként? A lemez sok számát dobgépen és szintin bütykölt alapokról kellett felépítenetek.

Vicces volt, mert minden dalt számítógépen raktunk össze, aztán bementünk stúdióba, hogy megnézzük, melyik dobhangzását tudnánk reprodukálni. Azt kellett imitálni, hogyan tudnék úgy szólni és játszani élő dobon, mint egy elektronikuson. Ami elég nehéz, mert soha nem leszel olyan szögletes, mint egy dobgép, de izgalmas volt játszani vele, és különféle hangzásokkal kísérletezni.

A múltkori KEXP-fellépéseteken is látszott, hogy sok kis elektronikus színezés beépült a zenétekbe.

Igen, jöttek dekorációk: kipróbáltunk crash padeket és dobszintiket, amikkel vicces hangokat lehet generálni, a perkásunk pedig dobtriggereket csinál. A dobpad, amin Merve játszott be elektronikus tapsokat, pedig hozzám került.

Sokkoló volt, hogy Merve tavaly kilépett a zenekarból. Titeket is meglepett?

Igen. A 2023-as amerikai turnénk után mondta, hogy kint marad, és csinál ott egy szólóalbumot, ami tök jó, de azt hittük, hogy ettől még marad a zenekarban. Aztán januárban szólt, hogy inkább a saját dolgaira koncentrálna. Azóta ritkán beszélünk, visszaköltözött Isztambulba.

Felmerült, hogy bevegyetek egy másik énekesnőt?

Gondoltunk rá, de az új tagnak minden téren passzolnia kéne a zenekarba, és sokan úgyis csak Mervéhez hasonlítanák. Nehéz ilyen értelemben pótolni valakit. Szerencsések vagyunk, hogy két énekesünk volt, mert így folytathatjuk eggyel. Merve energiája hiányzik kicsit a koncerteken, mert ő volt a boldog, ugrálós energiabomba, aki mászkált is a színpadon, és most olyan, mintha kicsit nagyobb lenne a távolság a zenekar és a közönség között. De zeneileg nem sok minden változott, csak pár szintis rész esett ki, amiket Merve játszott. Már turnéztunk így fél évet, és működik a produkció. És dolgozunk az új lemezen is, amit májusban fogunk felvenni.

Nem hiányzik a női hang a dalokból? Meghatározó része volt a hangzásotoknak, hogy volt női és férfi ének is.

Élőben is érdekesebb volt nézni a bandát, amikor két ember énekelt, más stílusban és tónusban. Ez néha tényleg hiányzik. Ha Merve vissza akar jönni jövőre, vagy öt év múlva, akkor nyitva áll előtte az ajtó. Vagy ha találunk valakit, aki jól passzol hozzánk, és ő is motivált, akkor jöhet. Nincs kőbe vésve, hogy örökre öten maradunk.

Sokan a berlini-török Derya Yildirim nevét dobták be, aki szintén anatóliai népdalokat játszik psych-popos stílusban.

Derya fantasztikus! Felmerült a neve, de ő is a saját dolgát csinálja. Most New Yorkba ment, hogy a Leon Michels vezette El Michels Affairrel készítsenek egy albumot, akik library musicos, jazzes-hiphopos dolgokat játszanak. Talán összehozunk majd valamikor mi is egy közös dalt Deryával.

Mi lesz a slágerekkel, amiket Merve énekelt, mint a Goca Dünye vagy a Yüce Dag Basinda? 

Kipróbáltuk az összeset Erdinçcsel, más hangnemben, és három működött. Figyelembe kellett venni azt is, hogy Merve dalai általában női szemszögből íródtak, és Erdinçnek egy kicsit fura volt énekelnie őket. Szóval ő választott végül. Párat kiszórtunk, de játsszuk például a Leylát és a Yali Yalit is.

Milyen lesz az új lemez?

A fő különbség az, hogy csak Erdinç énekel rajta, de amúgy elég Altın Gün-ös. Van pár dal, amire felkapod a fejed, hogy hú, ilyet még nem csináltunk, de nem lesz annyira őrülten más. Talán egy picit atmoszférikusabb, mert kevesebb a vidám dal. De még dolgozunk rajta, szóval ez akár a jövő héten is változhat.

Miben hoztok újat?

Nem annyira hangzásban, inkább játékstílusban. Kicsit komplexebb lett a dobok és a perkák viszonya, van sok kis rész, ami szépen egymásba omlik, ahelyett, hogy csak ugyanazt játszanánk egyszerre. Elsősorban nekünk izgalmasabb, hogy kicsit puzzle-özünk a hangszereléssel.

Mi kell ahhoz, hogy saját dalt írjatok? Volt egy a Gecén, a Soför Bey, és pár éve a KEXP-ben is játszottatok egy sajátot, a Cips Kola Kilitet.

Van pár saját az elektronikus albumon is. Ezek próbatermi jamekből indultak, amikről azt éreztük, hogy van bennük potenciál, de nem találtunk melléjük török dalt, és Merve azt mondta, hogy akkor ír hozzá szöveget. Szóval ezek főleg Merve-től jöttek.

Öt album után könnyebb vagy nehezebb török dalokat találni, amiket feldolgoznátok?

Nehezebb. Sokszor, ha találsz egy dalt, már van belőle egy olyan jó verzió, hogy azt mondod, ennél jobban nem tudnánk. Sok dalt feldolgoztunk már abból a halomból, amit szeretünk, de végül mindig találunk valami újat, ami inspirál.

interjú: Soós Tamás

Jegyvásárlás.

További infók.