Príma donnák – Tíz díva Adele előtt (2. rész)

2016.01.10. 20:01, rerecorder

screen_shot_2013-04-26_at_11_12_08_0.jpg

Adele népszerűsége már november végén megjelent harmadik nagylemeze előtt is hihetetlen magasságokban járt, de a számneves című albumok sorában a 19 és a 21 után nemrég kijött 25 azóta minden létező csúcsot megdöntött, amit bő egy hónap alatt meg lehetett. Pillanatnyilag ő A Díva – nem kérdés. De kik voltak előtte a trónon? A Recorder magazin decemberi címlapsztoriját két részben közöljük, az elsőben Adele-ről és négy hatvanas évekbeli legendás énekesnőről (Dionne Warwickről, Dusty Springfieldről, Aretha Franklinről és Diana Rossról) volt szó, a másodikban most pedig itt van díva top 10-ünk másik hat - köztük néhány tragikus véget ért - szereplője.

# Roberta Flack

flack_roberta_06-1971_2788_-wm.jpgÉszak-Karolinában született, apja templomi orgonista volt. Már kisgyerekként zongorázott, tizenöt évesen zenei ösztöndíjas a Howard egyetemen, huszonévesen tanítványai voltak. A hatvanas évek végén felfedezték egy klubban, az Atlantic kiadóhoz került, 1973-ban pedig már Grammyt is nyert. Leghíresebb száma az 1973-as Killing Me Softly With His Song, amiből 23 évvel később a Lauryn Hill vezette Fugees csinált újra világslágert.  (Noha a dal már összeforrt Roberta Flack nevével, igazából ő is csak feldolgozta – eredetileg egy Lori Liebermann nevű nőnek írták, két évvel korábban). A duetteket is nagyon érezte, állandó partnere Donny Hathaway volt, akit még az egyetemen ismert meg. (És aki 1979-ben kiugrott az ablakon a tizenötödik emeletről.) Az 1973-as Where Is The Love című daluk talán minden idők legjobb duettje, a ’77-es The Closer I Get to You-t Beyoncé is lemezre vette, Luther Wandross-szal párban. A legendás duót a kétezres évek angol popsoul-dívája, Gabrielle is említi When A Woman című slágerében. A dalszöveg szerint éppen bulizni indulnak a lányok – és hát mi más szólna a kocsiban, mint Roberta és Donny. 


Flack legnagyobb slágerei: 


egy 1975-ös koncertje: 


A FRISS ADELE-ALBUMRÓL TÓTH VERA ÍRT KRITIKÁT ITT!


# Minnie Riperton

minnie-riperton.jpgA chicagói lány 18 évesen még titkárnő/recepciós volt a Chess kiadónál. Aztán kiderült, mást is tud, mint kávét főzni. Előbb vokalistaként próbálták ki (Fontella Bass popsoul-slágerében a Rescue Me-ben is ő adja a hátteret), majd egy pszichedelikus soulzenekar, a Rotary Connection énekese lett. A banda nem jutott sehová, Minnie Ripertont Stevie Wonder vette szárnyai alá. 1974-ben az USA-első, UK-második Loving You kislemez meghozta a nemzetközi hírnevet. Karrierje szépen ívelt felfelé, még az is belefért, hogy több számát nem játszotta a rádió, mert olyan erotikus utalások voltak bennük, hogy elpirult a készülék. Hogy listánk leginkább obskúrus dívájából, Minnie Ripertonból még mi lehetett volna, az sajnos sosem derült ki. 1976-ban mellrákot diagnosztizáltak nála, ami három év múlva el is vitte. A kilencvenes években volt egy kisebb reneszánsza: dalaira rákaptak a hangminta-huszárok.

Riperton legnagyobb slágerei: 


egyszerűen lovely: 


# Whitney Houston

whitney-rip-whitney-houston-29651533-1000-838.jpgSoul-arisztokrata vérvonal. Az anyja gospelénekesként még Elvis Presleynek vokálozott, keresztanyját Aretha Franklinnek hívták és Dionne Warwick volt az unokatesója. Ehhez jött még a fekete disney-barbie-hercegnő imázs és a fehér piacra formatervezett, szuperkiszámított kommersz-pop. 1985 nyarán jutott fel először az amerikai lista élére a Saving All My Love For You című dallal, amit sorozatban hét listavezető kislemez követett. Az évtized végére a Föld már régen az ő jogos tulajdona volt – és még csak ezután jött a Bodyguardból az I Will Always Love You, aminél behemótabb slágert még nem látott a világ. 14 hétig volt Amerikában első, és úgy tűnt, ki kell találni új mértékegységeket, hogy meg tudják mondani, mennyi fogyott belőle (végül négyszeres platinánál megállt). Aztán Whitney kicsit eltűnt Hollywoodban (utolsó No. 1-ja is egy filmbetétdal volt, az Exhale 1995-ben). És közben megjelentek olyan riválisok a színen, mint Toni Braxton, Mariah Carey, Aaliyah, Mary J Blige vagy később Beyoncé. És sajnos beütöttek a drogok is, a szomorú befejezést pedig mindenki ismeri.

Houston legnagyobb slágerei: 


egy 1990-es koncertje: 


# Amy Winehouse

amy_w.jpgAz övé a leglátványosabb, leggyorsabb és egyben legszomorúbb karrier. A londoni lány – aki amúgy egy iskolába járt Adele-lel, mindketten a croydoni BRIT School For Performing Arts növendékei voltak – 2003-ban, húszévesen adta ki első lemezét, a Franket. Egy korrekt, kicsit jazzes albumot, ami bár nem fogyott rosszul, leginkább kritikai siker lett. Amy akkor még egészen normálisan nézett ki. Három évvel később jött a Back To Black és az új Amy Winehouse. A számok a legjobb hatvanas-hetvenes évekbeli popsoul-melódiákat idézték, naprakész ütemekkel és kortárs szövegekkel, nem lehetett ellenállni nekik. A méhkaptár-frizurás, kihúzott szemű, sovány és agyontetovált énekesnő pedig egyszerre volt soul és rockandroll – nem volt magazin, aki ne akarta volna címlapra. A Back To Black a kétezres évek egyik legnagyobb lemeze lett, minden száma ment a rádióban, besöpört öt Grammy-díjat. És, mint később kiderült, nemcsak a kritikusokat és a közönséget falta fel, hanem végül magát az énekesnőt is.


AMY WINEHOUSE-RÓL KÉSZÜLT 2015 EGYIK FONTOS ZENEI FILMJE.

Winehouse csúcslemeze: 


Amy élőben 2004-ben, még nagy slágerei előtt, de élettel teli: 


# Beyoncé

beyonce-main_xxxlarge_2x.jpgAz új Diana Ross. Ambiciózus énekesnő, klasszikus sztáralkat, erős színpadi jelenléttel. Sikerek tinédzserként egy lánytrióban (Destiny’s Child), majd látványos szóló- és filmkarrier. Talán nem véletlen, hogy filmben is alakította nagy elődjét, a Supremes-sztorin alapuló Dreamgirls-ben. (Igaz, volt ő Etta James is a Chess kiadó történetét feldolgozó Cadillac Records moziban és afro-frizurás blaxploitation-hősnő is az egyik Austin Powers-filmben.) Specialitása a „valahogyan in Love” dalcímek (Drunk In Love, Crazy In Love, Dangerously In Love stb.), számai amúgy leginkább a lédiknek/lédikről szólnak (Single Ladies, Hey Ladies, Naughty Girl, Independent Woman, Suga Mama, Nasty Girl, Run The World Girls és így tovább). Igazából felesleges bemutatni, úgyis mindenki ismeri, kikerülni gyakorlatilag lehetetlen. A Wikipédián külön szócikk foglalkozik a Beyoncé által eddig elnyert díjakkal, az énekesnő még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Ha lemész a sarki Rossmannba, ott is vehetsz Beyoncé parfümöt. A férje is nagyon híres.


Beyoncé 2014-es címnélküli albuma: 

és egy friss koncertje: 


SZÜKSÉG VAN ENNYI KLIPRE, KEDVES BEYONCÉ?


# Sade

sade_2.jpgVégül egy énekesnő, aki kicsit talán kilóg a sorból, mert a pophoz nemcsak a soul, de a jazz felől is közelít. És igazából nem is szólósztár, hanem egy zenekar frontnője. (Egy zenekaré, ami az ő nevét viseli és amiből a többi tag sosem szerepel a lemezborítón.) De ő is brit, sőt, londoni, mint Adele, és a maga idejében majdnem olyan sikeres is volt, sőt az amerikai kiadások terén még tavaly is lehagyta őt. A nigériai apától és angol anyától származó Sade amerikai soulon nőtt fel, egy Pride nevű latinfunk-bandában kezdett el énekelni, aztán az Epic Records szerződtette. 1984-ben debütált a Diamond Life albummal és lett azonnal sztár. A fülbemászó dalok, jazzes szofiszto-cool hangzás mellett azért nyilván Sade egzotikus és divatlap-kompatibilis megjelenése sem volt hátrány. Karrierjét kezdetben akkori barátja, Robert Elms újságíró egyengette, aki – amennyiben ő ihlette az első kislemez, a Your Love Is King szövegét – a menedzselésen kívül még legalább egy dologhoz nagyon értett. Sade nem kapkodja el a dolgokat, 32 éves pályafutása során hat lemezt csinált, de azok mind legalább platinamennyiségben fogytak. Kapott Grammy-díjat, állami kitüntetést, és olyanok nevezték őt példaképüknek, mint Beyoncé, Aaliyah, Jennifer Lopez vagy Kelly Rowland. Emellett még azzal is büszkélkedhet, hogy ő volt minden idők legsikeresebb brit énekesnője – 2011-ig, Adele második albumának megjelenéséig.

Sade legnagyobb slágerei: 


és élőben, indulása idején, 1985-ben: 


Fábián Titusz

https://recorder.blog.hu/2016/01/10/prima_donnak_tiz_diva_adele_elott_2_resz
Príma donnák – Tíz díva Adele előtt (2. rész)
süti beállítások módosítása