„Ez most szóljon tizenkettőnkről” – Columbo és Busa (Irie Maffia)-interjú

2015.04.30. 14:00, rerecorder

iriemaffia10_press_01.jpg

A tucatnyi tagból álló Irie Maffia tízéves jubileumán pályája eddigi csúcsára ért: ők jegyzik az idei Sziget Fesztivál himnuszát, fel is lépnek a nagyszínpadon Robbie Williams előtt, évfordulós turnéjuk budapesti állomására (ma, április 30., Budapest Park) pedig 10 című negyedik nagylemezüket is megjelentetették. Az énekes-mc Columbóval és a rapper Busával beszélgettünk.

- Tízéves az Irie Maffia, de a zenekar magja, Dermot és JumoDaddy, valamint MC Kemonnal együtt ti is már jóval 2005 előtt együtt zenéltetek a Love Alliance és Gimmeshot Crew környékén dj-k+mc-k felállásban. Hogyan folyt át mindez a Maffiába?

MC Busa: - Nekem 1993 óta mindig is az mc-zés volt a fő profilom, és amikor katonaság után 2001 körül felköltöztem Budapestre, akkor kezdtem eljárni a G-Pontba fellépni, ahol a Mango által vezetett Gimmeshot Crew és a Bosi által vezetett Love Allience vitte a prímet, az utóbbin belül dj-zett JumoDaddy és Dermot is, velük kezdtünk el mc-zni, de eleinte csak poénból, szívből csináltuk. Miután átmentünk a Kultiplexbe állandó klubot vinni, akkor alakult ki az Irie magja, odáig nyúlnak az előzmények, mert akkor már lejárt hozzánk például Barabás Lőrinc is (aki 2008-ig a zenekar trombitása volt – a szerk.) és elkezdett alakulni, hogy miből lesz az Irie Maffia.

MC Columbo: - Átment a dolog egy kicsit a live act felé, beszállt az élő trombita, az élő gitár és ebből adta magát, hogy ha már félig élő, akkor ne Gimmeshot név alatt, hanem egy külön produkcióként hozzunk össze egy teljesen élő zenekart. Eleinte Sena még nem is volt tag, hanem Kemon, Busa és én voltunk az mc-k, énekesek. A zenekar fennállását hivatalosan az első koncerttől számítjuk, 2005. március 15-től.

MC Busa: - Amikor egy zenekar próbál, dalokat ír, elnevezi magát, az még nem feltétlenül azt jelenti, hogy megalakult a zenekar. Ha már végigcsináltad az első fellépésedet, akkor már mondhatjuk ezt. Mi is először sokat próbáltunk, legelőször átmentünk a Dermothoz és nála, az udvarban raktuk le az asztalra a motyót, az MPC-t (dobgép-szempler kombó – a szerk.), jött Dermot unokatestvére, Havas Miki basszusgitározni és ott helyben kitaláltuk az első számokat.


AZ ELŐZŐ LEMEZ, A NAGYON JÓ LESZ IDEJÉN ÉLŐ MÁRTONNAL ÉS HORVÁTH GÁSPÁRRAL BESZÉLGETTÜNK.


- A kerek évforduló jó alkalom a visszatekintésre, a zenekar fokozatosan építkezve lett mostanra az ország egyik legnépszerűbb formációja lett. Szerintetek mi volt az a három kulcspillanat, amikor nagyot fordult az Irie Maffia sorsa?

MC Columbo: - Az első és legfontosabb szerintem az, amikor 2007-ben megjelent az első nagylemezünk, a Fel a kezekkel! Azon vannak olyan számok, mint például a Baszd fel a kéket, Jah Watching, a Hands In The Air, a Rock It On, amikkel megszeretett minket a közönség, és amiket a mai napig játszani kell, mert különben meglincselnek. Bekerültünk különböző médiumokba, megismert minket a közönség.

MC Busa: - Aztán az, amikor kimentünk Olaszországba és másodikok lettünk egy rangos nemzetközi reggae-versenyen (ez volt a 2007-es Rototom Sunsplash – a szerk.), amit különben egy jamaicai énekessel felálló helyi zenekar nyert meg. Nekünk ez nagy elismerés volt, hogy egy hibrid reggae-zenével félig magyarul, félig patois-ban énekelve is elfogadtak minket, sőt komolyan díjazták.

MC Columbo: - És a minket lelkesedésben is továbblendítő második helyezésen túl azért is fontos volt ez az olasz verseny, mert egy kéthónapos folyamatos próba előzte meg, és akkor szokott igazán össze a zenekar. Reggeltől-délutánig mentek a próbák minden nap, és az emberileg és zeneileg is összerázta a brigádot.

MC Busa: - Kitaláltunk olyan medley-ket, amikbe ismert számokból pár másodperces, félperces részekből építettük fel a dalt. Mint egy mixben, szóval élőben mintegy zenekarral dj-ztünk és ez is nagyon bejött a versenyen. De ezzel együtt is fontos fordulópont volt még, amikor az MPC helyett lett élő dob a zenekarban és csatlakozott a Tomi (Dési Tamás – a szerk.), ez egészen új lendületet adott a zenénknek.

MC Columbo: - Harmadik kiemelt pontnak ezt a tízéves fordulót mondanám, Egyrészt az, hogy egyáltalán megértük, másrészt, hogy mostanra jutottunk el oda, hogy egy Irie Maffia-dalt választott a Sziget fesztiválhimnusznak, ráadásul fel is léphetünk a nagyszínpadon Robbie Williams előtt, ami önmagában durva, lesz ott vagy negyvenezer ember.

MC Busa: - Ha nem is fordulópontként, de számomra még mindenképpen a legnagyobb élmények közé tartozik a Snoop Dogg előtti fellépés 2011-ben a Balaton Soundon. Snoopék az egész zenekarral ott ültek a színpad szélén és végig bólogatva hallgatták a számainkat. Az hatalmas dolog volt, hogy Snoop mondott egy shout out-ot a fellépésén, hogy „Irie Maffia everytime!”, amit másnak ezer dollárért tesz meg, nekünk meg csak úgy felmondta. Aztán a backstage-ben beatboxoltam, amire Kurupt ráreppelt, kamerázták, fenn is van a neten. Ez egy elég szép nap volt. Arról nem is beszélve, hogy gyerekkorom kedvencei voltak ott, nem csak Snoop, hanem még hozott magával nyolc előadót a régi időkből, Dazt, RBX-et, Kuruptot...

MC Columbo: - Az mondjuk vicces volt! Néztük: „ki ez a manusz? Ja, ez a Warren G!”

MC Busa: - „Ja, haverom Warren G, elhoztuk őt is!” De tényleg aranyosak voltak, mondták, hogy „ez az! Ezt nyomjátok tovább!” És ha ők mondják, a példaképeink, az nagyon jól esik.

iriemaffia2015_frontemberekkicsi.jpg


- A Sziget nagyszínpadáig, fesztiválhimnuszig vezető úton fontos állomás volt, hogy a 2009-es
What’s My Name?! című második lemez is népszerű lett.

MC Busa: - A 2009-es, 2010-es időszak elég bomba volt, mert akkor találtuk ki a színpadi show-nkat, hogy legyenek táncosok.

MC Columbo: - Igen, a What’s My Name?! lemezbemutatója a régi Gödör nagytermében, a mostani Akváriumban volt és ott már figyeltünk a színpadi látványra, komoly show volt és érezhetően nőtt a közönségünk, azt hiszem 2000 embert tudtak beengedni, teltház volt.


- A következő lemezig – bár adtatok ki egy EP-t is közben – volt egy viszonylag nagyobb szünet, benne tényleges leállással is, a 2013-as Nagyon jó lesz ráadásul az amúgy is eklektikus Irie-világba még erősebben, már szinte váltásszerűen hozta be az elektronikus zenéket, a rajongóbázis viszont csak tovább nőtt.

MC Busa: - Igen, benne volt közben az is, hogy Sena közben terhes lett és ugyan jött velünk, ameddig tudott, de egy idő után ez már nem volt megvalósítható. De tökjó, hogy elbírta a zenekar ezt a szünetet.

MC Columbo: - És tökjó, hogy a közönség is elbírta, mert valóban volt egy hosszú, több mint féléves teljes leállás is. Ami Magyarországon elég rizikós dolog. Vagy elsül úgy, hogy félév kihagyás után nagyot robban a dolog, vagy egy kicsit elkezdik elfelejteni. Esetünkben szerencsére megvártak minket.


- Ehhez jön hozzá, hogy egy nagyszámú felállás esetében az egyéni új hatások mindig nagyobb szorzóval fejlesztik, változtatják a megszólalást és az Irie azt választotta, hogy ezt bevállalja és húzta magával a közönséget az új felé.

MC Columbo: - Ez a hangzásdolog kicsit béklyó és nehézség is, hiszen bennünk nincs megalkuvás olyan téren, hogy valamit csak azért ne tegyünk fel a lemezre, mert a közönség lehet, hogy nem annyira veszi a lapot. Ha valaki hoz egy jó ötletet, azt, ha esetleg némileg átdolgozott, Irie-asított formában, de feltesszük a lemezre.

MC Busa: - Egy zenekarnak az nagyon jó, ha tudja nem csak azt csinálni, amit a közönség elvár. Az emberek sokszor maradiak, ugyanazt szeretnék hallani, ami az első lemezen volt. Megy előre a világ, mi meg fejlődünk vele. Kísérletezünk és az nekünk is tökjó, hogy nem ugyanazokat a számokat, struktúrákat kell ismételgetni.

MC Columbo: - A Nagyon jó lesznél volt először érezhető az, hogy a közönség egy része ezzel nem tud mit kezdeni, viszont egy szélesebb közönséghez meg igenis eljutott. Tapasztalhatók voltak megoszló vélemények, ettől függetlenül az új lemez is nagyjából az előző vonalát viszi tovább.


- A
Nagyon jó lesz hangzásában már reagált arra is, hogy a zenekar valóban elég nagyra nőtt, a megszólalás is monumentálisabb volt…

MC Columbo: - Egy szó volt a stúdió falára kirakva iránymutatásként nagyban: az, hogy grandiózus. És ez teljesen visszaköszön a lemezen.

MC Busa: - Sokat számít, hogy élőben játszunk, legtöbbször fesztiválokon, nagy egyetemi napokon és a hangzásunk is reflektál rá, hogy mi az, amit ilyen közegben jól lehet eljátszani, mi szól jól? Az elején úgy indultunk, hogy klub és klub, de ma már a koncertjeink nagyrészt áttevődtek fesztiválokra, nagyobb színpadokra.

MC Columbo: - És itt visszatérve a Nagyon jó lesz hangzásához, az nagyban köszönhető Horváth Gáspár billentyűsünknek, producerünknek, aki jórészt írta, producelte, keverte, maszterelte az anyagot.

MC Busa: - Kis-Skrillex nagyon nagy király ebben! Amióta Skrillex játssza a számait, elneveztem így (nevet). És ez valóban nagy dolog, a világ tombol a zenéire, az azért nem semmi.


- Megérkezett az új album, nektek miben más az előzőhöz képest?

iriemaffia_10_artwork.jpgMC Columbo: - Ahogyan mondtuk is, a Nagyon jó lesz vonalát visszük tovább rajta. Ez a lemez is grandiózus. Amennyire tudtunk, törekedtünk az egységességre, de ez nálunk soha nem lesz teljes körű, és ez nem is baj. Rajta van Busa egy szóló hiphopszáma is...

MC Busa: - Egy trapes, újabb vonalas hiphop.

MC Columbo: - Van rajta reggae, amit teljesen ugyan soha nem hagytunk el és nem is fogunk, de a mostani tízéves évforduló miatt ez most külön fontos volt. Van aztán megint minden: keményrockos dal, funkosabb szám, 4/4-es dalok aktuális elektronikus tánczenei vonalon.

MC Busa: - És szerepel moombahton is.

MC Columbo: - Hangzásában tehát nagyjából a Nagyon jó lesz vonala folytatódik, de ezúttal vendégelőadók nélkül. Azt gondoltuk, hogy tíz év, jubileumi lemez, vagyunk négyen mc-k, énekesek a zenekarban, oldjuk meg, ez most szóljon tizenkettőnkről.


- Eleinte változott ugyan egy kicsit a felállás, de már nagyon régóta együtt vagytok – így tizenketten. Tíz év rengeteg idő, mi az, amit még tudtok adni egymásnak? Miért éri meg lemenni a próbaterembe?

MC Busa: - Ez olyan nekem, mint a Sons Of Anarchy című tévésorozatban a motoros banda. Már a Gimmeshot Crew idején is így működött. Imádjuk egymást, benne van ez a motorosbanda-összetartás. Tök örülünk, hogy együtt zenélhetünk. Sok zenekarnál hallottam, hogy már utálják egymást, külön buszban utaznak, csak az üzleti érdek köti össze őket. Nálunk nem ez van, nálunk mindenki tök ismeri, szereti a másikat, és ez is benne lehet a sikerünkben, ezt a közönség is megérzi.

MC Columbo: - Azt látom, hogy ez a fajta összetartás, ami ránk jellemző, elég ritka. Hogy beülünk a turnébuszba és 11-12 ember örül egymásnak. Nyilván megvannak a kisebb klikkek, a PSP-s klikk, a zenemániás klikk, a rockerklikk, de annyira jó, amikor ezek is keverednek. És ezt tényleg érzi a közönség.

MC Busa: - Meg hogy például tanulunk egymástól dolgokat. A Columbo kiveszi a kezemből a sört, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy alkesz, amikor felmegyek a színpadra. Apró dolgok, de sokat számítanak. Az egymásra való odafigyelés, hogy például ne hajtsuk túl Senát, aki majdnem mindegyik számban benne van.


- Jubileumi évében csúcsra ért a zenekar, hová lehet még továbblépni?

MC Columbo: - Hát, van tervünk külföldre is, most konkretizálódik is egy amerikai út. De különben ez mindig a tarsolyban van, hiszen 70-80%-ban angolul szólnak a dalaink, lehetne nyitni külföld felé. Annyira nem erőltetjük, de erről még nem tettünk le. Szerintem innentől kezdve az a feladat, hogy ezt a szintet kell tartani, és az a kihívás, hogy tudjuk fenntartani a közönség érdeklődését.

interjú: Dömötör Endre
fotó: Gács Tamás és Varga Vince


az április 30-i, ma esti jubileumi és lemezbemutató koncert a Budapest Parkban lesz, Facebook-eseményoldal

a friss, 10 című tizenegy számos új Irie-nagylemez (ami az iTunes-on is megvásárolható) még meghallgatható a koncert előtt (és után is persze): 

https://recorder.blog.hu/2015/04/30/_ez_most_szoljon_tizenkettonkrol_columbo_es_busa_irie_maffia_-interju
„Ez most szóljon tizenkettőnkről” – Columbo és Busa (Irie Maffia)-interjú
süti beállítások módosítása