"A jó dolgokat ápolni kell" – Lugosi Dani & Takács Vilkó (Nirvana Acoustic)-interjú

Lugosi Dani és Takács Vilkó pár éve úgy döntöttek, hogy eljött az idő szerelemprojektjük megvalósítására: Nirvana-dalokat játszani akusztikus hangszerelésben. Tavaly nagysikerű koncertet adtak az A38 Hajón a Nirvana 1993-as Unplugged koncertjének 25. évfordulója alkalmából, ahol eljátszották a teljes műsort vendégzenészekkel kiegészülve. Idén Kurt Cobain halálának negyedszázados jubileuma kapcsán több kiemelt koncertet is terveznek. Nirvana-hagyaték, gitártörés, de még a Guns N’ Roses is szóba került. Interjú.

Lugosit legtöbben a Wellhello hangmérnökeként ismerik a szakmában és bár már nem tagja a stábnak, a hangmérnöki munka azóta is fontos része életének. Emellett a Polytrip nevű új zenekarára is érdemes figyelmet fordítani. Takács jelenleg a Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosa, mellette a Men in the Box és a Ladies First zenekarok tagja is (előbbi egy Alice in Chains tribute, utóbbi pedig egy duó Szekeres Andrással, amellyel csakis női előadók dalait játsszák). Szimplán Vilkó néven pedig szólóelőadóként is tevékenykedik.

LUGOSIT ALAPOSAN KIFAGGATTUK A HANGTECHNIKUSI SZAKMÁRÓL ITT

Kinek mi az első emléke a Nirvana kapcsán?

V: Nekem az az első emlékem, hogy miután berobbant a Smells Like Teen Spirit, az MTV naponta vagy négyszer-ötször leadta klipjét, úgyhogy akarva-akaratlanul is tudomást szerzett róla az ember, hogy a zenekar létezik. Imádtam a dalt és a videót is. Aztán jött az Unplugged, amit 1993 decemberében szintén az MTV-n láttam, és én onnantól datálom magam igazi rajongónak. Kurt haláláról egy elektronikai boltban értesültem, ahova egy 60 perces TDK kazettáért mentem be. Az összes kiállított televízión ugyanaz a hírműsor ment éppen, és ott mondták be éppen, hogy öngyilkos lett. Felfoghatatlan volt, hogy egy ilyen sikeres ember 27 évesen fogja magát és golyót repít a fejébe.

D: Az én első emlékem, mikor ’94-ben vagy ’95-ben betotyogtam apukám szobájába és a földön észrevettem egy kazettát, amit előtte nem láttam a gyűjteményében. Megkérdeztem tőle mi ez a szalag és mondta, hogy nem tudja, de akiknél járt zenekari próbán, annyira szarul játszottak és borzalmasan rossz zenét nyomtak, hogy a hideg futkosott a hátán tőle, ők adták neki a kazettát, hogy ilyen zenét szeretnének játszani. Ebből fakadt, hogy meg sem hallgatta. Én mivel nagyon ritkán találkoztam eredeti kazettával (pláne, hogy ez menő és átlátszó volt) megölt a kíváncsiság, hogy mi lehet rajta. Apám mondta, hogy fülesben hallgassam meg, mert ne bömböljön a ház tőle.
Beraktam a kazettát, és elindítottam visszatekerés nélkül.  Épp egy szám végi pár dob ütés cintányér, meg valami krákogó gitárhang volt. Majd elindult egy bazi súlyos dob groove. Én előtte Queent, meg Gary Moore-t és Beatricét hallgattam, de annyira koszosan és megsemmisítően szólt a dob ezekhez képest, hogy először ez tetszett meg, majd jött a pusztítás (a szám egyébként a Scentless Apprentice volt és az In Utero album). A szám felénél kirohantam apámhoz, hogy ezt hallania kell, mert ez nekem tetszik. Visszatekertem a szám elejére, apámmal kitettük a hifire, aki azt mondta, hogy húhh kurva jó ez, ezek nagyon mérgesek, ez tetszik nekem is! Anyám megjött, hogy jajj a gyerek, meg a Queen, apám meg mosolyogva becsukta az ajtót, és mondta, hogy hallgassuk végig, mert ez geci jó.

A haláláról szegénynek külön emlékem nincs, az HBO-n egyszer láttuk apámmal a Live! Tonight! Sold Out!!-ot, ahol azon sírtunk, hogy a sok szép gitárt miért kell összetörni, de a kamerába pisilős részre tisztán emlékszem, ahogy apám megjegyezte, hogy huhh ezek nagyon be vannak tépve! A film végén meg ugye láttam, hogy Kurt már nem él.

Mikor és miért jött az az érzés, hogy nem csak otthon akartok Nirvana-dalokat játszani, hanem meg akarjátok azokat mutatni másoknak is?

V: Én szinte minden korai zenekarommal játszottam egy-két Nirvana feldolgozást még a ’90-es években. Daninak volt egy Nirvana tribute zenekara és nekem baromi szimpatikus volt az előadásmódja, úgyhogy kb. három éve kerestem meg azzal kapcsolatban, hogy mit szólna egy duós akusztik formációhoz, amit elsősorban az Unplugged dalaira építenénk. A többi történelem, hehe!

D: Az első zenekarom, ahol már saját ötleteket valósítottunk meg, azon alapult, hogy mindenki szerette a Nirvanát, és úgy kezdtünk, hogy megtanultunk pár Nirvana számot, hogy a közös zenélés működik-e együtt, később ezekkel a fiúkkal alapítottuk meg a Gouranga nevű Nirvana tribute-öt, amivel évi pár koncertet adtunk tiszteletadásként. Aztán Vilkó megkeresett, hogy nyomjuk el az Unplugged-ot ketten csak úgy. Igent mondtam rá, aztán egyszer csak tele lett az A38 hajó. Ez ilyen néha.

Az Unplugged-koncert 25. évfordulója tavaly novemberben volt, ennek alkalmából az A38 Hajón adtatok teljes zenekaros koncertet. Ekkor dőlt el, hogy nem csak duóban képzelitek el a projekt jövőjét?

V: Több nagyon sikeres fellépést tudhattunk a hátunk mögött duóban, és ahogy közelgett ez a jeles évforduló, egyre többet agyaltunk rajta, hogy milyen jó lenne ugyanazzal a hangszereléssel színpadra állni, ami az eredeti felvételen hallható/látható. Hála az égnek, mindenki igent mondott, akire gondoltunk, így Kocsis Mátéval, Prepelicza Zolival, Ölveti Matyival és Maszkurával kiegészülve sikerült a ’93-as felvétel hangulatát megidézni. A visszajelzések alapján ráadásul nem is rosszul.

NAGYCIKKÜNK ARRÓL A BIZONYOS UNPLUGGED-KONCERTRŐL

D: Mindig is vágytunk rá, hogy kinője magát akkorára a produkció, hogy ezt megtehessük, ráadásul a 25-ös szám is kedvezett.  Mi már korábban gondoltunk erre, de nem mertünk elég nagyban gondolkodni talán és tavaly augusztusban jött egy sorsfordító koncertünk, ami annyira tele lett, hogy egy másodikat is kellett csinálni belőle, és megfogadtuk, hogy ezt teljes zenekarral kell előadni teljes pompájában. Ezek után és a sikeren felbuzdulva természetesen szeretnénk ezt még megismételni, mikor eljön az ideje.

A NIRVANA BUDAPESTI KONCERTJÉNEK EMLÉKEI

Nyilván mindenkinek van egy Nirvana-album, ami közelebb áll a szívéhez, mint a többi. Meséljétek el, hogy melyik ez és miért.

V: Fura módon, nekem mindig az a Nirvana lemez áll a legközelebb a szívemhez, amelyiket éppen hallgatom. A Bleach azért jó, mert kibaszott nyers és szinte érzi rajta az ember a próbaterem szagát, a Nevermind kurva jól szól és tán összességében ezen vannak a legjobb dalok, az In Utero pedig annyira grunge és annyira ösztönös lemez, hogy a rajta található rontások, zenei pontatlanságok miatt tökéletes. Az Incesticide-ot meg nem tartom soralbumnak, bár kétségtelen, hogy azon is vannak bitang jó tételek.

D: In Utero. Egyrészt az első benyomás miatt, másrészt itt fogott meg még angoltudás nélkül is a célzott harag, amit éreztem a lemez alatt. Félre értés ne essék, nem a harag tetszett, hanem a célzottság. Ez nem egy tömegben felkiáltó kapd be a faszomat, vagy jajj mindenki dögöljön meg, és amúgy is vesszenek az emberek volt, hanem egy őszinte, nyers, gondolatokkal alátámasztott gyűlölet. Sok mai ”agresszív” zenekarban nincs ez meg, csak a hörgés, hőbörgés és annyira ezt nem is csípem. A Bleachet azért szeretem, mert gondolkodásmentesen bunkó, és egy pillanatig nem akarták kijavítani a hibákat.

