Újra megjelent cd-n a Bajdázó zseniális debütlemeze!

2016.09.30. 14:00, rerecorder

bajdazo_cd.jpg

Öt éve jelent meg a Bajdázó egészen kiváló bemutatkozó nagylemeze, a Lekapcsolom a villanyt a fejemben. A lemezt mi itt a Recorderen is beválasztottuk a 21. század eddigi legjobb magyar albumai közé, de nem szükséges időkorlátot húzni, a nélkül is a kiemelkedő alkotások között a helye. A jubileumra most újra megjelent kizárólag cd-n a lemez újrakevert, itt-ott átalakított verziója egy bónuszfelvétellel (a címadó dal Balaton Methodban előadott változatával) megtoldva.

Győrffy Ákos író-költő-zenész Mile Zsigmonddal, Gugyella Zoltánnal és Kas Bencével közös, 2015-ben megszűnt zenekara három nagylemezt adott ki (a most újra megjelent 2011-es debütön kívül 2012-ben az Amerre fut, 2013-ban az Örökös zene című albumokat), de 2014-ben még egy koncertlemez is megjelent, idén, 2016 nyarán pedig egy válogatás is (Ős-Bajdázó) a formáció legkorábbi felvételeiből (ez magába foglalja a Megállni lábak nélkül 2010-es nulladik albumot). Győrffy Gugyellával és Kassal a szintén nagyszerű horhos ambientzenekarban folytatta, most viszont újra kiadták a Bajdázó bemutatkozását, mégpedig újrakevert, kissé átalakított és bónuszdallal megtoldott verzióban, amelyet csak itt lehet megrendelni nagyon baráti áron (online verzióban nem létezik a kiadvány).


Gugyella Zoltán a Bajdázó basszusgitáros-gitáros-billentyűse és zenei rendezője osztotta meg gondolatait az újrakiadásról:

„Amikor az év elején felötlött bennem, hogy a Lekapcsolom… album megjelenésének ötödik évfordulóját egy szép kiadvánnyal kellene megünnepelni, az is egyértelmű volt számomra, hogy a zenei részhez is érdemes lenne hozzányúlni. Az, hogy a címadó dal Balaton Method-ban elhangzó változata is felkerüljön a lemezre bónusz-dalként, magától értetődő volt, a legnagyobb izgalommal azonban az töltött el, hogy kellő idő elteltével újra hozzányúlhatok a lemezen eredetileg szereplő dalokhoz. A 2011-es eredeti megjelenést követő években sokat alakult a zenekar hangzása, elsősorban abból fakadóan, hogy Ákos gyakorlatilag mindegyik lemeznél más hangszert használt, a Zsiga által tömören csak ”hangszőnyeg”-nek nevezett elem előállításához, amely a Bajdázó zenei textúrájának egyik meghatározó eleme. A Lekapcsolom album idején szintetizátoron játszott (a második lemezen basszusgitárra, a harmadik lemezen pedig elektromos gitárra váltott).

A dalok újrakeverése során a „szelíd pszichedelikus” sound fokozása érdekében olyan sávokat is felhasználtam, amelyek egy 2014-es koncerten illetve a próbahelyen kerültek rögzítésre. Négy dal hangzásába is belenyúltam ilyen módon (Lekapcsolom a villanyt a fejemben, Engem úgy veszel körül, Tenyértérkép, Reá bízom magamat). Ezek közül kettő esetében jelentősnek is nevezhető a változás. Az Engem úgy veszel körülben több Ákos által feljátszott új sáv is örvénylik és kavarog egymás körül a dal teljes hossza során – köztük van olyan is, ami eredetileg az Amerre fut című dal koncertfelvételének egyik sávja volt.

Az eredeti albumot záró Reá bízom magamat (Rákóczi imája) még nagyobb változáson ment keresztül. Az új verzióban hallható ”hangszőnyeg” eredeti sávját 2016 nyarán vettem fel egy próbán mobiltelefonnal, miközben Ákos bemelegítés gyanánt éppen „felépített” egy loopolt gitárhangzást. Már csak az volt a feladat, hogy ezt a dal hangneméhez igazítsam – ezt nevezem én „pitchelés”-nek. Két ilyen pitch is készült, ami egymással kvintben harmonizál – vagyis öt félhang van közöttük –, ezek tekeregnek egymás körül a dal folyamán végig, érdekes hangzást adva, amit Ákos ”Rodostó” mixnek nevezett, utalva Rákóczi Rodostóig tartó hosszú menetelésére.”

https://recorder.blog.hu/2016/09/30/ujra_megjelent_cd-n_a_bajdazo_zsenialis_debutlemeze
Újra megjelent cd-n a Bajdázó zseniális debütlemeze!
süti beállítások módosítása