Elhunyt Dick Dale, a szörfgitár királya

2019.03.18. 11:56, Gaines

dickdale.jpg

Dick Dale, a szörfrock szülőatyja vasárnap éjjel, 81 éves korában hunyt el, erősítette meg a halálhírt a zenész basszusgitárosa, Sam Bolle a The Guardiannak.

Dale 1937-ben született Bostonban Richard Anthony Monsour néven libanoni apa és lengyel-fehérorosz anya gyermekeként. Kiskorától érdeklődött a zene iránt – kipróbálta magát zongorán, trombitán, tarabakin, údon, és Hank Williams hatására ukulelén –, majd az ötvenes évek második felében kezdett gitározni, és miután szüleivel Kaliforniába költöztek, szörfözni.

Több szempontból úttörőnek számított. Az apai ágról szerzett arab zenei hatások, skálák és dallamok felhasználásával, tremolós pengetésével kialakított egyedi hangzásvilágot szörfrock néven ismerte meg a világ. Dale 1961-es, Let’s Go Trippin’ című szerzeményét tekintjük a műfaj első képviselőjének (ezt később a Beach Boys is feldolgozta a Surfin’ U.S.A.-n). A jellegzetes hangzás létrehozása során rengeteget kísérletezett a Fenderrel, hozzá fűződik például az első 100 wattos gitárerősítő fejlesztése Leo Fenderrel közösen, és az elsők között használt zengetőt gitározáskor. Játékáról olyan gitárosok vettek példát, mint Eddie Van Halen vagy Stevie Ray Vaughan.

A szörfrock hamar kiment a divatból, és Dale instrumentális rockslágereinek népszerűségét a hatvanas évek közepén kikezdte a brit invázió, ám Quentin Tarantinónak köszönhetően a 90-es évek elején ismét reneszánszát élhette: a Ponyvaregény nyitószámaként egy új nemzedék kedvence lehetett az 1962-es Misirlou című szám (amely egyébként egy mediterrán-közel keleti vándordal átirata, és a Black Eyed Peas is sample-özte a Pump It című számában).

A LEGJOBB MAI SZÖRFDALOK

A gitáros a hatvanas évek második felétől kezdve súlyos egészségügyi problémákkal küzdött, vastagbélrákban, cukorbetegségben, veseelégtelenségben és gerincbántalmakban szenvedett. Egy hosszú kihagyástól eltekintve végigkoncertezte az életét, és ugyan azt nyilatkozta egy újságírónak, hogy a színpadon szeretne meghalni, a feszített turnézás valódi oka abban állt, hogy csak így tudta kifizetni az orvosi kezeléseket. A Pittsburgh City Papernek adott 2015-es interjújában azt mesélte, hogy havi háromezer dollárt kell összeszednie valahogy az életben maradáshoz szükséges orvosi kiadások miatt, nem beszélve a betegbiztosításról. „Persze, szívesen otthon maradnék hajómodelleket építgetni, vagy elmennék a feleségemmel Hawaii-ra, de ha élni akarok, akkor muszáj fellépnem” – nyilatkozta. A halál oka egyelőre ismeretlen.

https://recorder.blog.hu/2019/03/18/elhunyt_dick_dale_a_szorfgitar_kiralya
Elhunyt Dick Dale, a szörfgitár királya
süti beállítások módosítása