A próbák miatt biztosan sok Nirvanát hallgattok. Csak a stúdióverziókat és hivatalos élő kiadványokból merítetek inspirációt vagy bootleg felvételeket is meghallgattok? Óriási mennyiségű koncertfelvétel maradt fenn és a mai napig bővül a gyűjtemény.

V: Én épp a múlt hónapban vettem meg egy 1991-es amszterdami koncert DVD-jét a zenekarnak, ami annyira brutális, hogy már most etalon számomra. Imádom, hogy olyan elementáris erővel zúznak, amit nem lehet tanítani, mert vagy belülről jön vagy sehonnan. Sallangmentes a produkció, konkrétan az a koncepció, hogy nincs koncepció, és elképesztően átjön a zenekar szellemisége is. Cobain előtt van összesen két effektpedál, semmi színpadi cicoma, semmi csillogó fellépő ruha, csak egy változó színű háttér, koszos tornacipők, kinyúlt kardigánok, pólók és teljes színpadi eszeveszettség. Amúgy pont beszéltük is valamelyik próbán, hogy azért elég kemény fizikai próbatétel lesz ezeket a dalokat ilyen mennyiségben színpadra vinni, főleg azért, mert egyikünk sem az a színpadi jelenség, akik megáll egy helyben, mint a cövek, és nyakig húzott hangszerrel a kezében finomkodja el a fellépéseket. Amúgy a YouTube-nak hála, tényleg elég sok bootleg videó maradt meg az utókor számára, amikből érdemes csemegézni, mert vannak nagyon jó minőségű koncertek, amikből lehet meríteni.

D: Nekem majdnem az összes single megvan, ami Nevermind, és In Utero. Nyilván pl. a Hormonaing EP és ezen ritkaságok nincsenek meg, de tudok ezekről a dolgokról, amint lett DSL netünk végig néztem a neten mindent!
2003-2004 környékén, amikor a DC++ és a file cserélők elindultak, egy sráccal elcseréltem az Unreal Tournament 2004 játékomat, ő meg adott 20GB-nyi Nirvana koncertet még ilyen 640*480-as felbontásokban és rosszabbakban, kb. a mostani YouTube-os felvételek 75% a megvolt nekem már akkor! De van eredeti Heart-Shaped Rome koncert bootlegem CD-m és van egy Live at the U4 CD-m is, ami a magyarországi koncert utáni bécsi koncert anyaga. Van még egy Kurt-ös VHS kazim, ami az életéről szól. Amikor 14-15 éves voltam ezeket halásztam neten és más helyekről.

Apropó gyűjtemény, gyűjtitek a Nirvana kiadványokat, könyveket vagy bármit a zenekar kapcsán?

V: Én szoktam venni gitáros magazinokat, a Nirvana különszámok mind megvannak, ahogy nagyjából az összes DVD is. A lemezeket még a ’90-es években kazettán szereztem be, aztán amikor jött a CD-s korszakom, akkor CD-n is, de mostanában már kizárólag Spotify-on hallgatok zenéket. Nagy örömömre ismét lehet kapni kurva jó Nirvana pólókat, van is otthon pár.

D: Egész sok dolgom megvan, de a Nevermind albumot direkt nem vettem meg, mert az a mainstream Nirvana album és azt 13-14 évesen elvből nem vettem meg, mert Kurt se vette volna meg! :D De kazin megvan, valaki adott egyet ajándékba.

A NEVERMIND 25 ÉVES JUBILEUMÁN ZENÉSZEKET IDÉZTÜNK A LEMEZRŐL ÉS KURT COBAINRŐL

Mit képvisel számotokra a Nirvana hagyaték 2019-ben?

D: Én úgy érzem, hogy még rengetegen szeretik és érzik ezt az életérzést és rengeteg ember kapcsol ehhez a zenekarhoz magánéleti, szociális és kulturális dolgokat. Én úgy érzem, ha az emberek azt szeretnék érezni, mint amikor ezzel találkoztak és ezt ”hagyatékként” vagy ”hagyományőrzésként” tovább lehet vinni minőségin és átszellemülve, akkor én felelősséggel szeretném is ezt megadni azoknak, akik hisznek, hittek és élik ezt az egészet. A jó dolgokat szerintem ápolni kell és tiszteletben tartani, de nem lerágni, mint a csontot.

Vilkó, te korábban játszottál Guns N’ Roses tribute zenekarban is, valamint könyved is jelent meg a témában. Cobain nagyon erőteljesen hangoztatta folyamatos ellenérzését Axl Rose és zenekara ellen. Egy ponton azt is kijelentette, hogy nem lehet szeretni mindkettőt, választani kell, mert annyira mást képviselnek. Mit gondolsz erről és hogy fér meg a szívedben mindkét formáció?

V: Alapvetően nem szoktam ezzel foglalkozni, mert hiába a Guns N’ Roses az elsődleges kedvencem, a Nirvana zenéje, a tagok mentalitása ugyanúgy formálta a zenei ízlésemet, a zenei világomat, az attitűdömet. Két teljesen más karakterű zenekarról van szó, akiknek a kiadványaik nálam ugyanúgy megférnek egymás mellett a polcon. Hozzátenném, hogy Axl Rose a a Don’t Cry forgatásán egy Nirvana baseball sapkában feszített, Dave Grohl pedig tavaly többször is fellépett az újjáalakult Guns-szal. Ha ez alapján kéne zenék között döntenem, akkor nagy bajban lennék, mert például a Metallicát és a Megadeth-et is ugyanúgy szeretem, pedig ott sem volt mindig felhőmentes a viszony.

A TÍZ LEGDILISEBB NIRVANA-FELDOLGOZÁS

Sokan nem tudják, hogy Cobain először 1988-ban tört szét gitárt színpadon, amikor még évekre volt a stabil anyagi háttértől és ismertségtől is. Ti el tudjátok képzelni, hogy egy Nirvana tribute koncert végén annyira felgyűlik bennetek valami (amit akár a dalok, akár bármi más, személyes probléma vált ki), hogy összetörnétek a hangszereiteket?

V: Én már éreztem magamat nem egyszer olyan extázisban a színpadon, hogy ütöttem-vertem a gitáromat, de helyrehozhatatlan károkat még sosem okoztam egyik hangszeremben sem. Mivel még sosem játszottam hangos koncerten Nirvana dalokat, még az sem kizárt, hogy a dalok okozta hangulat hevében annyira autentikusra sikerülnek majd a fellépések, hogy a hangszerek fogják bánni. Ha ezt súgja majd a benső intuíció, akkor kurvára nem fog érdekelni, hogy rámegy a fél gázsim a széttört hangszerek pótlására, de alapvetően csak a póz kedvéért biztos nem vágnék miszlikbe egy gitárt. Kurtéknek ez baszott jól állt, látszott, hogy nem a show kedvéért csinálják, hanem ez is egyfajta önkifejezés a részükről. Tavaly láttam egy netes Nirvana fórumon, hogy egy rajongónak ott van a falán az egyik fekete Stratocaster testének a fele, amit Kurt darabolt szét az egyik koncertjükön. Az mondjuk elég fasza kis ereklye.

D: Én mát zúztam szét több gitárt is atomjaira a korábban emlegetett Gouranga formációval, egyet a Szigeten, egyet a Dürerben. Azok a gitárok inkább elvették az ember kedvét bármilyen nemű zenéléstől, így nem esett nehezemre a túlvilágra bombázni őket. Amúgy nem annyira könnyű dolog, hozzátenném. Korábban volt olyan próbám, ahol behajítottam a gitáromat a próbán a dobszerkóba, de mivel nem volt harminc másik gitárom, megbántam, mint az állat, úgy kellett kézzel kicsiszolnom szegény gitárból a zúzódásokat. Egyébként, persze, van az az állapot, amikor annyira elszáll az ember agya, hogy se isten, se haza, aztán robbanjon, majd utána ráérünk megbánni a szilánkokat.

SOK-SOK FOTÓ AZ 1989-ES BUDAPESTI NIRVANA-KONCERTRŐL

Hogy látjátok a formációtok jövőjét? Budapest és Pécs után terveztek más városokba is ellátogatni?

V: Nem szeretnénk egy folyamatosan működő tribute bandává válni, inkább pár olyan koncertet adunk, ami tényleg nagy volumenű, hiszen mellette mindenkinek van saját zenekara, de nyilván mindnyájunk számára hatalmas élmény ezeket a számokat ilyen minőségben előadni. Ha lesznek olyan felkérések, amelyek visszautasíthatatlanok, akkor elgondolkozunk rajtuk, hogy mit érdemes bevállalni és mit nem, de most inkább arra biztatnánk mindenkit, hogy ezen két fellépés valamelyikére vagy mindkettőre jöjjön el, mert lehet, hogy jó darabig nem lépünk színpadra ezekkel a dalokkal.

interjú: Reszegi László

fotó: Ulz Mátyás

A Nirvana Acoustic Facebook-oldala.

Soron következő koncertek: március 30., Pécs, április 6., Budapest, április 11., Bécs, április 30., Szeged, május 17., Székesfehérvár