„Rakd ki magadat és vidd végig a dolgokat” – Németh Róbert-interjú

Bizonyos szempontból az idei év egyik legváratlanabb lemeze Németh Róbert első szólóalbuma, hiszen az egykor a Heaven Street Seven, néhány éve a Pegazusok Nem Léteznek basszusgitárosaként ismert zenész (és zenei újságíró, többek között a Recorder hasábjain) egyik formációban sem volt előtérben a színpadon, így a pár hónap alatt összejött saját dalokkal (Meteor, Láthatatlan ég, I Love You, Budapest) nemcsak közeli ismerőseit, de önagát is meglepte. A kissé esztrádos, enyhén melankolikus, hatásaiban Víg Mihálytól Becken át Lou Reedig ívelő, személyes és közérzeti témákkal teli puritán és kiváló lemez októberben jelent meg Nincsen mozgás az eseményhorizonton címmel.

Kezdjük az elején. Hogyhogy csináltál egy lemezt?

Egyáltalán nem terveztem. Tényleg. Ezt most úgy mondom, mintha nagyon indokolni kellene a dolgot, de tényleg nem. Vége lett a HS7-nek, ott van a Pegazusok, ahol mint basszusgitáros, mint a kreatív folyamatokban is részt vevő zenész folytathattam a zenélést, és nem is mozgattam semmilyen erőket azért, hogy valami legyen ezen kívül. Tök logikus volt a Heaven Street Seven után, hogy van a Pegazusok és ez elég is. Ez egészen így volt idén márciusig, de annyit lábjegyzetben el kell mondani, hogy azért én írtam dalokat régen. A HS7 legelején a Tick Tock No Fearen (1995-ös debütlemez – a szerk.) volt két dal, amit én szereztem, a szöveget és a zenéjét is. Persze utána együtt csináltuk meg, de az a két dal, a Fever és a Friday Bread az enyém volt. Korábban is írtam dalokat, úgy 18-20 éves korom között, de hála istennek, annak semmilyen nyoma nem maradt. (nevet) Meg a Heaven közben is volt, hogy besegítettem egy-egy sorral, írtam egy-egy versszakot, a HipHop mjúzikba, a Sajnálomba, egy-két zenei ötlet is indult tőlem, de ezeket azért nagyon nem nevezném dalszerzésnek. Viszont az elmúlt években a telefonomon elkezdtek gyülekezni kis basszusgroove-ok, riffek, néhány akkordmenet. Például a Láthatatlan ég című szám ilyen telefonon ott maradt akkordmenetből indult ki, de egyébként ennyi. Ezek, amiket ilyen hosszasan mondogattam, ezek mind pici morzsák, de igazából semmi különösek. Aztán márciusban a kisebbik gyerekemnek volt egy ilyen bemondása, hogy „hogyan készült ez a bolygó?”, tehát a Meteor című szám első sora. Ez teljesen megmagyarázhatatlan módon szöget ütött a fejembe, hogy ebből írni kéne egy dalt és gyakorlatilag egy este leforgása alatt meg is született, szöveg, zene cakkompakk. Ezután szóltam Lázár Domokos barátomnak (a Pegazusok Nem Léteznek és az Esti Kornél zenekar énekes-gitárosa – a szerk.), hogy mi lenne, ha felvennénk. Tök fura volt, mert addig eszembe se jutott, hogy dalt írjak, pláne nem, hogy felvegyem, de akkor, mintha egy láthatatlan erő elkezdett volna taszigálni egy irányba. Fölvettük a dalt Dodival, és minden jött magától, kitaláltam, hogy legyen benne trombita, akkor fölhívtam Subicz Gábort, aztán jött Szalóki Ági, aki tök kedvesen a saját ötletétől vezérelve felénekelte a vokált a refrénhez, és megjelent a dal a Recorderen. Onnantól kezdve pedig ahányszor megfogtam a gitárt, lett belőle egy dal. Mintha egy pszichés gát áttört volna, vagyis nem, mert, hogy nem volt bennem pszichés gát, hogy akarok írni dalt, de nem megy, hiszen fel sem merült az egész. Onnantól kezdve viszont az lett, hogy könnyen lettek dalok, és az egész beletorkollt ebbe a lemezbe. Márciusban írtam az első dalt és gyakorlatilag augusztus elejére kész lett a lemez. Jöttek egymás után, én meg kitaláltam, hogy hogyan szóljanak. Ez "dodis" legyen, ezt inkább a Japánnál kéne felvenni (Takács Zoltán Jappán, egykor szintén a Heaven Street Seven, ma pedig már a Sooeri & Poolek tagja, és sokat foglalkoztatott producer – a szerk.), de van, amin hallottam, hogy ilyen dreampopos kellene hogy legyen, amit meg az EZ Basic-től nagyon szeretek, ezért megkértem Szarvas Árpit és Pesztalics Dénest, hogy dolgozzunk együtt. Vannak dalok, amikhez a Kiscsillagból ismert Erős Marci készített nagyzenekari hangszerelést, és van olyan szám, amit meg a Csík zenekaros Szabó Attilával készítettünk el.

Mennyire más benne lenni egy zenekarban úgy, hogy alkotóelem vagy valamiben, mint az, hogy te vagy az, akiről az egész szól?

Nekem ez eleve dupla ugrás volt, mert egy zenekar tagjából, aki nem dalszerző-énekes, lettem a saját produkcióm gazdája. Nagyon más helyzet ez, mert itt „ki kell rakni” magadat. És most, hogy megjelenik a lemez, most még inkább, és ha majd koncertek lesznek, akkor még sokkal inkább. Én azért alapvetően olyan ember vagyok, aki véleményt mond, jártatom a számat, írom a cikkeket, de aki ismer közelebbről, az tudja, hogy másfelől viszont mindig nehezemre esik előtérben állni. Ezért kicsit terápiás ez a lemez, szóval, hogy oké, akkor rakd ki magadat és vidd végig a dolgokat. Ezt az egész folyamatot a dalok megírásától a lemez összerakásáig, a kitaláláson és a szervezésen át, a megjelenésig egy nagyon kemény tanulási időszaknak élem meg. Ez talán jobb szó is – nem terápia, hanem tanulás. Én most tanulok éppen.

Az a része, hogy megszervezd az egészet nehezebben ment?

Nem nehéz, inkább szokatlan volt. Tényleg olyan volt, mintha valaki rárakott volna egy vágányra, hogy akkor irány arra, és nem kellett nagyon agyalni, mert mentek a dolgok egy irányba, történtek, ahogy történniük kellett. Olyan volt, mintha lenne valami, amire szinte nincs is befolyásom, ami csak úgy történik, persze részben alakítom is. Tök jó volt.

Hogy egy kicsit konkrétabban a dalokról is beszéljünk, számomra volt egy-két érzés, ami nagyon megragadt a lemezzel kapcsolatban. Az egyik az, hogy nagyon puritán. Ez direkt ilyen vagy csak a házistúdiós adottságok miatt?

Azt a szót, hogy „akartam”, azt én ezzel a lemezzel kapcsolatban csak korlátozottan használnám. (nevet) Nem is tudom.

Olyan volt, hogy lett volna lehetőség egy dalt sokkal dúsabbra hangszerelni, még több közreműködővel, de inkább azt mondtad, hogy nem, jó ez így ahogy van?

Lehetett volna azt csinálni, hogy amit felvettem, az egy demo, és akkor az egészet egy rendes zenekarral újrarögzítem, de ezt nem akartam. Azt éreztem, hogy van valamilyen élethelyzet, valamilyen lelki helyzet, amit nagyon el kell kapni, ezért nem is nagyon akartam pöcsölni a dalokkal. Nyilván volt hangszerelés, volt producer – mert én nem vagyok hangszerelő, se producer –, de voltak azért nekem is egészen konkrét elképzeléseim. Mindamellett szeretek emberekkel együtt dolgozni, meg szükséges is volt, hogy csapattal dolgozzak, hiszen nem értek én mindenhez, sőt elég sok mindenhez nem értek, de nagyon szórakoztató és tanulságos így is, úgy is más emberekkel együtt dolgozni. Szóval azért is lett bizonyos értelemben puritán ez a lemez, mert nagyon el akartam kapni azt a pillanatot az életemben, amikor ezek a dalok születtek. Ha most neki kéne állni még egyszer, ha ezt zenekarosra, komoly stúdióban akarnám megcsinálni, akkor nem biztos, hogy meglenne ez a beállítódás, alapállapot szerintem.

Ezen kívül, a dalok maguk részben nagyon személyesnek tűnnek, de részben meg nagyon közérzeti hangulatuk is van. Kicsit a Másik János-féle presszó-mélabú köszön vissza nekem egyes dalokból, az, hogy igazából nem olyan jó itt ez az egész, lehetne minden sokkal jobb, de azért elvagyunk.

Hát igen. (nevet) Nem tudok erre sem okosabbat mondani.

Van ebben egyfajta látlelet?

Van, biztos. Ezt nagyon nehéz megítélnem, nehéz beszélni a saját dalaimról.

Alapból volt olyan indíttatás, hogy te fogsz írni egy dalt, mondjuk arról, ami ma körülötted van?

Nem, semmilyen indíttatás nem volt. Nem voltak előzetes elképzelések. Ez egy nagyon ösztönös lemez, és ezt nem azért mondom, mert jól hangzik. Amilyen ösztönösen íródtak a dalok, annyira ösztönösek azok a hangulatok is, amik bennük vannak. Tehát valószínűleg igen, ilyen is vagyok, ilyen zenéket is szeretek. Cseh Tamás, Másik János, Balaton, Lou Reed, Velvet és lehet tovább fűzni Beckig, vagy akár Damon Albarn szólólemezéig, ami nagyon nagy hatással volt rám. Meg hát, érted, ebben a városban, ebben az országban élünk, én így érzem magam. Tényleg nincsen mozgás az eseményhorizonton, vagy hát van, persze van, de valójában nincs. Tehát ilyen értelemben minden bizonnyal benne van a közérzetem, és aki ugyanígy érzi magát, az rá tud kapcsolódni erre az érzésre.

Ha ez a lemez nem most jön, hanem mondjuk tíz, vagy húsz évvel korábban, amikor más élethelyzetben vagy, mennyire lett volna más a dalok alaphangulata?

Hát nem tudom, tíz éve vagy húsz éve nem írtam volna semmilyen lemezt (nevet). Nem tudom, most 44 éves vagyok, tíz-húsz évvel öregebb, de 18 évesen is nagyon bírtam ezt a melankolikus, szplínes vagy milyen feelinget, ilyen értelemben sose voltam úgynevezett fiatalos. Fogalmam sincs, hogy milyen lett volna, ha írok egy lemezt évekkel ezelőtt, ennek valószínűleg most kellett megtörténnie és kész. Most meg így érzem magam.

Van egyfajta befelé fordulás érzete is a lemeznek.

Tulajdonképpen mindig szerettem elvonulni magamba, és bár sosem voltam igazán introvertált gyerek, de azért egy kicsit mégis. Volt bennem mindig is egy jó adag szemlélődő alapállás, van a személyiségemnek egy olyan markáns része is, ami abszolút megfigyelő, kívülálló, távolságtartó, valószínű, hogy ezekben a dalokban inkább ez a részem van benne. Ami, vagy aki inkább nézi a mozit, mint szerepel benne.

Azért nem kizárólag ez jellemző a dalokra, sőt egy igazán érdekes áthallás is van a lemezen, a Jó Éjszakát című dalban, ahol a verze ének témája nekem a Szállj el kismadárt juttatta eszembe. Ez totál véletlen vagy nem?

Igen, ezen mi is röhögtünk a Japival a stúdióban, mikor felvettünk, hogy rá lehet énekelni a dal egy részére a Republic-ot és ráadásul van néhány hangátfedés az énektémában is. Ez persze összességében egy elég más szám. Rám egyébként, amikor megírtam ezt a dalt, akkor egész pontosan az Arctic Monkeys No.1 Party Anthem című lassú száma volt nagy hatással, meg a Lennon-balladák.

Ami már inkább tudatosnak tűnik viszont az az intróban a szitár, amiről nem lehet nem a Beatles-re gondolni rögtön, ami a recorderes szerzők személyes kedvenceiről szóló összeállításban is többször szerepelt.

Én amúgy a Depeche Mode-ot mondtam ott, de a Beatles nyilván nekem is kedvenc, csak az még korábbról, kisgyerekkoromból. Szóval abszolút Beatles-utalás, ha erre gondolsz.

Igen, erre gondoltam, végül is az az origója mindennek. Esetleg pont ezért indul így a lemez?

Igen, de ez sem úgy volt, hogy kitaláltam, hogy akkor legyen valahol egy Beatles-utalás. Volt egy dalom, amit instrumentális számnak szántam a lemez elejére, és azt már korábban hallottam, hogy Kalmár Tibi, az általam nagyon kedvelt Anton Vezuv basszusgitárosa tud szitározni, nekem meg volt ez a kis akkordmenetem. Megkérdeztem, hogy nem lenne-e kedve szitározni a lemezemen, ő meg mondta, hogy de van. Odaadtam neki a demót és rábíztam minden mást, ő pedig egy baromi jó témát játszott fel. A pillanat szülte az ötletet, de nyilván következett az ízlésemből – ha Metallica-rajongó lennék, akkor nem biztos, hogy akusztikus gitár-szitár-duóval indulna egy lemez.

Az Ott torony volt feldolgozást Víg Mihály is hallotta?

Nem, de felhívtam őt, hogy engedélyt kérjek tőle. Azt tudni kell, hogy én a Víg Misit a magyar könnyűzene történetének egyik kimagasló géniuszának tartom, aki még mindig nem kapta meg azt az elismerést, ami kijárna neki. Ha csak a dalszerzőket vesszük, akkor ott van a legmagasabb polcon Szörényivel, Bérczesivel, Lovasival, Menyhárt Jenővel. De nekem személyesen is nagyon sokat jelentett a Balaton meg a Trabant, és már évekkel ezelőtt is mániám volt, hogy kéne csinálni egy Balaton-feldolgozáslemezt. És most, amikor elkezdtek gyűlni a dalok a lemezemre, akkor úgy gondoltam, hogy egy Balaton-feldolgozást azért csak kéne rá. És nagyon érdekes, hogy amikor csináltuk a Dodival a számot, akkor eszembe jutott, hogy olyan szinti kellene bele, ami a Bowie Warszawa című számában van, amivel az Eno kísérletezett, egy Chamberlin. Rákerestünk a Google-n, hogy mi volt a neve a szintinek, le is lehetett tölteni egy plug in-t, szóval beleraktuk a dalba, így dupla hommage.

De Víg Mihály akkor ezek szerint nem hallotta.

Fölhívtam telefonon Misit, nagyon vicces volt: „szia Misi, csinálok egy lemezt, feldolgoznám rá az Ott torony volt című számot”. Háttérben kutyaugatás, mint egy Tarr Béla-filmben, komolyan, esett az eső aznap, elképzeltem, ahogy megy egy úton, körülötte a kutyákkal. Erre mondta, hogy jó. És ennyi (nevet). Fontos volt, hogy ezt a dalt felvegyem, nem is nagyon nyúltam hozzá, olyan lett, amilyen volt, csak én éneklem.

Fogsz majd koncertezni a dalokkal?

Nagyon óvatosan futtatom az egész folyamatot, főleg a dolognak a nem előre megtervezettsége miatt, mivelhogy csupa olyan szerepbe kerültem, kerülök bele, amiben eddig nem voltam. Nagyon óvatosan próbálok előre menni, ezen a valamilyen úton. Azt már eldöntöttem, hogy akarok koncertezni, de még mindig nagyon idegenül hat az az érzés, hogy oda kell állni egy színpadon középre gitárral és énekelni a mikrofonba. De biztos jó lesz.

Van elképzelésed arról, hogy milyen felállásban?

Igen, a Pegazusokkal. Tökre megvan a felállás. Ágoston (Lázár Ágoston a Pegazusok dobosa – a szerk.), Dodi, aki nem csak gitározna, hanem szintizne is, Horváth Kristóf, aki ugye az ötödik tag a Pegazusokban és Hó Mártonnal basszusgitározik, itt is basszusgitározna, valamint Günsberger Ákos a Galaxisokból még egy gitáron. Meglátjuk még, de már megbeszéltem az érintettekkel és mindenki nagyon nyitott volt rá.

Azt mondod, óvatosan próbálsz előre haladni, ezek szerint vannak további tervek is?

Hát szeretnék koncertezgetni, de tényleg csak -getni. Mármint, ha fellépek, azt komolyan gondolom, a -getni inkább arra vonatkozik, hogy nem tervezek sok koncertet. Mindenképpen úgy szeretném csinálni, hogy jól érezzem magam benne. Nagyjából van elképzelésem, egy képem arról, hogy én ennyi idősen, húszévnyi HS7 után, ezekkel a típusú dalokkal, ezen a zenei piacon mit tudok elérni és egyáltalán nem szeretnék rágörcsölni a dologra. Ha rá fogok jönni közben, hogy nem vagyok alkalmas arra, hogy így emberek előtt, mint énekes-frontember szerepeljek, akkor egyszerűen ezt a részét abbahagyom. Ha kiderül, hogy ez a dolog működik, akkor tök jó, legyenek koncertek, nézzük meg hány embert érdekel ez az egész, legyenek jó helyeken koncertek, inkább kevesebb, de olyan, aminek van értelme.

Mivel a lemez is a semmiből jött, ezért gondolom terved nincs rá, de el tudod egyáltalán képzelni, hogy lesz még egy másik lemez, lesznek még további dalaid?

Hát igazából már írtam egy számot azóta, már csak szöveget kéne összehozni hozzá. Egy sora már megvan: „A táguló idő, a mindent elfedő, kölcsönkapott idő”, kicsit bereményis. Sőt volt egy teljesen kész szám is, ami egy majdnem tök vidám nyári szám, meglepő módon az a címe, hogy Nyár, ám úgy gondoltam, az nem illik a lemezre, de az is megvan. Szóval egyébként simán lehet, hogy lesz még valami, mindenesetre előtte még ezt az utat végig kéne járni.

interjú: Csada Gergely
fotó: Déri Miklós

a lemez: 

Németh Róbert Facebook-oldal

Németh Róbert a Recorder szerzője.