Meghalt J. Geils gitáros, Mika Vainio elektronikus experimentalista és a Jamiroquai billentyűse, Toby Smith

2017.04.15. 13:04, prerecorder

mika_v.jpg

A napokban három halálesetet is történt a zenei életben. Április 11-én hunyt el J. Geils gitáros a J. Geils Band vezetője 71 évesen, illetve Toby Smith (jobb oldalon), a Jamiroquai egykori billentyűse 46 évesen, Mika Vainio (baloldalon), a Pan Sonic duó egykori egyik tagja pedig április 13-án, ötvenhárom évesen halt meg. 

j-geils.jpgÁprilis 11-én két jelentős előadót is elveszített a zenei világ, J. Geils blues-os, jazzes alapokkal lett jelentős rockgitáros, J. Geils Band nevű zenekarával alkotott a leginkább maradandót, rockból, art rockból new wave-es rockba tartottak, 1981-es Freeze-Frame című albumuk tripla platina lett és listavezető Amerikában, az arról kimásolt Centerfold című slágerük pedig nemcsak az USA-ban lett listavezető, de Nagy-Britanniában is a dobogós helyig jutott a kislemezlistán. Geils sokáig hivatalos autóversenyzőként is volt, aztán gyökereihez visszatérve jazzes, blues-os lemezekkel jelentkezett. Halála körülményei természetesek voltak.

Toby Smith, a Jamiroquai eredeti billentyűse negyvenhat éves korában halt meg, szintén április 11-én. Tíz évig játszott a zenekarban, az 1992-es indulástól, egészen 2002-ig, amikor kilépett a formációból, mert több időt szeretett volna családjával tölteni. Smith a zenekar 2001-es ötödik albumáig, az A Funk Odyssey-ig számos jelentős dalnak és Top 10-es slágernek volt a társszerzője: többek között a most különösen fájdalmas Too Young To Die-nak, az Emergency On Planet Earth-nek, a Stillness In Time-nak, a Virtual Insantiynek, az Alrightnak, a Deeper Undergroundnak, a Canned Heatnek és a Little L-nek is (tagságának végéig a Cosmic Girl kivételével a zenekar összes Top 10-es slágerének társszerzője volt). A zenész az utóbbi években olyan előadókkal dolgozott együtt, mint a The Hoosiers vagyMatt Cardle. Halálának okát még nem hozták nyilvánosságra. “Nagyon szeretlek. A testvérem Toby tegnap éjszaka átkelt egy másik világba. Életem legjobb emlékeit vele és a zenekarral éltem meg. Ő volt a legjobb zenész, akivel valaha együtt dolgozhattam. Sosem lesz még egy olyan ember, mint te Toby. Fényed örökké ragyogni fog. Köszönöm, hogy életünket csodálatossá varázsoltad. Szeretetedet és életedet is ünnepelni fogom! Nyugodj szeretetben. A kopasz testvéred, Stu" – írta róla Stuart Zende, a zenekar basszusgitárosa Instagram-oldalán.

A napokban ráadásul nemcsak velük lett kevesebb a zenei közösség. Mika Vainio, a finn Pan Sonic duó egyik fele szintén meghalt. Az ötvenhárom éves zenész halálának okát még nem közölték a nyilvánossággal. AVainio az experimentális elektronikus formációt 1993-ban Ilpo Väisänennel alapította, két évvel később debütáltak a Vakio című lemezükkel. Az idm-es elektronikában úttörő duó mellett Vainio számos alterego (Ø, Philus) más formációk és saját neve alatt is készített jelentős kísérleti elektronikus zenéket. 1998-ban a Pan Sonic-kal együtt dolgoztak a Suicide egyik tagjával, a tavaly szintén elhunyt Alan Vegával, tavaly pedig egy Csernobilról szóló dokumentumfilm, az Atomin paluuhoz készítettek kísérőzenét, és tértek vissza ezzel a 2009-es feloszlás után.


a Jamiroquai 1996-os Top Of The Pops felvétele:


a J. Geils Band legnagyobb slágere: 


a még Panasonic néven kiadott nagyhatású debütlemez, az 1995-ös Vakio


és Vainio egyik fellépése:

https://recorder.blog.hu/2017/04/15/meghalt_j_geils_mika_vainio_es_toby_smith
Meghalt J. Geils gitáros, Mika Vainio elektronikus experimentalista és a Jamiroquai billentyűse, Toby Smith
süti beállítások módosítása