Az első és egyben utolsó Pol-beat fesztivált a KISZ KB Kulturális Osztálya és a Magyar Rádió és Televízió szervezte 1967. július 1-ére a Vígszínházba. A nagyszabású politikai dalversenyen a baráti KGST-tagországok előadói mellett magyar akusztikus gitáros kisegyüttesek és népszerű beatzenekarok is részt vettek. A kultúrpolitika által látványosan támogatott fesztivál nem maradt nyom nélkül a fellépők emlékezetében. Az 54. Recorder magazinban megjelent cikk online verziója következik sok exkluzív videóval.
Tiltakozó akciók Amerikában és itthon
Az USA vezetése a hatvanas években bőven adott okot a tiltakozásra. Az amerikai feketék polgárjogaiért indított demonstrációk az évtized közepére a vietnami háború elleni tüntetésekben kanalizálódtak, amelyek újabb tízezres tömegeket hívtak az utcára, és az egyetemek falai között is elterjedtek a tiltakozó megmozdulások.
A magyar sajtó Amerika-ellenes propagandájának köszönhetően a rendszerkritikus mozgalmak hírei a magyar közbeszédbe is beszivárogtak, és aktivizálták a fiatalokat is, akik hamarosan „Veled vagyunk Vietnam” és „Segítjük őket, mert minket védenek” feliratú molinókkal vonultak az USA budapesti nagykövetsége elé, vagy éppen a Pilis zöldjébe, tiltakozni és szolidaritási túrákat szervezni. A kultúrpolitika irányvonalába jól illeszkedtek ezek a megmozdulások, és hamarosan cikkek garmadája szólt azokról a fiatalokról, akik immár nemcsak szórakoznak, hanem gondolkodnak is (lásd például: Révész László: Mi, fiatalok…, Rádió és Televízió Újság, 1967/07), és lelkesen tüntetnek az amerikai imperializmus ellen.
Protest-songból pol-beat
Ezzel egy időben a kultúrpolitika egyes illetékesei látványosan támogatni kezdték az USA-ban a tüntetések szárnyán újra népszerűsödő folk- és protest-song műfajt, mondván, ez a zenei irányzat őszintén szól az elnyomott néprétegek problémáiról, miközben hangsúlyosan közösségi szellemű és kellően társadalomkritikus. Hamarosan meg is született a politikai beat fogalmából a pol-beat elnevezés, amely címke nehezen értelmezhető az egy szál gitáros énekesek szövegközpontú dalaira, de még nehezebben azoknak a beategyütteseknek a zenéjére, akiknek nem volt sajátja ez a stílus, csupán alkalmilag kaptak társadalmi vonatkozású dalszöveget, egy táncdalszövegírótól.
A Kádár-kori politikai daltípus létrejöttének egyik kiemelkedő példája az 1967-es Pol-beat fesztivál. A díjazásos vetélkedőt Mi, fiatalok címmel a Vígszínházban rendezték meg, és bár nem volt telt ház, a médiában így is nagy visszhangot kapott az esemény. De még mélyebb nyomot hagyott azokban a résztvevőkben, akik a kínos siker és megalázottság érzésével távoztak a fesztiválról, és később szabadkozva, a „visszagondolni is rossz rá” felhanggal számoltak be róla.
A fesztivál fellépői: két kategória
A fesztiválon külön kategóriában díjazták az akusztikus kisegyütteseket és a beatzenészeket. Előbbiek a folkzene hagyományos hangszerelését követték Woody Guthrie, Pete Seeger, Bob Dylan vagy a Peter Paul and Mary együttes mintájára, utóbbiak viszont tudhatóan nem voltak elkötelezettek sem a folk, sem a politikai tartalom iránt, és a fesztiválon csupán S. Nagy István – akkoriban a pályája csúcsán lévő dalszövegíró – meghívására vettek részt. A zenei irányzat több szempontból is ellentmondásos megvalósulásának másik fontos szereplője Maróthy János zenetudós volt, aki a munkásdalok örökségét kutatta Magyarországon, és mivel a városi népzenét hallotta ki szerzeményeikből, fellépésre buzdította az akusztikus irányzat előadóit.
POPŐSKOR-SOROZATUNKBAN ÉPP MOST ÍRTUNK GUTHRIE ÉS SEEGER JELENTŐSÉGÉRŐL.
Akusztikus kisegyüttesek
A fesztivál sztárzenekara egyértelműen a Gerilla együttes volt, amely nevével Che Guevara előtt tisztelgett, és a korabeli újságcikkek szerint a műfaj úttörőjének számított. Alapítótagjai Berki Tamás és Vámos Tibor énekes-gitárosok és Haraszti Miklós író voltak. Berki később híres jazzénekes, Vámos Tibor Vámos Miklós néven befutott író lett, Haraszti pedig politikus, egyetemi tanár. Az együttes már a hatvanas évek közepén elkezdett vietnami és civiljogi témájú dalokat játszani. Politikai aktivitásának legjellemzőbb példája, hogy úgynevezett házizenekara volt az ELTE Bölcsészkarán és Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen akkoriban megalakuló Vietnami Szolidaritási Bizottságoknak, és az ő megmozdulásaikon fejezte ki elégedetlenségét nemcsak az amerikai imperializmus, hanem a magyar pártvezetés politikai passzivitása miatt is. A fesztiválon az együttes négy dallal szerepelt, közöttük a Várunk este a szobornál a rasszizmus ellen tiltakozott egy konkrét politikai esemény tükrében: az USA déli államainak egyikében a hatvanas évek közepén először sikerült elérni, hogy egy afroamerikai diákot is felvegyenek az egyetemre. (Név szerint James Meredith-et, aki ezek után a polgárjogi mozgalmak egyik vezetőjévé vált.)
a Gerilla és a Várunk este a szobornál videója:
Az együttes Nem lehet tudni című száma viszont nem közvetlenül politikai témát dolgozott fel, hanem erkölcsi kérdéseket feszegetett, a kispolgári életmódot, az önzést és a sznobizmust kritizálta.
a Gerilla és a Nem lehet tudni videója:
Az előadók által gyakran közérzeti vagy közéleti daloknak nevezett szövegközpontú irányzat meghonosításában részt vettek Dinnyés József és – a később a Kex billentyűseként ismert – Doleviczényi Miklós is, akik a budapesti közönségnek először a Lengyel Kulturális Egyesület akkor Münnich Ferenc (ma Nádor) utcai klubjában mutatkoztak be, és a fesztiválon dobogós helyezést értek el. A fesztiválon az akusztikus kategóriában fellépett még a miskolci Memento- (tagjai: Csanádi Pál, Ihász Károly és Koczor Attila), valamint a Viet-beat együttes is.
DINNYÉS JÓZSEFFEL LEMEZBOLTOZÁS KÖZBEN BESZÉLGETTÜNK.
(Magyar Ifjúság, 1967., július 1.)
A Viet-beat tagjai nem voltak jelen a műfaj kezdő lépéseinél, hanem gimnáziumi beatzenekarként, az iskolai KISZ-szervezet felkérésére vettek részt a fesztiválon. Daluk George John Steinbeck amerikai író vietnami szereplését kritizálta, innen jött a cím is: Van, akinek nem elég a Nobel-díj sem. Az apropót az adta, hogy a magyar médiában nagy port kavart a hír, miszerint az addig humanista nézeteiért tisztelt író ellátogatott Vietnamba, és hazaérkezte után cikkeiben az amerikai katonákat dicsőítette. Az együttes egyik gitáros-énekese, Huzella Péter elmondása szerint az eredeti dalszöveg kicsit másképp szólt, Mezei András költő írta át még harciasabbra.
a Viet-beat:
Elektromos nagyegyüttesek
Máté Pétert már a fesztivált követő cikkek szerint sem kellett bemutatni a közönségnek, Bergendy István felfedezettje a Rádió tánczenekarának tagjaként addigra már többször fellépett a Budai Ifjúsági Parkban és a tv-ben is. A Dobsa együttessel Vass Valéria szövegére komponált, „Sakktábla lett a világ” sorral induló dal a pénz hatalmáról, a feketék és fehérek harcáról szólt színesen könnyed, tánczenés stílusban. A zenekar ezzel a számmal elnyerte a KISZ KB különdíját (kéthetes üdülést Szocsiba, amely egyben belépőül is szolgált az ott megrendezett nemzetközi pol-beat fesztiválra, valamint, a nagyzenekari kategória győzteseként 15 ezer forintot vihetett haza. A nyertes dalról Máté Péter így nyilatkozott a Világ Ifjúsága című lapnak: „Első politikai jellegű dalom A néger zongorista dala. Úgy érzem, a zenében és a szövegben benne van az egész négersors. Ezzel szeretnék fellépni Szocsiban is, de lehet, hogy addigra új, hasonló jellegű számom is születik…”
Máté Péter fellépése:
Magay Klementina az Atlasz együttessel egy magyar fiú és egy vietnami lány szerelméről énekelt. Az Atlasz egyébként az elsők között kísérletezett Magyarországon a soul stílussal. (Legnépszerűbb slágereik a Boldog vagyok és a Töröld le a könnyeidet. Magay legismertebb dala pedig Huszár Erika és Payer András szerzeménye, az Nevető almák.) Az együttes a nagyzenekari kategória második helyezettjeként szintén meghívást kapott Szocsiba, és a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) támogatásával az 1968-as szófiai Világifjúsági Találkozóra (VIT) is.
Magay Klementina fellépése:
A Syrius zenekar még a legendás felállása előtti formációval vett részt a fesztiválon. Az S. Nagy István szövegére hangszerelt Fekete Patkány című daluk elítéli a huligánkodást: főszereplője, a Fekete Patkánynak becézett fiú értelmetlen halált hal egy utcai verekedés során.
Syrius és a Fekete Patkány:
A nagyegyüttesek kategóriájában fellépett még Mikes Éva és az Expressz együttes Hoffmann Ödön szerzeményével, valamint a korszak sztárzenekarai közül az Omega és az Atlantisz, a többségben lévő, S. Nagy dalszövegeivel. Az Azért mert a faterod góré és a Ki ölte meg Kennedy-t? egyaránt a társadalmat vádló, gunyoros stílusú dalok. Utóbbi jellegzetessége, hogy egy olyan ismert protest-song daltípust követ, amely refrénként visszatérő kérdéssel indul, írt ilyet Pete Seeger és Bob Dylan is a hatvanas évek elején Who Klled Norma Jean? és Who Killed Davey More? címmel. Prozódia és dallam ritkán talál egymásra a magyar verzióban, de a tanulság megmarad: nyugaton a hatalom, nyugaton a halál.
Neményi Béla és az Atlantisz fellépése:
Jövőre is lesz pol-beat fesztivál?
A fesztivál után a sajtóban sokan ígérték, hogy 1968-ban, hasonlóan nagyszabású keretek között újra színpadhoz jut a Magyarországon az idáig ismeretlen zenei irányzat, de a tervek mégsem valósultak meg, csupán a Halló fiúk, halló lányok! című ifjúsági tévéműsorban tűntek fel a műfaj már ismert szereplői és külföldi előadók, akik közül egy szovjet, négy francia és egy olasz énekes már az 1967-es fesztiválon is részt vett.
Szabó Kata
(Az ötletért, az interjúkért és az archív anyagért köszönet illeti Balázs Jánost, Berki Tamást, Haraszti Miklóst, Huzella Pétert, Neményi Bélát, Révai Gábort, Takács Ádámot és Vámos Miklóst. A tüntetéses fotó Révai Gábor Bemutatkozásaim története című kötetéből származik, a Gerilla együttes képe Vámos Miklós gyűjteményéből.)
további korabeli újságcikkek és fotók:
AMIKOR ÖTVEN ÉVE VOLT, AKKOR ÍRTUNK AZ ELSŐ MAGYAR BOTRÁNYKONCERTRŐL IS, 1963-BÓL.
