Beyoncé tavaly év végén a semmiből megjelent új albuma, nemcsak egy következő nagylemez volt, hanem egyenesen egy vizuális album. Most nem annyira a zenére koncentrálnánk – ami szerintünk tök korrekt, de azért semmilyen szempontból nem eget rengető – hanem Videorecorder rovatunkban a klipekre. Klág Dávid írása.
Amikor végignéztem Beyoncé Beyoncé című vizuális albumát, ami igazából csak egy cselesen könnyen megjegyezhető név arra, hogy az összes dalhoz készült videoklip, lövésem sem lett arról, hogy maga Beyoncé igazából kicsoda. 17 darab klip járt a csak az Itunes-on, a semmiből előjött lemezhez, és az énekesnő a következő formákban jelenik meg bennük: lelkileg összetört szépségversenyes (Pretty Hurts, vendégszerepel Harvey Keitel), 1997-es Madonna (Ghost), 1995-ös Madonna egy 2001-es Marilyn Manson-klipben (Haunted), tengerparti hastáncos feleség (Drunk In Love, vendégszerepel Jay-Z), görkoris diszkódíva (Blow), szőrmés királynő a félelmetes gettóban (No Angel), Rihanna egy téglafal előtt (Yoncé), drágakövekkel kirakott végzet asszonya (Partition), az egyszerű emberek bámulatának tárgya (Jealous), szexre áhítozó (Rocket), Mária a Piétában (Mine), megközelíthető csaj (XO), skinheadek, igen, skinheadek királynője (***Flawless), a posztapokaliptikus ellenállás királynője (Superpower), barátnőjét gyászoló hölgy (Heaven), vakációzó anyuka (Blue, vendégszerepel lánya, Blue Ivy) és minden családi felvétel középpontja (Grown Woman, egy bónuszvideó).
Ahogy mondtam, ezek után még mindig nem tudom, hogy ki az a Beyoncé. Lehet, hogy én vagyok a hülye, hogy egyáltalán ilyesmin gondolkodom, volt már ő Sasha Fierce, Mrs. Carter, Honey B, Queen Bey és most elvileg ő Yoncé, de a stikában megjelent rakat klipje alapján mintha ő nem egy személyiség szeretne lenni, hanem az összes lehetséges létező egyszerre. Ez mondjuk tök jó is lenne, ha nem csak egy maroknyi klip lenne igazán jó (a No Angel és a ***Flawless szerintem a két csúcs, utána a Rocket), a többi pedig annyira lenne átütő, mint bármi, mondjuk a kilencvenes évekből. Azért dobálózom itt annyit évszámokkal, mert pont annak az évtizednek a sztárrendezői, Jonas Åkerlund és Hype Williams nyújtják a legrosszabb formájukat, az előbbiből kiveszett minden ötlet, az utóbbiból meg minden stílus.
Szükség van egyáltalán ennyi videoklipre? Nyilván el lehetett rá tapsolni azt az összeget, ami a Beyoncé promójára ment volna el, de létezik még manapság valaki, aki a YouTube és a Vimeo korában 17 klipet meg akar tartani és megnézni?
Klág Dávid
a Drunk In Love klipje:
ez pedig az XO videója:
a
