„Van esetleg kívánságod?” – Bryan Ferry-interjú (+ diszkográfia)

Bryan Ferry, a Roxy Music alapítója legutóbbi szólólemezével (Avonmore, 2014) ismét remek formát mutatott és az album turnéja után egy újabb európai koncertkörutat kezdett májusban, hozzánk legközelebb Bécsben lép fel május 30-án. Magyarországi fellépés helyett (2011-ben adott briliáns koncertet Budapesten) egy Recorder-interjúval vigasztalódhatunk. A mindig elegáns dalszerző-énekessel londoni stúdiójában találkozott Csúri András. Íme, az 51. Recorderben megjelent interjú és keretes Diszkográfia, amelyet egy Roxy Music katalógus-áttekintés is követ majd hamarosan.

Az Avonmore egyik dala, a Midnight Train azonnal ismerősen csengett, de nem tudtam eldönteni, hogy a jellegzetes Bryan Ferry-hangzás vagy más okok miatt. Azután eszembe jutott, hogy az interneten hallottam a dal demoverzióját, amelyet közel 25 évvel ezelőtt vettél fel. Jellemzőek a hosszú szünetek, amikor dalokat komponálsz? Mennyire nehéz újra és újra visszatérni befejezetlen szerzeményekhez, miközben számos másik projekten dolgozol? 

Valóban igaz, korábban már rögzítettem egy demoverziót, de számomra ez nem tűnt ilyen hosszú időnek. (nevet) Ahogy mondtad is, számos projekten dolgozom egyidőben és elfeledkezem néhány korábbi munkámról. Aztán néha hirtelen belém ötlik, hogy elővegyek befejezetlen dalokat. Nem nehéz, sőt inkább érdekes visszatérni hozzájuk. Minden dalnak megvan a saját története. Néha új ötletem támad, hogy milyen hangszerrel vagy melyik zenésszel lehetne kiegészíteni, új irányba terelni vagy összességében egy magasabb szintre emelni a kompozíciót. Legalábbis remélhetőleg. (nevet)

Midnight Train az Avonmore-ról: 

Midnight Train demoverzióban: 

Korábbi interjúkban gyakran említetted, hogy szereted az olyan markáns női előadókat, mint Billie Holiday vagy Marlene Dietrich. Az Avonmore albumhoz írt esszében szerepel, hogy a Send In The Clowns feldolgozásnál a Barbra Streisand-verzió volt a kiindulási pont. Mégis, amikor utánanéztem, hogy milyen női énekesekkel duetteztél valaha, érdekes módon csak három ikonikus modellre bukkantam, akik persze mind sokkal többek egy érdekes arcnál: Twiggy, Jane Birkin és Carla Bruni.

Valóban. Twiggyvel és Carla Brunival a tévében énekeltem. Jane Birkin pedig egyszer spontán küldött egy demót, amire ráénekeltem. Mivel egy régi Roxy-dalt éneklünk rajta, ezért ezt sem tekintem eredeti duettnek. Nagyon szeretem a női hangszíneket és szívesen duetteznék is, de valahogy még nem talált rám a megfelelő dal.

Twiggy és Ferry és What A Wonderful World: 

Jane Birkin a modellkedés mellett több klasszikus filmben is játszott (Nagyítás, A medence). A dalszövegeidben gyakran utalsz híres filmekre. Inspirálóan hatnak rád?

Igen, régen nagyon inspirálóan hatottak rám. De már nem annyira. (nevet) A mai filmek nem… vagy talán csak néhány. A harmincas, negyvenes, ötvenes évek filmjei annyira művésziek, jó párbeszédekkel és csodálatos világítással. Ez nagyon ritka a kortárs filmekben. De szerencsére otthon kiváló dvd-gyűjtemény vár rám.

Vegyes gyűjtemény vagy azért vannak kedvenc rendezőid, műfajaid?

Nagyon vegyes, de azért sok a Hitchcock és a film noir. Nagyon szeretem Billy Wildert is, mint filmes személyiséget. A rendezői munkája, dialógusai nagyon szórakoztatóak. Annyi tehetséges ember érkezett Európából Hollywoodba és fantasztikus filmeket készítettek. Persze, mindez az izgalmas harmincas években volt, amikor Hollywood virágzott.

Manapság ez inkább fordítva van. Jó európai filmalkotók sokszor képtelenek maradandót alkotni Hollywoodban.

Pontosan. Egyszerűen minden a pénzről és a profitról szól.

Te magad is szerepeltél filmekben. Volt egy sóhajtásnyi, de nagyon emlékezetes szereped a Reggeli a Plútón című filmben. Még fiatal voltam, amikor a filmet láttam, és csak évekkel később döbbentem rá, hogy az ijesztő, fojtogatós majdnem-gyilkos Mr. Silky String maga Bryan Ferry volt. Hogy kerültél ebbe a filmbe?

