A nyomtatott Recorder magazin 2012. január-februári lapszámában sorra vettük az év lehetséges befutóit – a női vonalról a Born To Die sikerlemezzel listát vezető Lana Del Rey és az elmúlt egy évben már többször (legutóbb The Buried Sessions című januári EP-je kapcsán) tárgyalt Skylar Grey mellett a Lemeztáska rovatunknak nyilatkozó Grimes és az ő Visions albuma is kapott már bővebb teret nálunk (nyitóképünkön is ő látható), most pedig bemutatunk melléjük még egy csokornyi ígéretes popcsajt. Az év elején általában nehéz megjósolni, hogy kik fognak nagyot dobbantani az aktuális esztendőben, de az már 2012-ben is tisztán látszik, hogy – követve a 2010-es, 2011-es trendeket – idén is temérdek jelentkező akad az év női felfedezettje címre. Persze arra, hogy 2012-ben bárki Adele-szintű sikereket érjen el, nagy összegben nem fogadnánk, de Lana Del Rey mellett néhányan még bizonyosan képesek lesznek átütni még az egyszeri magyar zenehallgató ingerküszöbét is.
Nyilvánvaló, hogy a nyolcvanas évekből mélyen merítő divatos-táncos előadókból idén sem lesz hiány. Ezt a vonalat erősíti például a mindössze 19 éves, londoni Charli XCX is, aki néhány egészen slágeres számmal jelentkezett 2011-ben. Mind a Stay Away mind a Nuclear Seasons EP kellően fülbemászó és izgalmas, ráadásul előbbinek az az Ariel Rechtshaid volt a producere, aki többek között Glasser bemutatkozásánál is segédkezett. (Charli XCX 2012 első hónapjaiban is tartja a színvonalat: Valentin napi kislemezdala, a Valentine óta már egy újabb slágeres szerzeményt is közreadott I'll Never Know címmel – a szerk.). A nagylemez még valamikor az év elején várható, mi pedig beállunk a Pitchfork, a Guardian és a BBC Radio 1 mellé – és már alig várjuk a megjelenést.
A bevezetőben említett Grimeshoz hasonlóan szintén Montrealból próbálkozik Mozart's Sister néven Caila Thompson-Hannant, aki háromszámos Dear Fear EP-jét a „hálószoba paranoia” tárgykörébe helyezte. A dalok pedig kellően őrültek is ahhoz, hogy ez helytállónak tűnjön, de a felpörgetett, tUnE-yArDsot idéző elánnal előadott számok mégis könnyedén belepörögnek a hallgató fejébe. Reméljük az a hálószoba még idén is sok remek számot hoz elő belőle.
Aki hallotta John Maus remek tavalyi lemezét, az hallotta Molly Nilssont is – a svéd énekesnő vendégeskedett ugyanis az egyébként általa szerzett Hey Moonban. A kollaboráció nem véletlen, mindketten a szinti-popból hasznosítanak újra, de Nilsson nem a pattogós, idétlen slágerekben, hanem inkább a közös dalukhoz hasonló, fájdalmasabb dallamokban és sötétebb, ridegebb hangzásban utazik, ami persze nem zárja ki az egyre növekvő rajongótábor lehetőségét. Már a 2011 legvégén kiadott (egyébként negyedik) lemeze, a History is csak késői időzítése miatt nem kerülhetett fel egyetlen év végi listára sem, de megjelenéseinek eddigi gyakoriságát tekintve idén is számíthatunk Mollytól valami újra, jóra.
A Los Angeles-i Kaplan nővérek, Piper és Skylar Kaplan esetében a befutás szóval már óvatosan kell bánni, de az biztos, hogy a (korábban Pearl Harbour, tavaly óta) Puro Instinct néven alkotó duójukkal idén végképp meghódíthatják az álomszerű indie-pop rajongóit. 2011-es nagylemezük, a Headbangers In Ecstasy kicsit egyenetlen volt, a fölösleges, inkább álmosító számok mellett azonban több potenciális szintis sláger is szerepelt az anyagon, ha a jövőben ezeket helyezik előtérbe, minden adott ahhoz, hogy mi is behódoljunk a tesók előtt (akik közül Skylar még mindig csak 17 éves).
Azért a nyolcvanas éveken túl is van élet, bizonyítja ezt Azealia Banks előre borítékolható sikere is. A brooklyni rappercsaj 212 című seggrázós száma nemcsak az angol slágerlistára (igaz, még csak az alsó felébe) repítette, hanem az NME cool listájának élére és a BBC Sound of 2012 harmadik helyére is. Ha mindebből hosszú távú karrier nem is következik, de az idei évben valószínűleg csak akkor nem lesz világszerte ismert, ha ő nem akarja. A nemrégiben kikerült dalai (Liquorice, NEEDSUMLUV, Bambi) és a Scissor Sistersszel való együttműködés (Shady Love) nyilván nem ezt jelzik.
Ugyancsak New York-i, de teljesen más zenei gyökerekkel rendelkezik Lissy Trullie. A stílusában is egyértelműen a hetvenes évek New York-i undergroundját, illetve a szintén azt alapul vevő aktuális helyi hősöket (pl. Yeah Yeah Yeahs) idéző Lissy nem teljesen kezdő. Már 2009-ben megjelentetett egy kislemezt, rajta többek között egy kiváló Hot Chip-feldolgozással, azonban a befutásra most jött el az igazi esélye. Tavasszal megjelenő nagylemezét a TV On The Radio zenei agytrösztje, David Sitek felügyelte, így nem is olyan meglepő a hamisítatlan „sitekes” megszólalás, no meg az eddig kikerült, roppant erős, introvertált, de kellően zajos dalok figyelemfelkeltő faktora sem.
Sharon Van Etten a dalszerző-énekesnő mezőny egyik új visszatérő neve lehet idén, bár már túl van két albumon és számos közreműködésen (The National, The Antlers), de azzal, hogy Tramp című új lemezét a függetlenek körében jónevű Jagjaguwar adja ki, végre nagyobb figyelmet kaphat ez az igazán tehetséges előadó. Míg Trullie talán csak a kritikusokat fogja megragadni, Etten a nagyközönség körében is sikeres lehet. Erős, hatásos (de nem hatásvadász) dalok, megjegyezhető dallamok, jó előadói készségek – ennél többre nincs is szükség.
Persze ez csak a jéghegy csúcsa, bőven akadnak még olyanok, akiken rajta kell tartani a szemünket, legyen az akár a Best Coastot idéző zajos pop-punkban utazó Bleached csajduó, az Azaelia Bank farvizén talán berobbanó grime-rapper Lady Leshurr vagy a tavalyi év egyik nagy, idegesítő, netes rap slágerét szállító (és azóta már Snoop Dogg-gal is együtt dolgozó) Kreayshawn. Persze a csajbandák is tovább hódítanak, a watfordi The Staves trió kedves folk-rockja, a liverpooli Stealing Sheep neo-hippi stílusa (és a Warpaintet idéző vokáljai), vagy a már régebb óta próbálkozó San Franciscó-i The Sandwitches indie-popja bármikor nyerőre válthat, akárcsak a vancouveri Chains Of Love doo-wop beütésű garázs-popja. Az utolsó képünkön látható Lianne Le Havas ártatlan popzenéje sokaknak már talán nem is újdonság, de idén még többen felfigyelhetnek rá. Az eddig csak pár számmal jelentkező előadók mezőnyéből Elaine Mai a Laura Marlingot már túl felnőttesnek találó, érzékeny angol tinik között tarolhat, Lulu James urbánus „21. századi soul” zenéjével a slágerlistákat is becélozhatja, az énekesnőkkel felálló Purity Ring és US Girls együttesek pedig a cikk elején említett szintis-táncos-retrós előadók után eredhetnek a Pitchfork és barátai hathatós segítségével. Fölösleges tovább sorolni, 2012-ben is tök jó zenék lesznek.
Csada Gergely
Utóirat:
A nyomtatott Recorder magazinba írt cikkünk januári leadása óta Kimbra nemzetközi karrierje is berobbani látszik: a dzsesszes beütésű színes és dallamos popzenében utazó 1990-es születésű Kimbra Johnson – aki hazájában, Új-Zélandon, illetve Ausztráliában már arany- és platinelemezes sztárnak számít – február elején a brit slágerlista No.1 pozíciójába ugrott a belga származású ausztrál dalszerző-énekes Gotye társaságában énekelt Somebody I Used To Know duettel, és saját 2011-es debütáló albuma, a Vows a déli féltekén aratott sikerek után februártól Nagy-Britanniában, márciustól pedig az Egyesült Államokban is megjelenik, és nyilván a kontinentális Európa sem fog sokáig ellenállni. Csak a legjobbakat kívánjuk neki – élénkségével igazi üde színfolt lehetne a mai mainstream pop mezőnyben.
Charli XCX legfrissebb dala, a tropical-pop hangzású I'll Never Know:
Molly Nilsson egyik 2010-es dalához hangulatos videó készült:
Lissy Trullie közös dala David Sitekkel, a Madeleine:
Lianne Le Havas legújabb videója, a Forget:
Kimbra egyik 2011-es klipdala, a Cameo Lover:
