„Ha innen nézed, kicsit gusztustalan, ha onnan, akkor gyönyörűszép” – Gryllus Ábris-interjú

Gryllus Ábris zeneszerző, grafikus és médiaművész, akinek szerteágazó munkássága rendkívül izgalmas. Farkas Miklóssal sajátos ipari technót játszik a FOR.-ban, amivel Pálfi Gyuri filmjeihez is írt zenéket, dolgozott sokat a Hodworksszel, a Vanissal közös, footworkos, egykori Uffalo Steeznek pedig több klipjét is felkapta anno a nemzetközi sajtó. Tavaly adatalapú, de megrendítő gyászzenét írt Somló Dáviddal a Covidban elhunytak emlékére (Every Day), és egy új szólókislemezzel is jelentkezett az EXILES kiadónál, amit január 20-án a berlini magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum Berlin meghívására a CTM Vorspiel / transmediale 2024 fesztiválon is bemutat. Miben inspirálta az apaság és miben Kosztolányi verse, mivel emelte meg egy dubtechno legenda a lemezét, és miért nem fogjuk soha hallani a Tinkkel készült hiphoplemezeit? Interjú.

A lányodnak ajánlottad a Nucleus of the Decay-t. Az apaság, az apává válás élménye ihlette a zenét is?

Persze, nagyon erős kiindulópontot adott hozzá, de szándékosan nem jelentettem ki ezt ilyen explicit módon; az anyag univerzálisabb élményekre, a biológiai létünkre való rácsodálkozásra is reflektál. Én ezt az élményt Mirka születésével éltem át – ezért is ajánlottam neki a lemezt –, de ez az élmény az apaságtól függetlenül is sokfelé bontható, több irányból megélhető. A testbe zártságra, a biológiának azokra a vonzataira is gondolok itt, amelyek ha innen nézed, kicsit gusztustalanok, ha onnan, akkor gyönyörűszépek – és persze bejönnek olyan pátoszos toposzok is, mint az élet és a halál kettőssége.

Milyen gondolatmenet végén jutottál el A bomlás magja címhez?

Úgy éreztem, hogy ez egy kellőképp távolságtartó analógia ahhoz, hogy ne csússzon át a lemez szülőgiccsbe, mert az távol áll tőlem, viszont jól szimbolizálja, hogy mi volt számomra fontos az kiinduló élményben. Lényegében arról van szó, hogy két részecske, amiknek már fogy az energiája, létrehoznak egy harmadikat, amelynek az energiaszintje magasabb, mint az övék együttvéve, és az a részecske él tovább. Ezekre a részecskékre a fizikában parentként hivatkoznak (ez a lemez két szerzeményének a címe is – S.T.).

Ez valahol kontemplatív és asszociatív zene, és próbálok rá figyelni, hogy ne legyen túl szigorú keretek közé szorítva a hallgatása a címeken és a szövegeken keresztül. Ezekkel az eszközökkel gazdagítani lehet egy anyagot, de mindig nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy ne adjunk túl sokat hozzá – én sem szeretem, ha azt érzem, túlságosan irányítani akarnak a befogadásban.

A Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most című Kosztolányi-verset választottad a lemez mottójául, amiben szépen megjelenik az élet dualitása, a szépsége és a brutalitása, és a kételyek, hogy szülőként a jót és a rosszat is a gyerekre hagyod, és hogy mi mindentől nem tudod majd megvédeni.

A szülővé válás kapcsán az ember a saját szüleiről is elkezd gondolkodni, meg az ő szüleikről is, és bepillantást kap bizonyos transzgenerációs helyzetekbe is. Ez kicsit műhelytitok, de a B-oldalas trackbe apám zenéiből is becsempésztem egy erős utalást és pár foszlányt, ezzel a verssel ő is foglalkozott. Amikor alakult az anyag, ő pont akkor volt 70 éves, én 35, Mirka meg nulla, és ez kiadott egy szép szimmetriát.

Túlzás egyébként, hogy a Kosztolányi-vers lenne a lemez mottója, de tény, hogy erős inspirációm volt, nagyon érzelmesen leírja, amiről szó van. Ez vállaltan hiperérzelmes zene, összhangzatilag is, de a hangválasztásokban, „hangszerelésben” is. Itt nem egy elemelt, xenomorf térben vagyunk, ami engem alkotóként általában foglalkoztat, hanem az akusztikus memóriánkkal is könnyen megközelíthető emberközeli hangok között. Ez az eszköztár, de bizonyos fokig az érzelmesség is kilépés volt a komfortzónámból. Nem mondanám, hogy ezen a lemezen meztelenre vetkőztem mások előtt, de kicsivel nyitottabb állapotban vagyok, mint korábban. Talán ezért is léptem eggyel visszább ettől a címadással – ezek olyan életesemények, amelyek mindenkivel megtörténnek, és engem zavarni tud, ha buzzwordként teszik oda a zene mellé, hogy attól váljon érdekessé. Ezt szerettem volna elkerülni.

Kosztolányi Dezső: Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
legyen tiéd örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
itt van neked az epe és a méz.
Ez itt a keserű s ez itt az édes,
ez a fekete és ez a fehér,
ez a nyugalom s a láz is, hogy égess,
ez itt a méreg és ez a kenyér.
Tejet adok, de hozzá szörnyű vért is,
ölelni lágyan és birkózni kart
és harcot is, hogy harcolj csakazértis,
a rózsa mellett ott legyen a kard.
Van még néhány elhányt és csonka holmi,
egy kis verőfény és egy-két kacaj,
viaskodó kedv, várat ostromolni
és végezetre egy nagy, tompa jaj.
Iker ajándékot veszel örökbe,
oly ember-ízű és oly felemás,
de ember adta, nem telt néki többre,
eget ne vívj, mély kútakat ne áss.
Sötéten nyújtom ezeket tenéked
s koldus apád most tétovázva áll,
mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet
és a baljában ott van a halál.

(1922)

Említetted, hogy a saját szüleiről is gondolkodik az ember, ha maga is szülővé válik. Számodra milyen volt Gryllus Vilmos fiaként felnőni? Édesapád mesélte, hogy egyszer azt mondtad neki, nyugodtan menjen be az egyetemre prezentációt tartani helyetted, mert úgyis mindenki a Gryllus Vilmos fiát látja benned. Ami lehet, hogy egyfajta fiatalkori dacból fakadt, de utalhat arra is, hogy neked dolgod volt azzal, hogy ezt helyre tedd magadban.

Erre az esetre már nem is emlékszem. Egyrészt nagyon jó volt, de gyerekként nem foglalkozol azzal, hogy a te apád kicsoda. Szándékosan nem szoktam erről sokat beszélni, mert azt gondolom, hogy ez nem tulajdonság, hanem egy adottság, amiről nincs különösebben mit mondani. Nem rémlik, hogy dacos lettem volna ezzel kapcsolatban, de azzal biztos volt dolgom, amikor észrevettem, hogy velem kapcsolatban primér percepciója az embereknek, hogy kinek a fia vagyok. De annyira más felületeken mozgunk apámmal, és annyira más érvényességek működnek a munkáinkban, hogy ez nem volt hosszú távon egy nehéz feladat. Talán annyi fakadt ebből, hogy megerősítette a kíváncsiságomat, hogy a szüleimhez képest új terepeket fedezzek fel, de az se biztos, hogy ez ennek köszönhető. Mindenesetre ebből nekem mély egzisztenciális konfliktusom magammal vagy a világgal sose volt – faterommal meg pláne nem, mert mindig nagyon jóban voltunk.

MUNKÁLKODNAK AZ ELLENSÉGES GÉPEK – KRITIKÁNK A FOR. LEGUTÓBBI LEMEZÉRŐL

Említetted korábban az emberi hangokat: Thea Soti éneke nagyon szervesen épül be a zene szövetébe a Nucleuson. Hogyan találtatok egymásra?

Három éve már felkértek minket a FOR.-ral, a Farkas Miklóssal közös formációnkkal egy fellépésre Theával. Nagyon inspirált, ahogy a hangjával bánik, és úgy kezeli, mint szinte egy elektronikus zenei eszközt – az effektek nélkül is. Olyan érzékenységgel nyúl a textúrákhoz és az apró nüanszokhoz, ami számomra nagyon izgalmas. Akkoriban épp egy filmzenén dolgoztam, és megkértem, hogy énekeljen benne dolgokat. Volt egy felvételem, amin a Jessie énekli az Erdő mellett estvéledtem kezdetű, Kodály gyűjtötte népdalt – nyilván ez is a lányunkkal kapcsolatban került elő –, amit granulárisan szétszedtem, és arra énekelt rá a Thea. Nagyon egyszerű szabályok mentén improvizált kitartott hangokat az anyagra, amikből én utólag tudtam dolgozni.

Thea Soti és Gryllus Ábris a Trafóban játssza a Nucleus anyagát. Fotó: Fodor Csilla / Trafó.

A vinylt a glitch zenét tökélyre fejlesztő pole, azaz Stefan Betke maszterelte, hozzá hogyan jutottál el?

Ez Erik ötlete volt és ő is járta ki. Nagyon jó élmény, amikor egy szakavatott fül kritikusan meghallgatja a zenédet, és kicsit módosít rajta. Ugyanilyen jó volt, amikor a Canont Miles Whittaker, a Demdike Stare egyik tagja keverte, vagy amikor az EXILES-nál Fausto megcsinálja a masztert, de itt azt éreztem, hogy Stefan különösen rátapintott a lényegre. A mélyközép frekvenciákon vágott a B-oldalon két helyen, és olyan masztering chainen játszotta keresztül a teljes lemezt, amitől teljesen kinyílt a zene. Ebben a fajta zenében nagyon fontos a sound design, és próbálom a moduláron a lehető legexpresszívebben artikulálni a hangokat, de amikor ehhez hozzátesz még valaki utólag, amit én már nem tudtam volna, az szuper érzés. De végülis ez a masztering dolga valahol.

EZEK VOLTAK THEA SOTI KEDVENC ZENÉI 2022-BEN

Az első két szólólemezedhez két videóinstalláció is kapcsolódott (Post 1 & 2) – a Nucleushoz is készül egy, ami kikerekíti majd egy trilógiává?

Igen, ha minden jól megy, tavasszal forgatjuk, Hód Adrienn fog a zenére valahogy rácsatlakozni. Izgalmas ez, mert bár sokszor dolgoztunk már együtt, de ilyen kontextusban még soha, mert legtöbbször én vettem részt zenészként az ő koreográfusi munkájában. A videók így adnak ki majd egy kerek egészt, de a lemezek ettől nem válnak a szememben trilógiává. Amit a 2017-es Post_ című szólóanyagom óta kihoztam, az mind szorosan összefügg egymással: a The Death of Rave-nél megjelent Canon, amin a vokalitás vállaltan előtérbe került, ugyanúgy, mint a Somló Dáviddal készült Every Day, ami pedig a durational és az adatalapú zenék iránti érdeklődésem viszi tovább.

Egy ideje a hosszabb, kontemplatívabb zenei helyzeteket keresem, és ezek az anyagok együtt gyúródnak, nem is tudnék hármat kijelölni belőlük, ami egybekapcsolódik. Talán a befelé figyelő jellege erősebb ezeknek a lemezeknek – a Canon kapcsán nem merült fel, hogy abból csináljuk meg a harmadik Post videót, holott az is meditatív, csak nagyon agresszíven az.

Miért jött a Post_-nál váltás a zenei érdeklődésedben?

Egy idő után azt éreztem, hogy azokban a műfajokban, amikkel korábban foglalkoztam, nem tudok egy bizonyos pontnál mélyebbre menni – talán mert annyira kapcsolódtak ezek a zenék a kamaszkoromhoz, hogy nem tudtam meghaladni az akkori gondolkodásmódomat. Ezért munkamódszert váltottam, és azóta mindent csak egyszer veszek fel. Azt is éreztem, hogy el akarok szakadni a digitálisan editált zenétől mint formátumtól, mert valami sokkal koncentráltabbat, a pillanatban születőt szerettem volna alkotni. Elkezdett érdekelni a létrehozott hangok entitása, hogy a szintetizált hangokról készülő pillanatkép talán akkor tartalmazza leginkább az adott pillanatot, ha egyszer veszem fel, és vállaltan, a hibáival együtt lesz olyan, amilyen. Ezek a munkák sokszor úgy születnek, hogy a loopok órákig vagy napokig mennek a stúdióban, én együtt vagyok velük, aztán egyszer csak megörökítem őket.

Mindig is érdekeltek a nyitottabb, asszociatívabb zenék, és hogy a zene hogyan módosítja az időérzékelésedet. A Post_ című anyagnál tudatosan elmozdultam abba az irányba, hogy sokkal lassabb, más típusú befogadói állapotot feltételező zenéket készítsek. Próbálok önreflektív maradni, és folyamatosan felülvizsgálni, hogy mi az, ami ebből működik, hogyan lehet még mélyebbre menni ebben a zenében, hogyan lehet a határait még tovább feszegetni és egyáltalán, mi történik közben az emberben. Ebben nyilván az élő szituációk is sokat segítenek, ahol az információcsere kölcsönös.

Két lemezt is felvettél Tink Misivel, amikor még a hiphop érdekelt. Ezekből megjelent valaha valami?

Nemrég találkoztam a Misivel, és pont beszélgettünk erről is, hogy ezt néha tőle, néha meg tőlem is megkérdezik, de ezek a zenék az egyik legeldugottabb vincseszteren lapulnak. 15-16 éves gyerekek voltunk, amikor ezeket csináltuk. Nekem még egy ősrégi szürke PC-m volt, amin ha elindítottad a Cubase-t, annyira felpörgött a ventillátora, hogy szivacslapokkal kellett körbeépíteni, hogy a mikrofonba kevésbé hallatszódjon be az eszelős zúgás. Teljesen vakon csináltuk az egészet, mert akkor ez izgatott. Szuper volt, hogy volt, és előfordult már, hogy belehallgattam, mert nagyon fontos emlék, de nem gondolom, hogy ezeknek meg kéne jelenniük. A hiphop amúgy még most is érdekel, csak más zenékkel van dolgom.

„HIÁNYOZTAM A SAJÁT ÉLETEMBŐL” – TINK SZÍVMŰTÉRŐL, FELÉPÜLÉSRŐL ÉS SPLEEN MISIRŐL

Áprilisban volt már egy fellépésed Thea Sotival a Trafóban, a berlini miben lesz más?

Itt is minden élőben lesz lerakva, de meghívtuk Simet Jessicát, aki inkább jelenlétben, mozgásminőségekkel fog csatlakozni ehhez a feszített zenéhez; illetve készülünk egy vetített anyaggal is, hogy még immerzívebb legyen az egész. A Nucleus anyagát visszük, az A-oldalas témát fogjuk egy órán keresztül boncolgatni – és tuti, hogy sokkal hangosabban fogjuk játszani, mert a Trafóban nagyon halk volt.

CHB x Vorspiel CTM / transmediale 2024

Gryllus Ábris, Thea Soti és Jessica Simet január 20-án Berlinben egy közös performanszban mutatja be a Nucleus of the Decay anyagát. Bartha Márk és Makró VJ audiovizuális produkcióval érkezik, míg swanasa dark ambient szolóval nyitja az estet. Az esemény a CTM Vorspiel / transmediale 2024 fesztivál része; a berlini magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum Berlin meghívására, a Let it be art agency és az EXILES kiadó közös szervezésében megvalósuló rendezvényre a CHB Dorotheenstraße 12. cím alatti épületében kerül sor január 20-án, szombaton 19 órától. A belépés ingyenes. További információ ITT és ITT. Facebook-esemény erre.

interjú: Soós Tamás