Neil Jordan, akit kiváló rendezőnek tartok, kért fel rá. Valójában csak egy kis cameo szerep volt, amit egy-két nap alatt forgattunk le Dublinban, ami nagyon szép város. Úgy gondoltam, jó rendező, szép város, miért is ne. Érdekes élmény volt. Néha azért elgondolkodom, hogy milyen is lehettem volna a film világában, de azt hiszem, túlságosan élvezem azt, amit a saját műfajomban alkotok. Arra gondolok, hogy az élet azért nem olyan keserves, ha az ember zenész, alkothat és turnézik. (nevet)

Tavaly, amikor az előadásodban hallgattam Bob Dylan Don’t Think Twice It’s Alright dalát, arra gondoltam, hogy esetedben szinte előre lehet sejteni, hogy hogyan fogsz egy bizonyos dalt élőben énekelni, mert nagyon közel maradsz az albumverzióhoz. Van számodra egy végleges verzió, a te verziód, amitől nem akarsz eltérni, még élő koncerten sem?

Igen, élőben is legtöbbször megmaradok az albumverziók mellett. Így szeretem. Néha persze változtatok kisebb dolgokat, attól függően, hogy milyen zenekarral játszom. De a Don’t Think Twice-feldolgozásomat például kifejezetten szeretem úgy, ahogy van: a hömpölygő zongorakísérettel és a lehetőséggel, hogy szájharmonikázzak. Azért is szeretek élőben megmaradni ennél a csendes verziónál, mert sok másik dalom nagyon komplex zeneileg, különböző hangszerek, sok gitár, sok zaj. (nevet) Szeretem mindezt néha egy csendes, egyszerű dallal feloldani.

Ferry verziója: 

Elismert dalíró vagy, mégis már az első kislemezed is egy Dylan-feldolgozás volt, majd később egy teljes albumot vettél fel Dylan interpretációkkal (Dylanesque, 2007). Ennyire meghatározó ő a számodra? Ismered személyesen? Adott valaha visszajelzést a feldolgozásaidról?

Dylan kiváló dalszerző és szerintem jó énekes is. Sosem találkoztam vele, és nem kaptam tőle semmilyen visszajelzést, de gondolom, talán azért tud róla, hogy készítettem azt az albumot. Szerintem, sikerült pár érdekes Dylan-feldolgozást készítenem.  

Amikor megérkeztem, fiaddal, Tarával találkoztam és váltottunk néhány szót. Érdekes volt élőben találkozni egy ‘dallal’ (a Roxy Music Avalon című albumán az egyik instrumetális szerzemény címe Tara). Néhány nagylemezeden és turnédon Tara játszott dobon, míg Isaac fiad készítette az Olympia albumról szóló dokumentumfilmet és részben felelt a Jazz Age album designjáért. Mindez szoros kapcsolatra utal. Említetted interjúkban, hogy saját édesapáddal nem igazán tudtatok beszélgetni. Mit gondolsz, miért ennyire más a két apa-fiú kapcsolat?

Igen, nagy a különbség. A fiaimat érdekli a munkám, megértik azt és a véleményüket is elmondják nekem. Különösen ha turnéra készülök, megvitatjuk, hogy melyik dalokat lehetne játszani. Jó érzés, hogy megoszthatom mindezt velük. Apám és én nagyon különböző személyiségek voltunk, teljesen más kapcsolat volt közöttünk. Sem munkáról, sem érzelmi témákról nem nagyon tudtunk beszélgetni. Egyébként, ha már Tarát említettük, kiváló dobos, de most a saját lemezének felvételével próbálkozik.

A stúdiódban veszi fel az albumot? Közreműködsz benne vagy megosztod vele, hogy mit gondolsz a dalairól?

Ó nem, nem veszek benne részt, van elég más problémám. (nevet) De valóban, itt a stúdiómban veszi fel, és ha majd elkészül és kikérné a véleményem, szívesen megosztom vele.

Legfiatalabb fiad, Merlin, 2014-ben súlyos autóbalesetet szenvedett. Nehéz időszak lehetett mindannyiótok számára. 

Igen, azóta is összetett műtétei vannak. Szorítunk, hogy újra rendesen tudja mozgatni a kezeit. Nagyon jó gitáros volt a baleset előtt és csak remélni tudjuk, hogy a dolgok újra jó irányba haladnak majd számára.

Tekintve a fiaidhoz fűződő, intenzív kapcsolatodat és az elmúlt időszak eseményeit, az ember arra gondolna, hogy a melankolikus szerelmes történeteken kívül más témák is, mint a család vagy az elmúlás, megjelennek majd dalaidban. Ezek a témák azonban nem igazán hangsúlyosak nálad. Túl személyes jellegűek?

Való igaz. De azért mindaz, ami történik velem, amit átélek, egy ponton feltűnik a dalokban is. Idővel talán ezek az élmények is.

BRYAN FERRY 2012-BEN VETTE FELESÉGÜL ISAAC NEVŰ FIÁNAK EX-BARÁTNŐJÉT. 

Min dolgozol jelenleg? (az interjú még a turné kezdete előtt zajlott - a szerk.)

Az új turnén.

Sokban különbözik majd a dallista az Avonmore koncertekétől?

Próbálunk új dalokat hozzáadni, de nem igazán van időnk ezeket is begyakorolni. Van esetleg kívánságod? (nevet)

Hát a Mamouna vagy a Frantic éra dalait szívesen hallanám élőben is.

Oh, a Mamouna album, kár érte. Mármint, bárcsak lenne egy hónapom, amit félretehetnék rá! Úgy érzem, a jelenlegi zenekarom nagyon tapasztalt és sok dalt megtanulhatnának róla. Néha nem volt rá hozzá a megfelelő zenekarom, mert ezek nagyon finom és összetett dalok. De a mostani banda ritmusszekciója nagyon jó, és biztos megtanulnának róla jópár dalt. Az nagyon jó lenne. Köszönöm az ötletet, ezen el fogok gondolkodni.

interjú: Csúri András
fotó: Adam Whitehead

Bryan Ferry legjobb szólólemezei

These Foolish Things

(1973)

Vetélytársával, Bowie-val szinte egyidőben rögzítették és adták ki feldolgozáslemezeiket – a 73-as év két Roxy-csúcsalbuma közé fért be ez a szórakoztatni akaró hobbiprojekt –, Ferry-é egységesebb és stílusosabb lett (Van Morrison-light, kábé). Dylan már itt is szerepel, a Stones, a Beatles, a Beach Boys is, meg soul és Brill Building-pop. Az 1974-es Another Time, Another Place némileg komorabb, komolyabb, rockosabb folytatása volt ugyanannak, mindössze a záró, címadó az új saját szám.

Let’s Stick Together

(1976)

Miután ez is cover-lemez – ráadásul nem is albumprojekt, inkább válogatás: felerészt olyan Roxy-dalok jazzesebb, R&B-sebb önfeldolgozásai, amikkel elégedetlen volt a szerző, felerészt kislemez B-oldalak – a szóló Ferryt könnyű volt beskatulyázni. Az addigi háromból amúgy ez a legerősebb, sőt általában is a három legjobb szólólemezének egyike.

The Bride Stripped Bare

(1978)

A Roxy-feloszlás alatt beindítani kívánt szólópályát egy végre új dalokkal teli lemezzel nyitotta, de a klassz borítójú In Your Mind slágermentes LP lett, úgyhogy jöttek is újra a biztonságos (de nem biztonsági) feldolgozások. Itt felerészben azoké a terep, felerészben remek új saját daloké – ezt a vegyített technikát alkalmazta a szintén jó, 2002-es Frantic-en is. A feldolgozáslemezek pedig sokszínűen tértek vissza, bár ezután már soha nem kimagasló színvonalon (a széles merítésű 1993-as Taxi közepes, a swingeket tartalmazó 1999-es As Time Goes By stílusgyakorlat, a 2007-es Dylanesque egy teljes lemez a példaképnek, de felejtős, a saját dalokat swingesítő 2012-es The Jazz Age meg maximum jópofa).

Boys And Girls

(1985)

Legtöbbek kedvenc Ferry-LP-je az Avalon című Roxy-búcsúalbum megszólalását, témáit göngyölgeti tovább, minőségben az Avalontól azért kissé elmaradva. Klasszik 80s szofisztipop.

Bête noire

(1987)

Ez meg az előző szóló-LP világát göngyölgeti tovább, de markánsabb dalokkal és megszólalással, Johnny Marr is rágitározott egy erőset, de nem ezért kiemelkedő. Ez is a három legjobb szóló-Ferry egyike.

Mamouna

(1994)

Elegáns, kifinomult, stílusos – a Ferry-közhelyjelzők mind illenek erre a kissé alulértékelt, a kilencvenes évek gépiesebb megszólalásához némileg idomuló albumra. A másik elmaradhatatlan Ferry-kitétel – a konzervatív zenész – azonban cseppet sem, hiszen ez a melankolikusabb, atmoszférikusabb album pont hogy letér a hagyományos útról. Akkor már az ezt követő, részben sajátdalos Frantic és az azt követő, 2010-es Olympia a sokkal konzervatívabban ferry-s lemezek.

Avonmore

(2014)

Ezen a posztdiszkós elemekkel is flörtölő lemezen igazán időtlen a megszólalás, luxusnyaraló-övezet zene luxuszenészekkel (Johnny Marr gitárja majdnem az összes számban!, Nile Rodgers, Flea, Marcus Miller), simán ott van a legjobb albumai között. És nyugodtan mellépakolhatjuk a baleári, naplementés remixeket tartalmazó Avonmore – The Remix Albumot, az is nagyon élvezetes!

Dömötör Endre