Képzeletbeli Heti Top 10 – 2011 / 16. hét

2011.04.29. 18:13, -recorder-

Az idei legszűkszavúbb KHT10-ben az elektronikus dolgokat szendvicsbe fogták a gitárok. Szokás szerint tobzódunk az ismeretlen nevekben, a legvégére pedig már megint bekerült egy nagyon aktuális bónuszdal. A szuperfriss újdonságok előtt azonban három elmaradással kezdünk, élen a képen látható Yuck együttessel. (A dalok szokás szerint rögtön meg is hallgathatók, a letöltési lehetőségeket külön jelezzük a szövegben, és a cikk alján két klipet is bemutatunk).

 

Yuck: Get Away
A Yuck az a londoni retro indie rock zenekar, amely a BBC sokat tárgyalt Sound Of 2011 befutási listáján is szerepelt, és pont úgy szól, mint a Dinosaur Jr. 1992-ben. A Get Away már egy ideje ismert, hisz a zenekar címnélküli első albumán is szerepelt februárban. A héten megjelent kislemezen is, ezért áll most itt. (A cikk végén ott a pár hete elkészült videoklip is.)
http://www.pitchfork.com/news/41826-video-yuck-get-away-kinda-nsfw/

Burnt Ones: Bury Me In Smoke
Ez egy másik régóta ismert szám, valamikor áprilisban ez is kijött kislemezen. A San Franciscóba való zenekar tavaly jelentette meg első albumát (Black Teeth & Golden Tongues). Szeretik őket a blogok, mert lo-fi rockot játszanak.
http://seetheleaves.blogspot.com/2011/03/burnt-ones-bury-me-in-smoke-music-video.html

Lavalier: Santa Claus Ain't Comin'
A brooklyni zenekar debütáló EP-je március óta letölthető. A félig-meddig karácsonyi dalhoz klipet is készítettek, április közepén tették ki weboldalukra – a cikk alatt ez is látható.
http://www.lavaliermusic.com/

Charli XCX: Stay Away
„A hertfordshire-i La Roux” legújabb száma. Free download Salem-remix ajándékba itt:
http://www.thefader.com/2011/04/21/charli-xcx-stay-away-salems-angel-remix-mp3/

Totally Enormous Extinct Dinosaurs: Trouble
A srác, aki dinójelmezben DJ-zik, lassan eljut első önálló albumáig. Ez a jövő heti új kislemeze.
http://niteversions.com/audio/dance-matters/totally-enormous-extinct-dinosaurs-trouble/

The Caulfield Beats: Heading South
Hálószobában gombokat is lehet tekergetni, nemcsak gitározni. A zenekar egyetlen tagja Lawrence Northall, húszéves és angol. A szám majdnem kész demója letölthető a SoundCloudról.
http://apocketfullofseeds.com/marching-out/

Neon Hitch: Silly Girl
Az angliai roma lány előző száma még a Robyn fémjelezte szerethető elektro-pop kategóriába esett. A legújabb dala jobban idomul a korhoz, tettek bele dubstepet. A két prominens közreműködő: Switch (ő társszerzőként vett részt) és Benny Blanco (a producer, aki kitalálta Kesha tinédzserbűvölő hangzását).
http://idolator.com/5835432/neon-hitch-silly-girl-premiere

Akira The Don: Jamie
A brit kultpopper két héten belül ad ki egy karrier-összegző válogatást és egy vadonatúj albumot. A Sweet Child O’ Mine kifordított gitártémájára épülő új kislemeznek a popvilág egyik leghíresebb háttérfigurája, Stephen Hague (Pet Shop Boys, New Order, Blur) volt a producere.
http://bandweblogs.com/blog/2011/04/12/akira-the-don-jamie-single-watch-video/

Morning Teleportation: Expanding Anyway
A pszichedelikus-folkos portlandi zenekar bemutatkozó nagylemeze (Expanding Anyway) áprilisban jelent meg Európában, Amerikában még márciusban kijött, a kritikusok szerették. Tigrisnek hívják az énekest!
http://music.is-amazing.com/2011/03/6/morning-teleportation-expanding-anyway-2011

Unouomedude: Frequency
Az előadó nevének helyes kiejtése: You Know You Owe Me Dude. Állítólag Uno Yu-Nónak hívják és a floridai Jacksonville-ben él. A Frequency vinylen is kapható, sőt múlt héten rengeteg blog kitette ingyenes letöltésre. Van benne két akkord, dudorászás, tavasz feeling, visszhang, fátyolos köd és egy napszemüveges fekete srác.
http://www.iguessimfloating.net/2011/03/mp3-new-unouomedude-frequency.html

+

Lewis Floyd Henry: Wedlock
Homeless Jimi Hendrixnek kinéző, lábával doboló utcazenész jókívánsága az ifjú párhoz.
http://www.lewisfloydhenry.com/news.html

 

összeállította: Lévai János


Yuck: Get Away

Lavalier: Santa Claus Ain't Comin'

https://recorder.blog.hu/2011/04/29/kepzeletbeli_heti_top_10_2011_16_het
Képzeletbeli Heti Top 10 – 2011 / 16. hét
süti beállítások módosítása