„Nekünk ez a popzene” – Vangel Tibor, Sexepil-interjú

A nyolcvanas évek eleje óta létező Sexepil tavaly novemberben, tizenkilenc év szünet adta ki legújabb stúdióalbumát, a Your Scream Is Music-ot, és ezzel megnyitotta a zenekar harmadik korszakát, miután az első időszakban Hegyi Zoltán énekessel és magyar nyelvű dalokkal, a második fejezet során Mick Ness holland énekessel és angolul arattak sikereket, most Vangel Tibor, a zenekar dobos-multiinstrumentalistája vette át az frontemberei szerepkört és a mikrofont. Az így felvett és kiadott lemezhez nemrég készült egy video - a lemeznyitó Rat King klippremierje itt a Recorderen volt -, a Sexepil pedig holnap mutatja be először az új lemezanyagot az A38-on (és játszik sok korábbi klasszikust) ebben az új szereposztású felállásban. Vangel Tiborral mentünk végig a Sexepil pályáján és beszélgettünk a visszatérésről, közte arról is, hogy mi minden várható a január 16-i lemezbemutatón (ahol nemcsak cd-n, de vinylen is kapható lesz az új lemez).

- A Sexepil két zenekar, a punkos ETA és az art-rockos Zoo romjain alakult. Te Hegyi Zoltán énekessel a Zoo-ból érkeztél, mesélj kicsit a korábbi zenekarotokról!

- Ha jól emlékszem összesen talán három vagy négy koncertet adtunk. Viszont érdekes módon már az első koncerten, ami a Közgáz Kísérleti Stúdióban volt 1982-ben, teltház fogadott bennünket. Fogalmunk sincs hogyan előzte meg a zenekart a híre. Aztán még volt néhány koncertünk és vége lett, egyetemi kötöttségek, prózai okok miatt, de még a Sex-E-Pil (eleinte így írták a nevüket John Lydon két zenekarára, a Sex Pistolsra és a PiL-re utalva – a szerk.) megalakulása előtt. Ha valamihez hasonlítani kellene, akkor olyasmi volt, mint a Bizottság. Zenélni nem igazán tudó emberek próbáltak okos dolgokról beszélni, különböző performansz-szerű megoldásokkal. Érdekes volt.

- A Sex-E-Pilbe te már a zenekar elindulása után kerültél?

- Kocsis Tamás gitáros és László Viktor basszusgitáros már javában próbálgattak egy dobossal, eleinte még Czeller Péter, szintén egykori ETA-s énekes is benne volt az együttesben, a nevet is ő találta ki. De nem volt egyetlen koncertjük sem, miközben Hegyi Zoli is ott volt a próbákon és hallgatta a zenéjüket, haveri megfigyelőként. Már nem emlékszem pontosan hogyan, de szóltak nekem, hogy legyek a dobosuk. Amit egy elég kényelmetlen szituáció követett. Volt valami meghallgatásféle, ahol doboltam, megnézték, hogy mit tudok, amikor egyszercsak megjelent az akkori dobos, akinek a fiúk természetesen addig nem szóltak, hogy épp le akarják váltani. De akkor közölték vele és én lettem a dobos, másfél hónappal később már koncerteztünk is.

- A zenekar gyorsan a közeg egyik népszerű és sokat fellépő együttese lett.

- Igen, de az „Európa Kiadó kisöccse” címkét soha nem tudtuk lerázni magunkról. Nyilván kategorizálni kell a dolgokat, és nekünk ez lett az állandó jelzőnk. Azért megjelentünk a Füles magazin hátlapján, meg a Magyar Ifjúságban, Ifjúsági Magazinban és valóban népszerűek voltunk, de csak Budapesten. Még a magyar nyelvű korszak, az első nagylemez, az 1988-as Egyesült Álmok megjelenése után is mindig egy sokk volt, amikor vidéken felléptünk. Az ember azt hiszi, hogy milyen baromi népszerű és vidéken jobb esetben voltak negyvenen a nézőterén.

- Volt egy rövid időszak 1986-ban, amikor Hegyi kikerült a képből és nélküle léptetek fel, aztán visszavettétek és vele született meg az első, még magyar nyelvű nagylemez. A David Bowie-s, Talking Heads-es, The Cure-os, U2-s elemek mellett milyen új hatások épültek be a zenétekben ebben az időszakban?

- A korai U2-t ekkor még nagyon szerettük valóban, aztán a Killing Joke, a korai Simple Minds. Döntően az akkori angolszász dolgok. A Comsat Angels-t például imádtuk. Sőt, imádjuk a mai napig, az új lemezen van is egy feldolgozás tőlük. Végigkísérik a pályánkat. Kicsit úgy is látjuk, hogy hasonló a sorsunk. Annak idején nekik voltak olyan előzenekaraik, mint a U2, meg a Depeche Mode és látjuk ki hova jutott. Nekünk meg olyan előzenekaraink voltak, mint a Kispál és a Borz. (nevet)

- Nyilván, ha nehezebben is, de majdnem minden zenét lehetett ismerni Magyarországon is a posztpunk, new wave világból, és nyilván majdnem mindent nehéz volt beszerezni, de a Comsat Angels-ről például azt gondolom, hogy kifejezetten nehéz lehetett megvenni a lemezeiket akkoriban.

- Már nem tudom biztosan, hogy hogyan ismertük meg őket, de az rémlik, hogy egy képzőművész barátunknak volt meg az első két, amúgy legjobb albumuk, és tőle vettük fel kazettára. Aztán persze elkezdtük hajkurászni a többi lemezüket, a Múzeum körúton, a kapualjakban csencseltük a Comsat Angels-lemezeket.

- Hegyi Zoltán kirúgásával kapcsolatban olvastam olyant is, hogy voltak külföldi ambícióitok és vele ez nem működött, mert nem akart megtanulni angolul.

- Az, hogy megváltunk a Zolitól, az elsősorban nem ezen múlott, ugyanolyan okok merültek fel 1988, mint az első alkalommal, amikor 1986-ban egy időre kikerült a zenekarból. Egyszerűen így alakult. Már csak azért sem lehetett ez fő ok, mert miután a Zoli távozott, próbáltunk sokáig egy magyar énekessel is, Kapusi Gáborral, aki egyébként az új lemez borítóját tervezte. Az, hogy Mick Ness lett az énekesünk és váltottunk angol nyelvre, az azért részben véletlenek összjátéka is volt. György Péter volt a menedzserünk, aki a PeCsában dolgozott, hozta-vitte a külföldi zenekarokat. Ismert egy holland zenekart, a Plastic Dolls-t, akikkel turnéztunk a Szovjetunióban, rajtuk keresztül megismerte Micket, akinek nem volt zenekara akkoriban és véletlenek folytán összejött a dolog. Azt mindenképp fontos megjegyezni – és tudom, hogy sokan azt mondják, az énektudás nem feltétlenül számít sokat bizonyos zenéknél –, hogy amikor először próbáltunk Mickkel, akkor ég és föld volt a különbség Zolihoz képest. Nagyon jó volt olyan emberrel próbálni, aki ura a hangjának. Idejött, próbáltunk egy napot és másnap már fel is léptünk a Répafesztiválon.

- Bátor váltással összeállt a zenekar második, angol nyelvű korszaka, elkezdtetek dolgozni egy új műsoron, aminek az első lenyomata kissé fura módon egy koncertkazetta lett bi… címmel. Annyira erősnek éreztétek azt akkor, hogy mindenképpen ki akartátok adni, vagy nem volt lehetőség stúdióra?

- (nevet) Úgy gondoltuk, hogy valamit meg kell jelentetni és ez volt kéznél. Mai füllel hallgatva nyilván nem is a vicces jelző illik arra, ahogyan szól, hanem az hogy szar. Mindenesetre érdekes kordokumentum.

- Aztán igazán magára talált a zenekar, sajátos hangon szólaltatok meg, kijött két erős lemez (Love, Jealousy, Hate - 1990, Against Nature - 1993), turnéra vitt benneteket a sikerei csúcsán álló, Björk-féle Sugarcubes, Paul King megszerette a zenekart és rendszeresen játszotta a klipjeiteket az MTV-n futó 120 Minutes című befolyásos alternatívzenei műsorában. Milyen volt megélni ezt az időszakot? Milyen vágyak voltak bennetek és milyen remények?

- Amikor a Love, Jelaousy, Hate-et szétküldtük nyugati lemezcégeknek és a német PolyGram egy hét után visszaírt, hogy ők ezt kiadnák, akkor nyilván azt hittük, hogy „Kész, megvan! Megcsíptük, itt a világhír!” Meg is jelent a lemezt, a cég szervezte a sugarcubes-os turnét is, jött értünk Budapestre a baromi nagy turnébusz, még akkor is úgy éreztük, hogy „Igen, ezaz!” Teltházaknak játszani Nyugat-Európában elég felemelő volt, de mindez nyilván nem ilyen egyszerű. Sokéves hosszú munka, kitartás kell hozzá. Amikor vége lett a turnénak, akkor visszajöttünk és megint mentünk Mezőtúrra 20 emberek játszani.

- És ekkor nem merült bennetek, hogy költözzünk ki valahova? Nem tűnt úgy, hogy ez lehet a megoldás, kint kell jelen lenni?

- Nem feltétlenül. Ráadásul ezt könnyű mondani, vagy gondolni, de megvalósítani sokkal nehezebb. És ha jól emlékszem, ez komolyan fel sem merült bennünk. Pedig Mick ott volt Amszterdamban, az már közelebb lett volna a meghatározó zenei vérkeringéshez.

- Dolgoztatok tovább, az Against Nature-ről az Eroding Europe videóját még többet játszotta az MTV, a következő album, a Sugar For The Soul felvezető klipes dalának, a Jerusalemnek pedig konkrétan ott, az Alternative Nation című műsorban volt a premierje. Viszont ez a lemez 1995-ben, némileg nagyobb szünet után érkezett, ennek mi volt az oka?

- Igen, eltelt három év az előző óta. Részben a kiadó felé sem hozták az albumok azokat az elvárásokat, amiket támasztottak és egyébként is minden lemez után megkérdőjeleződött bennünk, hogy érdemes-e? Van-e kedvünk ahhoz, hogy csináljuk tovább? Szeretjük-e egymást annyira, hogy folytassuk? Ami különben nem is feltétlenül kell hozzá. És hát kiadó nélkül álltunk, akkoriban még elképzelhetetlen volt, hogy lemezcég nélkül lehessen albumot megjelentetni, legalábbis olyant, ami bekerül a rendszerbe. Ennyi idő kellett hozzá, hogy a Warner belement, hogy kiadja a Sugar For The Soult. Itthon a Magneoton, az egész világon pedig az anyacégük, a Warner terjesztette.

- Ekkor is simán benne volt, hogy berobbanhat a zenekar.

- Remény, az mindig van (nevet). Toltuk a lemezt még úgy másfél évig, voltak amerikai turnék is, kétszer is játszottunk a SXSW fesztiválon, de sok foganatja nem lett. A CBGB’s-ben voltak két-háromszázan, de volt, hogy tíz embernek játszottunk.  Itthon is sokat koncerteztünk, felléptünk a Sonic Youth előtt a Sziget nagyszínpadon is, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan elképzeltük, Mick is beleunt kicsit, már nem akart annyit ingázni Magyarország és Hollandia között.

- Ezután jött egy hosszú időszak, amikor a Sexepil búvópatakszerűen tűnt fel és el.

- 2001-ben játszottunk a Szigeten, aztán 2006-ban is volt egy feléledésünk, akkor több helyen is koncerteztünk.

- És ezen alkalmakkor mindig benne volt egy teljes újraindulás lehetősége?

- Nem igazán, inkább tudatosan azokra a koncertekre koncentráltunk. Bár csinálgattunk demókat, de azokból nem lett semmi. 2006 után döntöttük el, hogy ideje egy új lemezt csinálni, akkor mindenkinek kedve lett hozzá hirtelen. 

- Viszont nem sokkal ezután 2007-ben Mick Ness mégis kikerült a képből.

- Máshogyan alakult az élete, megsokasodtak Hollandiában a dolgai, csináltak a feleségével egy tévés produkciós céget, nem tudott volna olyan sűrűn itt lenni, amilyen sűrűn erre szükség lett volna.

- Ennek ellenére bennetek olyan erős volt az elhatározás, hogy azt mondtátok, hogy akkor nélküle is megcsináljátok, amire ő meg rámondta, hogy jó?

- Azt nem mondta, hogy jó, de valahogy így volt. Elkezdtük csinálni a lemezt. Amúgy neki is van most egy új zenekara, a Stakbabber és a régebbi anyagait is kiadta vinylen egy holland lemezcég.

- Az ősszel megjelent Your Scream Is Music című friss Sexepil lemezen akkor ezen szerint, úgy hat évig dolgoztatok?

- Amikor a Mick kikerült, akkor előttünk állt a feladat, hogy énekest kell keresni. Beletelt vagy két évbe, mire megtaláltuk a megoldást. Vagy inkább megtaláltak a többiek engem.

- Meghallgattatok énekeseket?

- Persze, baromi sok koncertre elmentünk, figyeltük a fiatal zenekarokat, meghallgattunk énekeseket.

- Tudsz mondani néhány nevet?

- (nevet) Például Újvári Péter, az UP! egykori énekese is felénekelt egy demót. De sokan mások is képben voltak, ám valahogy nem illettek bele ebbe a zenei közegbe. Testidegennek éreztük.

- Mikor jött el az a pont, amikor felmerült, hogy te legyél az énekes?

- Elég régóta készítgettem otthon szólódemószerű dolgokat és ezeket ismerték a többiek. Egyszer Viktor bogarászgatott a számítógépemen és ezeket hallgatta, kereste, hogy vannak-e újabbak, és ott megtalált néhány demót, amit akkoriban énekeltem fel. Nem terveztem megmutatni nekik, mert nem szeretek énekelni. Először csak viccesen mondták, hogy akkor megvan az énekes, de aztán legnagyobb megdöbbenésemre mindenki komolyan gondolta.

- Mekkora feladatként élted meg, hogy énekes lettél?

- Baromi nagy feladat volt számomra. Azt jelentette mindez, hogy az összes énekkel kapcsolatos dolog, énekek, énekszólamok, szövegek, ez mind a nyakamba szakadt. Most még az is hozzájött, hogy a mostani lemezbemutató koncerten nyilván játszunk majd sok régi számot is, ki kellett választani, hogy melyek azok, amelyek jól állnak nekem, és persze azokat is meg kellett tanulnom.

- Az eredeti felállású, Hegyi Zoltánnal, magyarul megszólaló Sexepilnek is volt pár nosztalgikus koncertje 2012-ben. Ezek után nem merült fel, hogy esetleg így folytassátok?

- Nyilván felmerült. Elsősorban a Zoliban, de mi is kacérkodtunk kicsit a gondolattal, mert persze nem volt mindegy, hogy ezek milyen jó hangulatú, sikeres fellépések voltak. De akkor már félkész állapotban volt az új anyag és mindenképpen szerettük volna befejezni.

- Ha jól értem, akkor a Hegyi Zoltánnal felálló Sexepil még nem lezárt történet?

- Soha ne mondd, hogy soha, de ebben a pillanatba úgy néz ki, hogy lezárt történt, most az új lemezre koncentrálunk és ebben a felállásban szeretnénk minél többet koncertezni.

- A Your Scream Is Music számomra elsőre olyan volt, mintha a Sugar For The Soul egyenes ági folytatása lenne, megmaradt a jellemző Sexepil-hangzása az anyagnak. Milyen új hatások értek benneteket, amiket be is építettetek a megszólalásba? Illetve az új felállás is nyilván új munkamódszereket szült. Mesélj ezekről!

- Főleg az új technikák megjelenése miatt rengeteg dal úgy készült, hogy próbatermi zenéléseket vettünk fel és azokat visszahallgatva szedtünk ki akár 20 másodperces részeket ezekből, majd összeeresztettük más részletekkel, vagy dalokat írtunk köré. Ezek után olvastuk, hogy a Tool is így dolgozik, akik meg különben nagyon nagy hatást gyakoroltak erre a lemezre, de amúgy a Queens Of The Stone Age szintén. Rám személy szerint nagyban hatottak elektronikus zenék is, Jon Hopkins igen nagy kedvencem. Az ő hatása főleg zajok szintén jelentkezett, meg az fogott meg, ahogyan összeragasztgatja a dalait. Néha persze tudat alatt is ér és megjelenik bizonyos hatás. Például utólag felfedeztem egy régi Tears For Fears-dalt hallva, hogy ehhez valahogyan én is visszanyúltam.

- A lemez egyik dala, a Go Away viszont egy ős-Sexepil-számból építkezik.

- A Ha majd egyszer című, lemezen soha meg nem jelent 1984-es Sexepil-szám basszusriffjére épül. A dal másik fele meg abból az időszakból származik, amikor Zoli 1986-ban egy rövid ideig nem volt a zenekar tagja és Tamás énekelt helyette, bár akkor még nem volt szövege. Ezeket összerakva született a szám.

- Miért esett a választás most erre a Comsat Angels-feldolgozásra (Eye Of The Lens)?

- Pont akkoriban, amikor a Tamás énekelt, 1986-ban volt egy koncertünk, amin eljátszottuk ezt a számot egy-az-egyben. Most pedig otthon összeraktam belőle ezt a verziót, amiről úgy éreztünk, hogy beleillő a lemezanyagba.

- Hogyan tekintetek erre az új lemezre, mondjuk a régiek fényében?

- Úgy érezzük mi is, hogy a Sugar For The Soul irányvonalát folytatja. Én úgy gondolom egyébként, hogy az a lemez nemcsak a Sexepil legjobbja volt, de az európai rocklemezek között is helye lenne a legjobbak között, egyszerűen megelőzte a korát. Kár, hogy kevesen ismerik. Azt kaptuk meg azzal kapcsolatban, hogy túl bonyolult, nehezen befogadható volt. Most, ha nem is tudatosan, vagy félig tudatosan, egy picit próbáltuk ezt a befogadhatóságot jobban elérni. Nem tudom, lehet, hogy még mindig nem elég popzene ez másnak, de nekünk ez a popzene.

- A lemez megszólalása is dicsérhető, jól szól.

- Jól szól, köszönhetően Schram Dávidnak, aki az összes jól szóló magyar lemez hangmérnöke, de meg kell említeni Gavin Lurssen masztering munkáját is, aki Los Angelesben maszterelte az anyagot. Olyanokkal dolgozott, mint a Foo Fighters vagy a QOTSA. Elküldtük neki az anyagot és fél óra múlva válaszolt, hogy persze, megcsinálja. Olyan nagyon még csak drága sem volt, bárki meglépheti ezt és azért nem mindegy, hogy egy többszörös Grammy-díjas ember fejezi be a lemezt.

- Újdonsült énekesként volt rád hatással valaki, figyeltél direkt énekeseket, most, hogy te is azzá válltál?

- A kedvenceim egyben példaképek is, persze. Például Josh Homme a Queens Of The Stone Age-ből, vagy Maynard James Keenan a Toolból. Mike Patton feltétlenül, Bowie is örök. Példaképek lehetnek, de persze attól számomra elérhetetlen magasságokban vannak ők.

- Megjelent a lemez, holnap, január 16-án lemezbemutató az A38-on, hogyan tovább?

- Nem nézünk nagyon tovább a holnapi koncertnél, azt szeretnénk, ha az nagyon jól sikerülne, arra koncentrálunk most. Mint ahogy az edzők szokták mondani a meccs előtti nyilatkozatokban: „mindig a következő meccset szeretnénk megnyerni!” Ezt a hülyeséget tudom csak én is mondani. Nem ettől függ minden, de tényleg erre fókuszálunk. Nagyon kitalált vizuális elemek, fények lesznek, nagyon jó hang, azt szeretnénk, hogy nagyon erős legyen. Minden korábbi időszakból szerepelnek dalok a repertoárban, még a Hegyi Zoli-időszakból is. Megpróbáljuk kihasználni a lehetőséget, hogy magyarul és angolul is énekelek. Barmi fontos volt, hogy sikerült megnyernünk Szalai Aneszt az ANEZ zenekarból, hogy énekeljen velünk ezen a koncerten, gyakorlatilag a dalok felében szerepelni fog ő is.

- Ő hogyan került a képbe? Illetve a koncerten ott lesz Kárpáti Dódi is a Quimbyből, aki trombitált már régi Sexepil-albumon.

- Úgy jött a képbe, hogy a lemezen komoly dupla-, triplavokálok vannak és az nem működött, hogy a többiek besegítenek ebben élőben. Mindenképp kellett valaki és mióta olvastam egy ANEZ-ről szóló cikket a Recorderen, azóta imádom a zenéjüket és Anesz hangját. Golovics Feri pedig, aki a Sexepil élő felállásának dobosaként helyettem dobolni fog, ismeri Aneszt, aki meg szerencsére elvállalta a közreműködést és már az első próbán olyan löketet adott az egész megszólalásának, hogy én nélküle már nem is vagyok hajlandó énekelni. Egy teljesen más dimenzióba helyezi a dalokat, a régi számokban is fog énekelni. Olyan csavart hozott, amitől nekünk is izgalmas a helyzet. Dódi pedig a Love, Jealousy, Hate-en játszott, ő így került ismét képbe.

- Mennyire láttok előre?

- Márciusban lesz öt vidéki koncert, ami fix. Onnan folytatjuk a nyári terveket, persze szeretnénk fesztiválokon is játszani, de előbb meg kell nézni, hogy élőben hogyan működünk. Van persze számos fontos külföldi kapcsolatunk, de ők is azt mondják, hogy előbb nézzük meg, milyen lesz az új anyag élőben.

interjú: Dömötör Endre
fotók: Sexepil-Facebook

a január 16-i, pénteki, A38-as Sexepil-koncert Facebook-eseményoldala

a Your Scream Is Music című friss lemez teljes egészében: