A bemutatkozó albumát áprilisra ígérő Mary PopKids üdítő, modern poprockjából kihallani a soul és a funk szeretetét, és valahogy egyértelmű volt, hogy a zenekar énekes-gitárosa, Kamau Makumi írjon nekünk kritikát Pharrell Williams március legelején megjelent második szólóalbumáról. Ráhibáztunk, mert Kama hatalmas Pharell-fan, így aztán nem elfogulatlanul, de azért kritikus füllel állt a G I R L-höz.
Pharrell Williams: G I R L
Kiadó: Black Lot / Columbia / Hear Hungary
Megjelenés: 2014. március 3.
Stílus: szuperszónikus R&B funk
Kulcsdal: Marilyn Monroe
A Cool Elviselhetetlen Könnyűsége
Szeretném leszögezni, hogy nagyon is elfogult vagyok Pharrell Williams-szel kapcsolatban. Az első saját pénzből vett CD-m 2003-ban a The Neptunes Presents: Clones volt, és bár komoly fejtörést okozott, hogy Lauryn Hill akusztikus albumára vagy erre költsem az összekuporgatott pénzt, végül emellett döntöttem, főként azért, mert éreztem, hogy valami új és előremutató jövőzene volt.
Pharrell az elmúlt másfél évtized talán legfontosabb figurája a könnyűzenében és a popkultúrában. Ugyan „nemzetközi szupersztár előadó” státuszba talán csak az utóbbi évben, a Daft Punk-féle Get Lucky és a Robin Thicke-vel, valamint T.I.-jal közösen előadott Blurred Lines kapcsán lépett, a háttérben a 90-es évek vége óta ontja magából a slágereket. Ő volt ugyanis a motorja a Neptunes producerduónak, amely többek között Justin Timberlake újjászületéséért, Snoop Dogg, a Clipse, Madonna, Busta Rhymes, Britney, Jay-Z, Kelis, vagy éppen P. Diddy legnagyobb slágereiért volt felelős. És persze ott van a N.E.R.D., Pharell, Chad Hugo és Shay Haley gimiben indított űrfunk/rock zenekara is, amelyik négy albumnál jár. Napjainkban is sokan keresik a 40 éves, babaarcú fenomén társaságát és midászi érintését, a zenei spektrum egészen különböző távlataiból (pl. Miley Cyrus, One Direction, Odd Future), Mr. Williams azonban nem csak zenével foglalkozik: az építészet, design és a vizuális művészetek terén is aktív (pl. Zaha Hadid építésszel), divatcége van (Billionaire Boys Club), továbbá olyan projekteket vezet, mint az I Am Other, ahol különböző művészekkel beszélget az élet és az alkotás értelméről, de ő írta a Grú 2 (ennek a betétdala a Happy) vagy éppen a Pókember 2 filmzenéjét is (utóbbit Hans Zimmerrel). Ha még azt is hozzátesszük, hogy a GQ magazin szerint a jelenkor egyik legstílusosabb férfija és hogy van egy stúdiója a jachtján, nehezen lehet vitatkozni azzal, hogy a menőségi mutató bizony kiakad.
NAGY MARY POPKIDS-INTERJÚNK ÖNMENEDZSELÉSRŐL, LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE HALADÁSRÓL.
De van-e saját hangja a közel sem szürke eminenciásnak? A tipikus Pharrell-hangzás, amit én csak szuperszónikus R&B funknak hívok első hallásra felismerhető, annak ellenére, hogy nehéz megfogalmazni, hogy mi benne az egyedi. Az tuti, hogy Skateboard P lemezes polcán van néhány Michael Jackson- és 60-as 70-es évekbeli soullemez (nem véletlen, hogy a Blurred Lines inspirációja is egy Marvin Gaye-dal) és a dobos múltja is hallatszik. Ami talán a hangzásában a leginkább sajátos, az a harsányságot és „izzadtságot” mellőző zenei könnyedség és a finom arányérzék. Szerintem emiatt működik a novemberben, az új album beharangozójaként megjelent Happy is, anélkül, hogy túl szirupos lenne. Ezt valószínűleg senki más nem tudta volna hitelesen tálalni, Pharrellnek viszont elhisszük, hogy létezik a 24 órás boldogság, sőt táncolunk is rá.
Kevés olyan album van, amelyikről előre elhatározom, hogy szeretni fogom. A „lányokat” inspirációként meghatározó G I R L ilyen volt. Első hallgatásra a könnyed, cool érzés és szemlélet koncentrációjának tűnik. Elindítom az albumot, az első, Marilyn Monroe című számban felcsendül a kamarazenekari nyitány, majd elindul a beat. Klasszikus Pharrell. Kicentizett vokálok, funky gitár. „In honor of the groove and to all who surrender to it, we say thank you, and we take it back” - csendül fel egy női hang a bridge-ben. Fejben már táncolok! A Marilyn Monroe és a Happy mellett elsőre a Daft Punkkal közös Gust Of Wind, a Gush, a halvány Miley Cyrus közreműködéssel készült Come Get It Bae és az afrikai szavannákat idéző Lost Queen ragad meg. Ez 6 dal a 10-ből, nem rossz.
A Gust Of Wind simán ráfért volna a Daft Punk-albumra is. A vonós alaptéma hipnotizáló. TÁNC! A „Hannah Montanás” szám Missy Elliott és a N.E.R.D legjobb éveit idézi. A Lost Queen pedig fincsi vokáltémákból épül fel. A Justin Timberlake-kel közösen előadott Brand New, vagy az Alicia Keys-es Know Who You Are viszont meglepően semmilyen. A néhol latin, néhol afrikai, vagy akár reggae-s beütéseket és a szuperszónikus R&B funkyt felvonultató többi szám pedig remekül szórakoztat majd a kocsiban a Balcsira menet.
PROFÜL ROVATUNK TÖBBI CIKKE: MAGYAR ZENÉSZEK KÜLFÖLDI LEMEZEKRŐL ÍRT KRITIKÁI.
Nekem ez az album a Frontin’-t a Beautifult és a N.E.R.D. easy jam-jeit, a tavaszt, a nyarat, a szivárványt, a flörtölést, a haverom medencés házát és a pöttyös öltönyöket juttatja eszembe. Szórakoztat és a táncoltat. Na nem az ereszd el a hajam, szakadjon ránk a ház jellegű őrült táncolásra gondolok, inkább a „csörgés” szó jut eszembe. A G I R L nem szeretne többnek tűnni, mint ami és kétségtelen, hogy számomra nem akkora inspiráció, mint James Blake vagy Kanye West legutóbbi munkái, de az is biztos, hogy hallgatni fogom és „csörögni” fogok rá. 4/5!
Kamau Makumi
Kama-nyitókép: Magérusz Anna
a G I R L bevezető-, és a Grú 2 betétdala, a Happy:
