Előrejelzés: 2015 – Jósolni élből

Új év, újra nekirugaszkodik a popszakma, hogy megmondja, kik lesznek a következő időszak komoly befutói, a legjobb kezdő előadók, a legnagyobb sikerig jutó friss sztárok. Igen ám, de a 2014-ben is osztódással szaporodó tengernyi törtető közül egyre nehezebb felszínre hozni a gyöngyöt. A befutók megjósolása már nem is a zenei újságírók hülyesportja, hanem egyszerű poptippmix. A friss Recorder magazinban megjelent idei előrejelzés következik.

Polarizált nemzedék

Évről-évre egyre nehezebb megtippelni, hogy ki lehet a reményteli énekesek, zenekarok közül a jövő nagy befutója. Nyilván nem a tehetségek hiánya, de még csak nem is feltétlenül azok nagy száma miatt, hanem mert túl sok az direkt befutásra pozícionált friss produkció és így a csillogó felszín mögött könnyebben elveszik minden más. Az elmúlt két-három évben általános jelenség volt, hogy egy-egy formáció és énekes egy-két-három jó dallal elhitette magáról, hogy izgalmas amit nyújtani tud, aztán amikor már egy nagylemezt kellett volna a korábbi eredetiséggel megtölteni, kipukkadt a lufi. A képlet egyszerű: a hatalmas versennyel, a megjelenési felületek megosztottságával tisztában vannak a kezdő zenekészítők – egyáltalán, ők már beleszülettek az online kommunikáció összetett korszakába –, és felbukkanásukban a tudatosság uralkodik.

Tisztában vannak azzal, hogy nem elég demókat, EP-ket kirakosgatni lelkesen, hanem az egyetlen, legjobb dallal kell zászlót bontani. Ha az beakad, akkor jöhet a másik legjobb szám. A ’két jó számos előadók’ mennyisége feldolgozhatatlan, befutási esélyeik viszont – a tülekedés nagysága és a befogadóképesség korlátai miatt – alacsonyak, harmadjára is nagyot kell dobni. Az ezen a szűrőrendszeren átjutottak aztán lemezt készítenek, amelyek megjelenése sokszor sokat csúszik, a produkció kezdettől való csúcsra járatása miatt pedig gyorsan ellobbanhat a tűz és a meglepetés-faktor is elvész, pláne, hogy mire kijött az album, a potenciális közönség is ráunt a három jó számra. Ne legyenek kétségeink, a zeneipar még a 2000-es év óta tartó folyamatos hanyatlása idején is tervezetten fel tud juttatni a csúcsra egy-egy versenyzőt, de a színes poptérképen a nagyobb felületet elfoglalók közül már igen nehéz kiszúrni az igazi értékeket. (És akkor arról ne is beszéljünk, hogy egyre kevésbé van szükség globális sztárokra, és a legtöbb zenehallgató egyre inkább elvan azzal, hogy az általa felépített popzenei világban szereti a maga kis kedvenceit.)

A 2014-ES ELŐREJELZÉSÜNKBŐL SZÁMOS ELŐADÓ FUTOTT BE FÉNYESEN, SOK MÁSIKRÓL MEG EGYETLEN PILLANATIG SEM HALLOTTUNK.

2015 hangjai

Amikor minden csillag együtt áll, akkor sem biztos a siker, hiába csodás az a dal, hiába mondja rád mindenki, hogy nagy leszel. A rengeteg zeneipari szereplő bevonásával, a BBC által készített brit Sound Of…-listák azonban még mindig a legjobb kiindulási pontok egy adott év reménységeinek összeterelésére – bár ez leginkább azért Nagy-Britanniára vonatkozik és abban szokott többnyire pontos lenni, hogy kitől várhatunk mainstream áttörést. Annál is inkább, mert erre a 15 előadót tartalmazó gyűjtésre azok (is) szavaznak, akik már megsúgták a lemezcégeknek, hogy a fiatalok közül kikkel kössenek szerződést, és azok is szavaznak, akik már megírták lelkes cikkeiket az ízlésformáló lapokba, webmagazinokba.

Ezen lista alapján 2015-től amúgy nem sok izgalmat várhatunk, az összeállítók szerinti öt legjobb előadó között akad kiglancolt r&b-s elektropop (a Years & Years trió végzett az idei lista első helyén, hogy hamarosan a csapból is ők folyjanak – a friss lapszám Globálradar rovatában be is mutatjuk őket), akad biztonsági, érzelmes gitáros-énekes fiú (James Bay lesz a 2015-ös George Ezra), a brit grime-színtér visszaerősödését aláhúzó mc (Stormzy, de a hosszúlistán Novelist is ezt a műfajt erősítette, sőt az ötödik helyen szereplő George The Poet spoken word-előadó is kap grime-os alapokat szövegei alá) és akad mutatóban egy amerikai is, általunk már 2014-ben radarozott eklektikus énekes-rapper, Raury.

Zsánerek mentén

Utóbbi, azaz Raury talán arra is jó példa, hogy hogyan gondolkodnak a zenészek 2015-ben: „Zsánertelen a zeném, az internet minden megváltoztatott. A velem egykorú emberek, már nem stílusok szerint válogatnak, hogy mit hallgassanak, az egyes zsánerek kezdenek összemosódni és a határok eltűnnek.” Ennek ellenére azért még mindig egyszerűbb az egyes műfajok felől megközelíteni azt, hogy kikre lesz érdemes odafigyelni 2015-ben. Már csak azért is, mert – bár forradalmi változások még csak a háttérben sem fortyognak, de – az elmúlt évekhez képest idén talán ismét kicsit több lesz a színen a gitárzenekar (és ez csak mennyiség kijelentés).

Az egyik nagy befutóesélyes a kéttagú (dob-gitár), punkosabban garázs- és blues-rockos Slaves (balra), a másik meg a 2013-ban már nagylemezzel bemutatkozott, az NME által agyonfuttatott altcountrygarázs-lofipsych Fat White Family, amely idén érkező második lemezével a legtöbb jóslás szerint nagyot léphet felfelé. Aztán itt van a kötelező New York-i rockmegmentő, a Strokes-ot eléggé szerető, amúgy a Be Your Own Pet ex-dobosával a frontemberi poszton kiálló Public Access TV (itt említendő a philadelphiai Sheer Mag is), az évek óta tippelgetett, első lemezével bizonyítani akaró zajos indierocker Wolf Alice, és egy kaliforniai garázsrockzenekar, a Cherry Glazerr vagy épp a különleges színfoltot jelentő madridi 60s girl groupos garázsrockzenekar, amely Hindsről váltott Deers névre (fent nagyban) (szintén csupacsaj a kaliforniai lofipunkos Girlpool, az övék volt az egyik legjobb 2014-es ep és szintén spanyol a kilencvenes évekbeli PJ Harvey-t idéző Mourn duó). Az első albumát a napokban kiadó The Districts a tavalyi SXSW-n robbant be enyhén punkos Kings Of Leonként, a punkos popot játszó Bully nevű kvartettben pedig egy Steve Albini hangmérnök-tanonclány énekel. Ausztráliából a slackerpopos Twerps, Írországból a szarrá torzított dalokkal taroló Girl Band lehet érdekes, Skóciából a Noel Gallagher által is patronált Neon Waltz a legfrissebb reménység – na az ő hatvanas években gyökeredző dalaik még kifejezetten jók is, de nevezzük szépreményűnek a brightoni, zseb-Weezer The Magic Ganget is.

A dalszerző-előadók között figyelemre méltó az ír Soak, a Nick Drake-es hangulatot jazz-soul-ambienttel körítő Ryley Walker, a zongorán komponáló Tobias Jesso Jr.. A popos zenék között szintén akad egy kedvencünk, a szuperkedves Shamir (aki soulos-house-os-country-s eklektikus dalaival Globálradarunkon is feltűnik - na meg itt a nyitóképen). Ebben a zsánertérben tulajdonképpen egészen biztató a mezőny érdekesebb fele: a londoni Juce poptrió első kislemeze kifejezetten jó volt (Call You Out), Petite Noir (lent) agyas popzenével lep meg, Leon Bridges autentikus hangú retrós soullal, Jimmy Napes biztos befutónak tűnik (ő már a Disclosure-rel is írt dalt), Jack Garratt pedig a tucatnyi James Blake-követő közül a legizgalmasabb. A jóslatok szerint 2015-ben a mainstreamet kevesebb énekesnő fogja meghódítani, mint a korábbi években, de azért Rae Morris vagy Ryn Weaver esélyes befutó (utóbbival már interjúztunk is tavaly novemberben). Klassz lemezzel debütált év elején a soulos-folkos-barokkpopos Natalie Prass (jobbra), sokat vár a szakma az XL-hez szerződött Lapsley klasszikus elektronikájától és Shura hálószoba r&b-jétől, valamint Marika Hackman gitáros popdalaitól.

Brit hiphopban a már említett grime-osok mellett érdemes figyelni Loyle Carnerre, Rat Boy-ra, Only Realre, az amerikaiaknál meg az első ep-jével már tulajdonképpen komoly favorittá vált Vince Staples-re, a szuperlassú ’keddi klubslágerrel’ betört iLoveMakkonenre, a déli Scotty ATL-ra, a női mezőnyből Dej Loafra és Junglepussyra – valamint bárki másra, aki majd berobban a semmiből egy mixtape-pel. Elektronikus tánczenében a legnehezebb jósolni, de a house-os Anthony Naples, a diszkóhouse-os Dreamtrak, a fülledt, futurisztikus Lotic, a sötéten súlyos Acre, vagy a pc music-osokkal rokon zenét összemixelő bo en dolgaira mindenképpen érdemes figyelni. És itt jegyezzük meg, hogy a pc music (AG Cook, Hannah Diamond, Sophie, Doss stb.) 2015-ben biztosan áttör a szélesebb értelemben vett popzenébe is – kérdés csak az, hogy milyen mértékben.

És végül a sokat hangoztatott, kihagyhatatlan alapigazság: jó zene mindig lesz – az is igaz, hogy 2015-ben valószínűleg még többet kell majd tenni annak felkutatására.

Dömötör Endre