Lemeztáska – Győrffy Ákos (Bajdázó)

A Bajdázó a 2010-es évek egyik legjobb, legeredetibb magyar zenekara volt, de három hipnotikus hatású folkos-artrockos nagylemez után 2015-ben megszűnt. Mint azóta kiderült, inkább rövid téli álom volt ez a formáció életében, hiszen idén augusztusban elkészült Boldog a hegy című új albumuk. Az év egyik legjobb magyar lemeze. Győrffy Ákos (a nyitóképen jobbra) költő-zenész – aki az ambientes horhosnak is tagja – mesél a hatásokról a Recorder 55. számában megjelent Lemeztáska-interjú lényegesen bővebb változatában.

Első zenei emlék

A nyolcvanas évek elején volt egy tűzpiros Moszkvicsunk, abban a Moszkvicsban egyetlen kazetta kallódott, amit apám hozott Németországból. Egy Dave Brubeck-válogatás volt, rajta a legnagyobb slágereivel (Take Five, Camptown Races stb.). Ezt a kazettát hallgattuk évekig, akárhová mentünk. Kisgyerekként nagyon idegesített a jazz, annyira elütött azoktól a zenéktől, amiket akkoriban hallottam a rádióban. Apám szerette a jazzt, Coltrane-t, Miles Davist, Stan Getzet és Bill Evanst leginkább. Azt a Brubeck-kazettát aztán mégis megszerettem, minden hangja belém ivódott és jóval később értettem csak meg, milyen fontos volt a számomra, hogy akkoriban ilyen sokszor hallottam. Főleg azért, mert így már hat-hét éves koromban tudtam, hogy vannak olyan zenék a világban, amelyek egészen mások, mint amiket a rádióban vagy a tévében hallani. Hogy a zenei univerzum jóval tágasabb annál, mint amit az emberek zöme elképzel. Kicsivel később elkezdtem hallgatni a bátyám Art Of Noise-kazettáit, főleg az In Visible Silence és az In No Sense? Nonsense! címűeket, amelyek akkoriban jelentek meg. Az Art Of Noise zenéje kifejezetten megérintett, noha talán kissé szokatlan lehet, hogy egy 11-12 éves gyereknél ez a fajta zene működhet. Végül is az Art Of Noise ágyazott meg későbbi érdeklődésemnek az ambient iránt, mert a zenéjükben nagyon sok experimentális elemet használtak, effekteket, zörejeket, egyszóval nagyon vonzó és izgalmas világot nyitottak meg előttem, ami már gyerekként beszippantott. 

GYŐRFFY ÁKOS MÁR MESÉLT ZENÉIRŐL ÍRÓKAT MEGSZÓLALTATÓ SOROZATUNKBAN IS.

Első lemez, amit saját pénzből vettél

Soha nem voltam nagy lemezgyűjtő, nem is tudom, saját pénzből vettem-e lemezt valaha is. A szüleim pénzéből viszont igen, középiskolás koromban. Az angol indie-hullám nagyon elkapott a kilencvenes évek elején, ezért aztán valószínűleg egy Stone Roses- vagy Inspiral Carpets-lemez lehetett az elsők egyike. Abból a hullámból, azt hiszem, egyedül a Stone Roses állta ki az idők próbáját, a többi akkoriban hájpolt zenekar zömét ma már képtelen lennék meghallgatni. 

Első kazettaélményed

Mint sok más kortársam számára, nekem is a lengyel TAKT-kazetták jelentették a „kazettaforradalmat” a kilencvenes évek elején. A Nyugati pályaudvar mellett volt egy lepattant bódésor, nagyjából a mai Westend bejárata környékén, az ottani butikok és büfék között pedig egy kazettabolt, ahol szinte mindenhez hozzá lehetett jutni. Akkori zenei ízlésemre jellemző, hogy szinte egy időben vettem ott Nitzer Ebb- és Technotronic-kazettákat. De az első igazi, átütő kazettaélményem 1992 elejére tehető, amikor a középiskolai angoltanáromtól kaptam egy viharvert kazettát, rajta az Orb The Orb’s Adventures Beyond The Ultraworld című lemezével. Az tényleg óriási hatással volt rám, serdülő éveim állandó háttérzenéje lett.

Zene, ami zenélésre inspirált

A leginkább talán a korai shoegaze-zenekarok inspiráltak a kezdetekkor. A My Bloody Valentine, a Slowdive, a Ride, de elektronikus tánczenék is a 90-es évek elejéről, mint az 808 State vagy a Future Sound Of London. Vagy a Cocteau Twins, amit szintén nagyon szerettem. A This Mortal Coil Blood című csodálatos lemeze. Aphex Twintől a Selected Ambient Works. Körülbelül tizennégy éves koromban összeraktam egy lemezt a bátyám Atari ST számítógépén valamilyen primitív zeneszerkesztő programmal, a végeredményt pedig kazettára rögzítettem. Nagy szívfájdalmam, hogy az a kazetta elkallódott valahol. Amennyire emlékszem, leginkább Adamski-hatásokat tükrözött (Liveandirect című lemezét sokat hallgattam akkoriban), ezen kívül béna vonós-sávokból raktam össze ritmus nélküli darabokat. Tényleg nagyon meghallgatnám újra, de hiába, elveszett. Remélem, halálom pillanatában, amikor az életfilm lepereg, meghallgathatom elejétől végéig. De persze sok minden volt még, ami inspirált. A Nirvana Nevermindja (ami szintén TAKT-kazettán volt meg és nagyon szerettem), az OK Computer a Radioheadtől, a KLF Chill Out című zseniális lemeze (megvan vinylen!), de a VHK is például, a korai lemezeik, vagy a legendás Ugatha Christie, hogy magyar zenekarokat is említsek.

A dEUS-tól a Worst Case Scenario, ami már eredeti kazettán volt meg. Az egyik legjobb „alternatív rock” lemez, amit életemben hallottam. Ezt a kazettát egyébként egy akkori (középiskolás) nagy szerelmem anyja semmisítette meg, aki aktív szektás életet élt a Hit Gyülekezetében, és a zenekar nevének láttán sátánista influenciákra gyanakodott, lánya lelki épségének védelmében pedig nem tehetett mást, mint hogy többször rálépett a kazettára. Bizonyos értelemben ez is az inspirációkhoz tartozott. A kilencvenes évek eleje-közepe nagyon izgalmas volt számomra zenei értelemben, azóta sem hallgattam annyi zenét, mint akkoriban. Segített túlélni a kamaszkorral esetemben együtt járó mély depressziókat. De általában véve is sokkal izgalmasabb időszaka volt az a zenének, mint a mai. És persze ne feledkezzem meg első zenekarunkról, a sajnos igen rövid életet megélt Metalist Harkov nevű formációról, amely soha nem adott koncertet, néhány próbát élt csak meg, de így is maradandó élményekkel gazdagított. Pszichedelikus csörömpölés volt jobbára, hordókat ütöttünk, jól bevisszhangosított gitárokat gerjesztettünk, minderre pedig Pilinszky-verseket dünnyögtünk, vagy egyszerűen improvizáltuk a szövegeket. A zenében rejlő szabadságérzés talán azóta sem érintett meg olyan elementárisan, mint abban a kérészéletű zenekarban. Ebben a legendás formációban bontogatta a szárnyait Heinczinger Miklós is, aki folkos körökben a Misztrál zenekarral lett azóta igen népszerű. (Plusz van egy szólólemeze Gyöngyöt az embernek címmel, szerintem nagyon jó.) 

Meghatározó koncertélmény

Soha nem voltam koncertekre sűrűn járó alkat. A Szigeten egyszer voltam kint a 90-es évek közepén, de nem maradtam sokáig, néhány óra elteltével hazamenekültem. Nem volt nekem való. Mindamellett volt Vácon a kilencvenes évek elején egy hely, a Kék Ló Fény, ahová szinte minden péntek este elmentem egy barátommal. Ott láttam élőben először a Kispált és a VHK-t, plusz környékbeli underground zenekarokat. Emlékszem egy Talaji Lárma nevű formációra, zajos, drone-os masszára sikoltoztak, nagyon megragadott. Legutóbb a My Bloody Valentine budapesti koncertjén voltam, négy évvel ezelőtt. Olyan volt, mintha tizenhat éves lennék ismét. Nagy kár, hogy akkoriban nem hallottam őket élőben. Így, vénülő fejjel már csak egy gyönge, szívtájéki szorítás jelezte, milyen fontosak voltak nekem egykor. 

EZEN A KONCERTEN MAJDNEM TELJES STÁBUNK OTT VOLT, ÍGY HALLOTTUK.

Hatások a Bajdázó indulásakor

A zenekar indulásakor, azaz 2008 környékén számomra a fent összegezni próbált hatások voltak az irányadók, de zenekarról lévén szó, a többiek is hozták a maguk impresszióit. Zsiga, az énekes-gitáros erőteljes népzenei és folkhatások alatt állt (és áll ma is), Zoli, a basszusgitáros hozta a Radiohead-megszállottságát. Ez így elég sajátságosnak tűnik, hogy tehát egy ilyen kevercsből miféle zene is tud létrejönni. Eleinte a folkos hangzás volt a meghatározó, akkoriban leginkább ceglédi kannán játszottam a zenekarban. 2010 körül jött be a szinti és a pedálok, ez adta a lökést ahhoz a hangzáshoz, amely aztán a Lekapcsolom a villanyt a fejemben című lemezen már erőteljesen érzékelhető. Olyan hatások keveredtek a Bajdázóban, amelyek általában nem tudnak jól keveredni, könnyen ízléstelenségbe és giccsbe torkollhatnak. Hogy nálunk ez mégsem következett be, az talán az ösztönösségünknek tulajdonítható. Nem voltak elképzeléseink arról, mit szeretnénk. A stúdióban, nagyrészt improvizálva alakult ki az első lemez zenei világa. Aztán, miután elkészültünk a Lekapcsolom lemezzel, rájöttünk, hogy valami olyasmit raktunk össze, ami talán így, ebben a formában még senkinek sem sikerült.

Hatások az új lemez előtt

Nem voltak markáns, említésre méltó hatások. Ami engem illet, az elmúlt években sok középkori zenét, gregoriánt, ECM-kiadós régi lemezeket (Eberhard Weber, Keith Jarrett, Barre Phillips, Gary Burton stb.) hallgattam, Zoli ráérzett a klasszikus shoegaze-ízekre (annak idején elkerülte őt ez a jelenség), Zsiga pedig amúgy sem volt soha az a kimondottan trendkövető fajta (és akkor finoman fogalmaztam), őt másféle hatások érik wifi- és árammentes erdei kuckójában. Ami talán más, mint a korábbi Bajdázó-lemezek esetében, az a tudatos leegyszerűsítés. Nyilván a korral is jár, hogy az ember nem a hatáskeltésre, a túlbonyolításra törekszik. Ez az új lemez – már csak Halmos András ütőhangszeres közreműködése miatt is – erőteljesebben elmozdult egyfajta repetitív zenei világ irányába. Igaz, ez korábban sem állt távol a Bajdázótól. Tisztult a kép, nyersebb a hangzás, csak a legszükségesebbek. 

Kedvenc magyar lemez

Szabados György: Time Flies, Szabó Gábor: Bacchanal.

Kedvenc magyar dal

Hát, nehéz. Talán Cseh Tamástól A jobbik részem.

Kedvenc rocklemez/indierocklemez

Ide kénytelen vagyok kettőt írni: Nirvana: In Utero, dEUS: Worst Case Scenario. Mindkettőt nagyon rég hallgattam utoljára, de volt idő, amikor minden nap ezek üvöltöttek  a megboldogult ITT NOKIA music centeren.

Kedvenc dalszerző-előadó lemez

PJ Harvey: Let England Shake. De ideírhatnám akármelyik lemezét. Dry, White Chalk például, zseniális művész, nem kérdés. Először az MTV Europe 120 Minutes című műsorában hallottam valamikor 1992 környékén, a Dry című lemezről játszottak trió felállásban néhány dalt élőben, az MTV stúdiójában. Nyers, elemi erejű szett volt, plátói szerelemre is gyújtott a művésznő iránt.

Kedvenc folklemez

Bill Frisell: Folk Songs, Dresch Quartett: Révészem, révészem. Nyilván egyik lemez sem igazán folk, de hát ma már ki mondja meg, hogy mi micsoda?

Kedvenc ambientlemez

Egyet kiválasztani kutya nehéz. De ha egy, akkor legyen ez: Stars Of The Lid: And Their Refinement Of The Decline.

Kedvenc elektronikus tánczenei lemez

Itt csak a régi, daliás időkre hivatkozhatom: Future Sound Of London: Lifeforms, 808 State: Ex:el.

Minden idők legjobb lemeze

Jaj, erre mit mondjon az ember. Nyilván nincs ilyen lemez. Pontosabban elég sok ilyen lemez létezik. De legyen mondjuk kettő: Miles Davis: Kind Of Blue, Radiohead: OK Computer. De mivel három a magyar igazság: The KLF: Chill Out.

Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja

Nincs lemezgyűjteményem, vagyis régebben volt egy szerényebb méretű, de elajándékoztam a darabjait, illetve soha nem kaptam vissza őket. Ami megmaradt és a legbecsesebb, az a KLF Chill Out című lemeze. (De mondhatnám a Cocteau Twins Victorialand című lemezét, szintén vinylen.)

Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted

Nincs stílusom, így aztán nem tud tőle elütni olyan nagyon semmi. De ne kerülgessük a forró kását: nemrég láttam valahol Katy Perry This Is How We Do című számát, és sajnos beleragadt a fülembe. Meghallgattam újra, és legnagyobb szégyenemre azt kellett megállapítanom, hogy tetszik. Fogalmam sincs, miért. Rejtély. De ezt csak az ócska sznobizmusom mondatja velem. Mert hát végül is miért ne tetszhetne egy Katy Perry-dal?

Bűnös zenei örömöd

Katy Perry-rajongó azért még egyelőre nem lett belőlem, de ha már bűnös zenei öröm, akkor be kell vallanom, hogy a kilencéves fiam mutatta tavaly Avicii Broken Arrows című számát, és hát sajnos az is tetszett. Vannak ilyen furcsa jelenségek az ember életében. Magamtól soha nem hallgattam meg azóta, de amikor a fiam hallgatta, kénytelen voltam odafigyelni. Úgy látszik, nem tudok ellenállni az euforikus szintis kiállásoknak és veretéseknek.

Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

A legtöbb rádiós sláger ilyen. Adódna a Despacito, mint kézenfekvő válasz, de inkább a Petőfi Rádió rotációját említeném úgy egészében.

Zene, amit bárcsak te írtál volna

Maurice Ravel: Pavane egy infánsnő halálára.

Zene, amitől boldog leszel

A zene nem vezet el a boldogsághoz, már amennyiben létezik ez a sokat emlegetett boldogság. Kiüresíthet, egyfajta meditációs objektumként működhet, amit megélhetek úgy is, hogy felfelé emel. Ilyen hatással van rám például William Basinski Cascade című lemeze.

BASINSKI-INTERJÚNK ERRE. TESSÉK, OLVASD EL!

Kedvenc heartbreak lemez

Heartbreak? Az micsoda? Ha az, amire gondolok, akkor a Radioheadtől a Let Down.

Zene, ami elgondolkodtat

A zenéről elsősorban nem gondolkodni kell, hanem megélni, belehelyezkedni, hagyni, hogy azt tegyen velem, amit akar. Amikor gondolkodni kell róla, az leginkább a problematikusságából adódhat. Ilyen értelemben elgondolkodtató például Kis Grófo munkássága vagy az úgynevezett nemzeti-rock jelensége.

Kedvenc zene utazáshoz

Ha utazunk, akkor az esetek legnagyobb részében nem én vagyok a dj, hanem a gyerekeim vagy a feleségem. Ebből adódóan vagy a Bartók Rádió szól (feleségem), vagy a Petőfi Rádió (nagyobbik fiam), esetleg egy Kaláka-lemez (kisebbik fiam).

Kedvenc zene éjszaka, sötétben hallgatni

Brian Eno: Thursday Afternoon, Julianna Barwick: The Magic Place, William Basinski: Disintegration Loops, Pausal: Avifaunal.

Kedvenc zene szexhez

Túlságosan prűd vagyok az efféle kérdésekhez. Meg hát miért kellene háttérzene hozzá? Ez valami hollywoodi szokás? Egyszer láttam egy hajléktalan párt a józsefvárosi Dankó utca egyik kapualjában szeretkezni, a nő zsebéből félig kilógott a mobiltelefonja, amiből lakodalmas diszkó üvöltött. Ez jutott eszembe a kérdésről.

Kedvenc szombat esti bulizene

Soha nem jártam bulizni, nincs bulizeném, a bulizás szótól is rosszul vagyok. De ha az otthoni, alkalmankénti YouTube-diszkókat bulizásnak nevezzük, akkor azért mégis csak van bulizene. A nagyobbik gyerek összeállítja a setlistet némi anyai kontrollal, ebből igazán eklektikus műsorok tudnak összeállni. Nagyjából így néznek ki: Kelemen Kabátban, Muzsikás, Ed Sheeran, Szalóki Ági, Justin Bieber, Szergej Rahmanyinov, David Guetta. 

Kedvenc vasárnap reggeli pihenős zene

Vasárnap reggel csicsikál a család, nem zenélünk, örülünk, hogy nem hat húszra (esetemben öt tizenötre) van beállítva az ébresztés a telefonon.

Kedvenc friss, idei lemezek

Egyáltalán nem követem az aktuális megjelenéseket, illetve nagyon ritkán jut el hozzám valami. Ami idén eljutott, az a Slowdive visszatérő lemeze (egészen jó) és a Pausal nevű brit ambient-drone formáció Avifaunal című albuma, ami megrendítően szép.

Kedvenc őszi zene

Kimondottan őszi zeném nincs. Olyan zenék vannak, amiket ősszel hallottam először és azóta mindig az ősz ugrik be róluk, amikor elém kerülnek. Ilyen például a Beach House Teen Dream című lemeze, a Radioheadtől a The King Of Limbs vagy a Halcyon Digest a Deerhuntertől. És persze ne feledkezzem meg a Bajdázó Lekapcsolom a villanyt a fejemben című lemezéről, amin szerepel egy Erdeizene című instrumentális, ambientes felvétel. Az abban hallható gitárt Zsiga, az énekes-gitáros egy hegyi kunyhóban vette fel kora őszi elvonulása alatt. Az a hegyi kunyhó sokszor eszembe jut ősszel (magam is megfordultam ott jó néhányszor), olyankor az Erdeizenét hallom magamban, ott baktatok a bükkfák alatt, bőgnek a szarvasok a közeli mezőn. Tökéletes, rusztikus idill.

és a Boldog a hegy című visszatérő Bajdázó-album: