2010-2011 fordulóján, mikor a brit közönség Duffy (Endlessly) és Adele (21) visszatérésével és versenyeztetésével foglalkozott, itt a Recorderen egy harmadik dalszerző-énekesnőt preferáltunk a nagy-britanniai soul-pop színtérről: az apai ágon pakisztáni származású, 1979-es iszlamabadi születésű Sarah Joyce-t, aki a Rumer művésznevet választva lépett a világ elé, és a néhai Karen Carpenterre emlékeztető énekhangjával és melankolikus szerzeményeivel a 2010-es év egyik leggyönyörűbb albumát jegyezte (Seasons Of My Soul). A platinelemezzé vált bemutatkozó anyag után Rumer 2012. május 28-án jelenteti meg Boys Don't Cry című második albumát, melyhez csupa feldolgozást rögzített a szívéhez közel álló hatvanas-hetvenes évekbeli dalszerzőktől és előadóktól, Townes Van Zandttól, Isaac Hayestől, Neil Youngtól és hasonló művészektől, sőt Jimmy Webbtől épp egy olyan számot választott, mely egy másik dalszerzőről, P.F. Sloanról szól. Az énekesnő az album megjelenése előtt a mai napon a londoni St. James templomban egy különleges koncertet is ad – melynek élő közvetítése itt a Recorderen is nézhető este fél 10-től (majd pedig, ha minden igaz, a péntek délután ismétlésben is).
az új Rumer-album első kislemezdalának, a P.F. Sloan című Jimmy Webb-szerzemény feldolgozásának klipje:
ugyanaz a szám az eredeti szerző, Jimmy Webb előadásában:
Rumer élőben adja elő a dalt a londoni Rivoli Ballroomban:
az albumon szerepel majd az A Man Needs A Maid című Neil Young-feldolgozás is:
Rumer a Fehér Házban az A House Is Not a Home című Bacharach/David-klasszikust adja elő Barack Obama és a jobbján ülő Gershwin-díjas zeneszerző, Burt Bahcarach előtt:
azt új album dallistája, a feldolgozott számok eredeti szerzőivel:
Rumer: Boys Don't Cry (2012)
1. P.F. Sloan (Jimmy Webb)
2. It Could be the First Day (Richie Havens)
3. Be Nice to Me (Todd Rundgren)
4. Travelin' Boy (Paul Williams / Roger Nichols)
5. Soulsville (Isaac Hayes)
6. The Same Old Tears On A New Background (Stephen Bishop)
7. Sara Smile (Hall & Oates)
8. Flyin' Shoes (Townes Van Zandt)
9. Home Thoughts From Abroad (Clifford T. Ward)
10. Just For a Moment (Ronnie Lane)
11. Brave Awakening (Terry Reid)
12. We Will (Gilbert O'Sullivan)
a deluxe kiadás bónuszdalai:
13. Andre Johray (Tim Hardin)
14. Soul Rebel (Bob Marley)
15. My Cricket (Leon Russell)
16. A Man Needs a Maid (Neil Young)
összeállította: Déri Zsolt
.