RZA folytatja a Wu-Tang-sagát

2017.08.26. 11:05, Frontrecorder

wuwu.jpg

Október közepén jelenik meg a Wu-Tang: The Saga Continues című album, amely inkább tűnik a klánvezér RZA projektjének, a Wu-Tang Clan-tagok közreműködésével. A lemezről elsőként közzétett dalban egy régi harcostárs, Redman featol.

A Wu-Tang Clan szoros köteléke mostanra látszólag teljesen fellazult, a legutóbbi, 2014 decemberében kijött "búcsúalbumra" kínkeservesen sikerült minden tagot berántani. Tavaly nyáron Ghostface Killah azt nyilatkozta, hogy RZA átadta neki a stafétát, ami nagy kihívás a számára, igyekszik megfelelni a feladatnak, és talán egyszer valamikor lesz új album is. Idén júniusban mindenesetre megjelent egy új dal Wu-Tang Clan név alatt, a Silicon Valley HBO-sorozat negyedik évadához készült Don't Stop, melyben Raekwon, Method Man, Inspectah Deck és Masta Killa rappel RZA alapjára. Utóbbi pedig a napokban bejelentette, hogy október 13-án érkezik a Wu-Tang: The Saga Continues című album, amit az ő felügyeletével a Wu dj-je, Mathematics rakott össze, a klánba tartozó, illetve más prominens rapperek bevonásával. Hogy akkor ez a következő Wu-Tang Clan-lemez lesz-e, egyelőre nekünk nem tiszta, az viszont biztos, hogy a 36 Chambers Alc nevű új cég első kiadványa, ennek RZA a társalapítója. (Még ennél is nagyobb kérdés, hogy hallhatjuk-e valaha az egypéldányos Wu-Tang Clan-lemezt, amit kétmillió dollárért vett meg "a világ leggyűlöltebb embere", Martin Shkreli.) Az első felvezető dalt ugyanaz a gárda jegyzi, mint a fent említett Don't Stopot, plusz Redman - íme a füstös soulos beatre felhúzott People Say:

https://recorder.blog.hu/2017/08/26/rza_folytatja_a_wu-tang-sagat
RZA folytatja a Wu-Tang-sagát
süti beállítások módosítása