És előkerült a gitár. Húszéves Squarepusher mesterműve

Tom Jenkinson, avagy Squarepusher neve ma már nem bír olyan jelentőséggel kísérleti tánczenei körökben, mint az 1990-es és 2000-es években, pedig az ember ugyanolyan élő legenda, mint többi kortársa a Warp kiadónál. Ezt fel lehet róni a diszkográfia kevésbé jól sikerült második tíz évének, Jenkinson média elől való elzárkózásának és az újrakiadások hiányának. Ez utóbbi most pótlódni látszik: a huszadik évforduló alkalmából itt a felújított és kibővített Ultravisitor, aminél jobb első találkozást a művésszel kívánni sem lehetne. Ez a cikk először a Recorder magazin 119. számában jelent meg, amiben azt jártuk körbe, hogy mi volt a menő 2004-ben.

Az Ultravisitor egy olyan mestermű, amiről utólag tudjuk, hogy több korszakot is lezárt. Még a legvérmesebb rajongók is egyetértenek abban, hogy Squarepusher ekkor ért művészi pályája csúcsára, amit egy rettentő hosszan elhúzódó vegyes alkotói szakasz követett sokszor még jóindulattal is csak középszerűnek nevezhető munkákkal. Másrészt innovációs értelemben az Ultravisitor hozta el a klasszikus IDM irányzat végét. Ezután már nem volt olyan, amit ne hallottunk volna korábban.

A számok pedig jól öregedtek. Drum and bass és drill and bass vágták olykor végtelennek érződő BPM-számra kalibrálva, hol színtiszta zajzuhatagokkal, máskor futurisztikus hatású jazz-esszenciával kiegészítve, élőzenei betétekkel tarkítva (pár pillanatban még a közönség ovációját is hallani). Viszont, ami a legérdekesebb: az Ultravisitort sok ponton Squarepusher lehengerlő (basszus)gitárszólói dominálják, és ez 2004-ben a lehetetlennél is lehetetlenebb vállalásnak tűnt. Ám valamiért hibátlanul működött. Ma már talán eggyel feltérképezettebb az a zenei régió, ahol a lemez keresi az útját, halljuk, ahogy például az orgona (Sarah Davachi), a cselló (Mabe Fratti) vagy a szaxofon (Colin Stetson) is egyre beljebb merészkedik a centrumába. Azonban Squarepusheré volt az első sikeres zarándoklat.

A lemez szürreális sikerét jól jellemzi, hogy nem sokkal később Flea a Red Hot Chilli Peppersből azt nyilatkozta egy interjúban, hogy Squarepusher a világ legjobb basszusgitárosa. Később André 3000 hasonló kijelentést tett.

Ezt követően pedig ismét a legvalószínűtlenebb történt. Squarepusher ahelyett, hogy tartott volna IDM-sorstársaival a Pantheon felé vezető úton, olyan balkanyarokat kezdett venni, melyeken már csak folyamatosan szűkülő rajongótábor követte. Egyre rizikósabb lemezeket vállalt, és elmaradtak az újabb mesterművek. Nem írt megbocsáthatatlanul rossz zenéket, de sokan nehezen palástolták csalódottságukat, miután az 1996-2004 közti teljesítménye abszolúte egy szinten olyan előadókéval, mint az Autechre, a Boards Of Canada vagy Aphex Twin. 

Talán ennek köszönhető, hogy ma nincs olyan brandértéke a nevének, mint az előbb említettekének, és ezért lenne szükségszerű, hogy a Warp folytassa a klasszikusai leporolását. Bőven lenne még mit előszedni.

(Csak zárójelben írom le, hogy mindig is rettentő menőnek éreztem a lemez borítóját; egy portréfotó minden cicoma nélkül, egyszerű feliratozással, ami egyébként nagyon a kor sajátja volt – se előtte, se azóta nem láttunk ilyet kísérleti zenében, mintha mindenki tiszteletben tartaná ezt.)

Velkei Zoltán 

Ultravisitor

Megjelenés: 2004. március 8. 

Kiadó: Warp

Játékidő: 79:41