„Nehéz manapság eredetinek lenni” – Boy (interjú)

„Hány lány is van ebben a Girls-ben?” – tehettük fel a kérdést úgy öt éve, amikor Christopher Owens zenekara feltűnt. Nem volt egy se, a hülye/okos névadás pedig ragályos, alighogy tavaly nyáron megszűnt a Girls, már itt is volt a Boy. Na vajon, ebben a zenekarban hány fiú lesz? Persze, hogy sehány, hanem bár ez is egy páros, de naná, hogy két lánytaggal. Valeska Steiner és Sonja Glass énekes-dalszerzők határokat átlépő duója (előbbi svájci, utóbbi német, egy hamburgi zenei workshopon találtak egymásra) túl van első nagylemezén (Mutual Friends), de az Amerikában a napokban megjelenő album kedves gitárpopja és a sokmilliós YouTube-nézettség azt súgja, hogy igazi befutásuk még talán majd ezután következhet be. A svájci énekesnővel, Valeskával beszélgettünk. Feist-rajongók külön figyeljenek.

- Hülye kérdés, de kihagyhatatlan, miért voksoltatok a Boy zenekarnév mellett?

- Egy olyan szót kerestünk, ami nagyon alaposan körbeír bennünket. Mivel mindenki nagyon csajosnak tart minket, úgy döntöttünk, hogy direkt az ellenkező irányba megyünk. Amint leírtuk, hogy Boy, egyből tudtuk, hogy ez az! Nagyon jól néz ki a három betű egymás mellett – főleg csupa nagybetűvel – és a szó hangzása is jó. Szerencsésnek éreztük magunkat, hogy senki nem használta előttünk. Ma már nem is gondolunk másképp erre a szóra, csak, mint a nevünkre.


- Gondoltad volna, amikor Zürich-ből elmentél arra a pár hetes zenei workshopra Hamburgba, hogy ott aztán majd alakítasz egy zenekart, átköltözöl egy másik országba és megváltozik az életed?

- Az egy hathetes zenei workshop volt 2005-ben, szóval először nem maradtam túl sokáig, de Hamburg annyira nagy hatással volt rám, hogy alighogy hazaértem, egyből vágytam vissza oda. Végül két és fél évvel később költöztem át végleg, de addigra Sonjával már tudtuk, hogy van köztünk egy erős zenei kapocs, nagyon hasonló zenei ízlés és teljesen egyforma elképzelések arról, hogy hogyan szeretnénk működtetni egy zenekart. Úgyhogy a költözés nagyon könnyű döntés volt, főleg miután már előzetesen írtunk néhány dalt közösen emailes küldözgetéssel.


- Ki volt a legnagyobb zenei kapocs köztetek?

- Nem egyetlen zenekar volt, mindkettőnknek megvannak a magunk kedvencei, sokkal inkább a közös dalszerzésnél jöttünk rá, hogy mennyire összepasszolunk. A megismerkedésünk után szinte azonnal elkezdtünk dalokat írni. Számunkra ez legizgalmasabb, a dalszerzés és az, hogy két ember ötletei hogyan illeszthetők össze.


- A hírek szerint nagyon sokat dolgoztatok az első lemezeteken. Sokféle változatot készítettetek a dalokból. Nehéz volt döntést hozni, vagy csak kedvetek volt kipróbálni az összes felmerülő lehetőséget?

- Bár gyorsan rájöttünk, hogy megy nekünk a közös dalszerzés, az viszont nagyon sokáig tartott, hogy kitaláljuk, milyen struktúrákkal, milyen hangzással lehetnénk a leginkább önazonosak. Ezek után pedig azon is nagyon sokat dolgoztunk, hogy minden egyes aprócska elem a helyére kerüljön a dalokba, hogy találjunk olyan megoldásokat, amik eredetiek. Nagyon nehéz manapság eredetinek lenni. Fontos volt, hogy kialakítsunk egy világot magunknak, ami több mint a klasszikus dalszerző-előadó megszólás egy pár akusztikus gitárral. Aztán ahogy kezdtünk ráérezni, egyre nagyobb és nagyobb hangszerelésekben kezdtünk gondolkodni. Ráadásul perfekcionisták vagyunk (nevet). Amúgy a lemez producere, Philipp Steinke is nagy befolyással volt a megszólalásunkra. Sok időbe telt elkészíteni, de boldogok vagyunk, hogy rászántunk annyi időt, mert a folyamat közben megtaláltuk magunkat.


- 2012-ben elnyertétek European Border Breakers Awardot (EBBA, Európai áttörés díja, minden évben tíz európai lemezt jutalmaznak vele, 2006-ban ugyanezt a kitüntetést érdemelte ki a Heaven Street Seven is – a szerk.), hogy érezitek, mennyit lendített ez a karriereteken?

- Ez tavaly februárban történt és természetesen volt hatása. Nagyon sok európai országban játszhattunk, bizonyára volt olyan európai ország, ahol ennek a díjnak is része volt abban, hogy megjelenhetett a lemezünk, de igazából nem hiszem, hogy bárki is le tudná mérni az ilyen dolgokat. Minden bizonnyal sokat köszönhetünk neki, mert kétségtelenül ezután figyeltek fel ránk – Németország és Svájc kivételével – mindenhol másol. A tavalyi évünk nagyon motiváló volt, nem kis részben ennek a díjnak is köszönhetően. Jools Holland adta át a díjat, ami külön sokat jelentett számunkra, hiszen nagy rajongói vagyunk a tévéműsorának (ha valaki esetleg nem tudná a Later… with Jools Holland című tévéműsorban játszani mindig rangot jelent – a szerk.). (elgondolkozik) Őszintén szólva ez volt a legjobb az egészben (nevet).


2013 A BOY ÉVE LEHET – HOGY MÉG KI MÁSÉ, AZT ITT GYŰJTÖTTÜK ÖSSZE.

- A videóitok nagyon népszerűek a YouTube-on, a Little Numbert több mint hétmillióan látták eddig. Nyilvánvaló volt számotokra az első sikere után, hogy megéri invesztálni szépen kinéző klipekbe? Egyáltalán lehet manapság nagy sikert elérni a közösségi média segítsége nélkül?

- Ezek a csatornák nyilvánvalóan óriási lehetőséget jelenthetnek bárki számára manapság, és ha ugyan a lemezeladások csökkenését is hozta magával a folyamat, valahol mégis megérte, hiszen a zenekarok bárhonnan, a világ bármely pontjáról képesek megmutatni magukat. Lényegében a Little Number és a nézettsége a belépőkártyánk bárhova, szóval kétségtelenül sokra képes a YouTube.

- Mutual Friends című első lemezeket 2011 végén jelentettétek meg Németországban, majd mintha egy jól felépített stratégia mentén haladnátok, 2012 nyarán Nagy-Britanniában, később ősszel más európai országokban adtátok ki, most pedig (2013 februárjában) Amerikában fog megjelenni. Már a folytatás is megvan a fejetekben?

- Tavaly egész évben turnéztuk, úgyhogy semmi időnk nem maradt új dalok írására, sőt az amerikai megjelenés után még csak ezután jön egy koncertkörút az USA-ban, szóval a következő lemez még jócskán előttünk van (nevet). Mostanában inkább azzal helyeztünk magunkra nyomást, hogy élvezzük az életet a nagy hajtás közben (nevet). De még idén nekiállunk az új daloknak, ebben biztos vagyok.

interjú: Dömötör Endre

a Little Number nagyon népszerű, nyári feelgood videója:

a Drive Darling havas, téli klipje viszont az ellentétes évszakot ragadja meg (a dal Valeska Zürich-ből Hamburgba költözésének, a barátok, család hátrahagyásának állít emléket):

ez pedig a Waitress videója: