Együtt dalol két városi farkas, Halott Pénz és a Mary Popkidses Kama

2013.09.26. 15:02, Frontrecorder

halottkama.jpg

Most szombaton, szeptember 28-án az A38-on a Mary PopKids első EP-jét, Halott Pénz pedig harmadik albumát mutatja be. A budapesti zenekarnak és a pécsi születésű rappernek van egy közös száma is, a Farkasok dala, amit meg most mi mutatunk meg itt.

A MARY POPKIDS LEGUTÓBB ÉJSZAKAI AUTÓZÁSRA VITT EL BENNÜNKET.

A Farkasok dala Halott Pénz Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című lemezére született, hogy hogyan, arról a számban éneklő Kama, a MaryPopKids énekes-gitáros frontembere mesélt nekünk: "Halott Pénzzel összefutottunk néhányszor az éjszakában az elmúlt évben, illetve koncerteztünk is egymást követően. Így jött az ötlet, hogy csináljunk valamit. Egy holdfényes éjszakán átjött és a házi stúdiómban ötletelni kezdtünk. Az első megérzése Dead Moneynak az volt, hogy 'csináljunk egy belépünk a klubba és fel a kezeket' számot, aztán ez lett belőle. Egy blues-rave érdekes lüktetéssel. A Farkasok dala cím a számot végigkísérő huhogásból jön, meg a szöveg témájából, amely egyébként pont belevág abba, amiről a Szólj Anyunak, hogy a városban vagyok szól. A dalba beszállt Kristóf is (PopKids gitár), mert kellett bele egy kis hamisítatlan bluesgitár. A többi történelem!"

Íme tehát elhagyom a szülőföldem a nagyvárosért típusú bluestoposz mai magyar felfogásban, azaz a Farkasok dala:

HALOTT PÉNZ NÁLUNK MUTATTA BE UGYANÚGY HALLASZ CÍMŰ DALÁNAK KLIPJÉT.

A YouTube-on nemcsak ez a szám, hanem a teljes Halott Pénz-album meghallgatható, sőt, a rapper honlapjáról ingyen le is tölthető.

https://recorder.blog.hu/2013/09/26/egyutt_dalol_ket_varosi_farkas_halott_penz_es_a_mary_popkidses_kama
Együtt dalol két városi farkas, Halott Pénz és a Mary Popkidses Kama
süti beállítások módosítása