Seattle a figyelem középpontjában – 25 éve jelent meg a Nevermind

1991. szeptember 24-én jelent meg a DGC kiadónál a Nirvana második nagylemeze, a Nevermind. Olyan sokan olyan sok mindent elmondtak már róla, így ahelyett, hogy az ismert tényekről írnánk, inkább hagyunk másokat megszólalni. Az elmúlt években készített interjúk, privát beszélgetések során több zenészt kérdeztünk a Nevermind és Kurt Cobain kapcsán, ebből közlünk le most egy válogatást.

Ash Costello (New Years Day)

Talán jobb neki, hogy már nincs közöttünk. A Nevermind után nemsokkal már utált itt lenni.

Casper Starreveld (Kensington)

A Nevermind valószínűleg egyike minden idők három legjobb rocklemezének, ha nem a világ legjobbja. Egyike azon ritka pillanatoknak, amikor a dalszerzés és a produkció tökéletes egységet alkot. Remekül szól, a dalok elképesztőek, a zenekar pedig egy lenyűgöző korszak csúcsa volt. És a hang. Minden bizonnyal az elmúlt 25 év legjobb hangja. A korong egyike azoknak a lemezeknek, amit minden nem meg tudsz hallgatni és nem unod meg.

Emika

Ez kibaszottul a legjobb lemez az életemben.

MÉRFÖLDKŐ, DE MELYIK ÚTON? - A NEVERMIND HÚSZÉVES JUBILEUMÁRA.

Steve Turner és Mark Arm (Mudhoney)

ST: - Sokkal jobban szerettem a demókat, amik a lemezhez készültek.
MA: - Nem vagyok egy nagy rajongója a lemez hangzásának. Nagyon sima és túl kereskedelmi, túl van tolva. Viszont ha az én ízlésemnek megfelelően készült volna el, egy teljesen más sors várt volna a zenekarra.
ST: - Kurt még élne. Olyan lenne, mint most Bob Mould. Egy underground hős.
MA: - Vagy Berlinben élne a fiújával. (nevet)

Harcsa Veronika

Ahhoz képest, hogy hányan énekelnek, irgalmatlanul kevés az az énekhang, amiből színtiszta erőből sugárzik egy személyiség. Tehát tényleg kevés kézzel meg tudom számolni azt, hogy hány olyan énekhang van benne a fülemben, ami olyan erővel sugároz egy személyiséget, ami összetéveszthetetlen. És amikor ilyen énekhangot hallok, legyen szó Jeff Buckley-ről, Amy Winehouse-ról, Kurt Cobain-ről, vagy Nina Simone-ról, az nekem mind beég egyrészt, másrészt pedig hihetetlen példaértékű, mert olyan önazonosságot, olyan eredetiséget, hitelességet képviselnek, ami a legmagasabb szint számomra. Annyira hiteles, hogy nem lehet leutánozni, mert annak nincs értelme. Pont arra példaértékű, és arra biztatja az embert, hogy keresse a saját hangjának azt az autentikus részét, ami csak ő, és ami megfelelési kényszertől mentes.

Gyémánt Bálint

Nekem az jut eszembe most, hogy olvastam egy interjút a napokban. A ma élő gitárosok közül az egyik legnagyobb kedvencem, John Scofield nyilatkozott. Kérdezték tőle, hogy mit szól ahhoz, hogy nagyon sokan akarnak úgy szólni, mint ő. És erre azt mondja teljes döbbenettel Scofield, hogy ő ezt nem érti, miért akarna bárki úgy hangozni, mint ő? Az nem jó vagy rossz, hanem az olyan, mint én. Miért akarna bárki olyan lenni, mint én? És pont ez van Kurt Cobainnel is nekem: nagyon hiteles, nagyon őszinte attitűd. Szóval azok az emberek nem sokat gondolkodtak azon, hogy hogyan kéne szólniuk, hogyan kéne zenélniük, hogy mi az, ami trendi, hanem egyszerűen csak leültek, és összetették az energiáikat. Dave Grohl pontosan ugyanerről számol be minden alkalommal, hogy ők nem gondolkodtak azon, hogy hogyan is kellene, nem gondolkodtak azon, hogy áll a zenebiznisz, hanem egyszerűen csak lementek zenélni és összetették a közös energiáikat. És ez ilyen atomrobbanást indított a világon. Szerintem ez csodás dolog, és szerintem visszatérő, tehát időről időre előbukkannak olyan előadók, akik egyszerűen olyan attitűddel rendelkeznek és olyan brutális egyéniségek, hogy nincs is kérdés. És ő sem gondolkodik azon, hogy mit akar mondani, és te sem gondolkodsz róla, hanem egyszerűen csak leesik az állad. Nem attól, mert gyors, nem attól mert szép, mert magas, hanem egyszerűen, mert története van. És talán ez az, amit én folyton keresek a zenében: a mögöttes sztorit, a mögöttes hiteles történetet.

Caro Emerald

Nagyon sokat hallgattam a dalait. Szívszorító módon énekelt mindig is. A két kedvenc dalom viszont pont nem Nirvana-szerzemény: a Lake Of Fire és a Where Did You Sleep Last Night az Unplugged albumról. Főleg a második. Ahogy végigmegy a dal dinamikáján, az varázslatos. Azt hiszem hatalmas hatással volt rám kamasz koromban, de még most is.

NIRVANA ÉS AZ IN UTERO.

Michael McKeegan (Therapy?)

Hogy őszinte legyek, a Nevermind egy briliáns album, ami friss levegőt hozott. Akkoriban nagyon sok ismerősöm találta idegennek a lemezt meg az egész zenekart. Kurt női ruhákban lépett fel meg ez az egész furcsa gitárhangzás. A menő zenekarok akkoriban teljesen mások voltak, de ők megmutatták, hogy hogyan lehetsz egyszerű módon is önmagad. Kurt nagyon sok előadóra volt hatással ezáltal. Nagyon szomorú, hogy az egészet tönkretette az üzlet. Senki sem mondta neki, hogy menjen el egy év szünetre, pihenjen és térjen vissza. Nagyon kapitalista volt az egész folyamat.

Andy Cairns (Therapy?)

Bob Marley, Hendrix, Cobain. Csak néhány azok közül, akik akár még ma is velünk lennének, ha ismerték volna a saját határaikat. Nagyon sajnálom.

Remetei Filep Ákos (Audio Love Nation)

Koromból kifolyólag 1991 helyett valamikor 2000 környékén ért el hozzám a Nevermind, nyilván a Smells Like Teen Spirittel az élen. Majd amikor elkezdtem gitározni, ez lett az egyik első dal, amit megtanultam a Come As You Are-ral együtt, ahogy gondolom kábé mindenkinél, és a lemez észrevétlenül is beépült a zenei DNS-embe. Azt hiszem, hogy a hólapátos átdolgozást is vagy 200-szor megnéztem már.

Batta Zsuzsanna (Marge)

Amikor kijött a Nevermind, ötödikes vagy hatodikos voltam. A bátyám már basszusgitározott, én pedig akkoriban kezdtem el ismerkedni a gitárral és az énekléssel. Sopronban éltünk, a Bécsi Dombon esténként walkmanben hallgattuk a kazettát és együtt szomorkodtunk. Azért is emlékezetes a Nevermind, mert akkor voltam először szerelmes: Bence - aki dobos volt - csatlakozott hozzánk, hogy Nirvana tribute zenekart csináljunk, de komolytalan próbálkozás volt.

LILION, GYERTYÁK, KARDIGÁN - A NIRVANA-UNPLUGGED HÚSZÉVES JUBILEUMÁRA.

Müller Sziámi Péter

Robert Dimery a szerkesztője az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvnek. Imádta a Smells Like Teen Spiritet, és bír minket is, a Sziámit (pontosabban az Isolated nevű formációnkat) együtt dicsérte meg a Nirvanával és a Joy Divisionnel. Ennél személyesebbet sajnos nem tudok, de ez is nagy öröm volt. Peace.

Nelson Graf Reis (We Bless This Mess)

Azt hiszem, hogy a lemeznek nagy szerepe volt a garázsrock-, de még a punk-szcéna visszatérésében is az egész világon. 25 év távlatából nézve az album még mindig friss, a szereplők pedig halhatatlanná váltak.

Kollár-Klemencz László (Kistehén)

A Fekete Lyukban léptem fel aznap, amikor a Nirvana Budapesten járt. Emlékszem, ahogy utána nemsokkal végigkísértem az áttörést, ahogy az akkori popiparon keresztülgázoltak és lealáztak mindenkit. Akkor, a kilencvenes évek elején lehetett hinni, hogy van remény, születnek még Jim Morrison, Jimi Hendrix és David Bowie nagyságú zenészek. Akkor még nem tudtuk, hogy hosszú időre vége ennek. Ők voltak talán az utolsó szabad, öntörvényű rock and roll zenekar. Ennek a reménye akkor meghatározó akkori zenekarom (Andersen) számára.

Linczényi Márk (The Kolin)

12 éves lehettem, amikor először elkezdtem érdeklődni a fölöttem egy-két évvel járó punkfiúk pólóin lévő fütyikék iránt és ezzel párhuzamosan a punkzene iránt is. És mivel ebben a lemezben ez a kettő nagyjából egyszerre teljesült, egyértelművé vált számomra, hogy nagy rajongó leszek.

EGY SZŐKE SRÁC HAGYATÉKA - KURT COBAIN HALÁLÁNAK HÚSZÉVES ÉVFORULÓJÁRA.

Fakan Csaba (Vacsora Zsuzsival)

Emlékszem arra a napra, amikor először láttam a Smells Like Teen Spirit klipjét az MTV-n.  Még általános iskolás voltam és akkor valahogy nem értettem, hogy valaki miért énekel úgy, a verzékben, mint Sting, a refrénben meg üvölt, mint a sakál.  A gitár riffről nem is beszélve, elképesztő volt. A videó meg egyenesen letaglózott, akkoriban Guns ’n Roses-t meg Metallicát hallgattunk, de ez valami egész más volt. Azonnal megfogott és később a lemez is persze. A mai napig szívesen felteszem, egytől egyig alapmű az összes dala. Akkoriban nem volt pénzünk rendes eredeti kazikra és ilyen piacos olcsó TAKT márkájú kalózverzióban volt meg sokáig.

Deutsch Gábor

1991 végétől, amikor is barátom visszatért az államokból diákcsere program után, rengeteget hallgattuk kazin az általa hozott Nevermind albumot. Rongyosra, ha mondhatom így. Meg aztán ne felejtsük el a szomszéd haverokkal a későbbi kamasz-szobai pogózásokat is, amiket a lemezre lerendeztünk, párnacsatákkal tarkítva a szülők örömére. Aztán persze később kocsmákban is folytatódott. Az egész lemez úgy mérföldkő, ahogy van, de a kedvencem a Lithium.

Egy alkalmi hölgy ismerősömmel töltöttem az éjszakát, amikor az akkori MTV-n bemondta a műsorvezető, hogy klippremier következik, a dal címe az, hogy Smells Like Teen Spirit. Akkor hallottam először a zenekarról. Félbe kellett hagyni az aktust, annyira megfogott a zene. Kicsit olyan volt, mint mi akkor, a korai Tankcsapda. Megdöbbentő volt a párhuzam. Tátott szájjal ültem az ágy szélén és csak annyit tudtam mondani, hogy aztakurva. Ma este Münchenben lépünk fel és eljátsszuk az Egyszerű dalt az évforduló alkalmából.

interjúk és összeállítás: Reszegi László

A LEGDILISEBB NIRVANA-FELDOLGOZÁSOK.