Elhunyt Babos Gyula gitáros

2018.04.13. 19:47, rerecorder

babos_gyula.jpg

Türelemmel viselt betegség után 2018. április 12-én, 68 éves korában elhunyt Babos Gyula Liszt-díjas jazzzenész, zeneszerző, művésztanár - közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete.

"Babos Gyula 1949. június 26-án született Budapesten. Már 15 éves korától gitározott, 1966-ban a Magyar Rádió jazz versenyén első helyezést ért el. 1970-től a Kex együttesben, majd a Rákfogóban, később Kőszegi Imre zenekarában játszott. 1979-ben megalapította első saját együttesét Saturnus néven, majd 1985-ben létrehozta a Babos Triót. 1989-ben jelent meg első szólólemeze Kinn és benn címmel, majd ezt követte a Sham című lemez. 1994-ben a Sonynál jelent meg a világszerte kiadott Blue Victory című album. Ugyancsak a Sony adta ki 1998-ban az Egyszer volt... című lemezét. 1998-tól a Take Four nevű együttesével három lemezt hívott életre, majd 2001-ben Herbie Mann-nel készített felvételt. 2004-ben megjelent Trilok Gurtuval közös koncertlemeze. A Babos Project Speciallel Variáció címmel készített lemezt.

1977 óta a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanára volt. Alapító tanárként 1996-tól működött közre Kőbányai Zenei Stúdió könnyűzenei szakközépiskola életében.  

Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan kiválósággal zenélt együtt: a magyar jazz- és rockélet szinte teljes élvonala mellett olyan külföldi zenészóriásokkal alkotott maradandót, mint Victor Baileyvel, Terry Lynn Carringtonnal, Frank Zappával, James Moodyval, Tony Scott-tal, Trilok Gurtuval.

Alapító tagja és tisztségviselője volt a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek.

Díjai:

1991 - EMeRTon-díj
2003 - Szabó Gábor-díj
2005 - A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
2008 - Liszt Ferenc-díj

Babos Gyulát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója saját halottjának tekinti."


Zappa - Babos - Szakcsi-Lakatos - Egri - Kőszegi 1991-ben a Tabánban: 

Címkék: gyász babos gyula
https://recorder.blog.hu/2018/04/13/elhunyt_babos_gyula_gitaros
Elhunyt Babos Gyula gitáros
süti beállítások módosítása