Lemezpremier! Gryllus Ábris: A.D.

Gryllus Ábris zeneszerző-vizuális médiaművész munkáit az elmúlt tíz évben számos előadásban, fesztiválon, performanszban, formációban (FOR, Uffalo Steez) követhettük nyomon, saját nevén azonban 2017-ben adott ki először EP-t, a Post_ című kiadványt a Farbwechsel Recordsnál. Most megérkezett a folytatás, az A.D. négy tételes, lelassított, kísérleti elektronikus ambient kompozíciói nálunk hallhatók először. Premier!

Megkértük Gryllus Ábrist, hogy meséljen a lemez keletkezéséről, válaszát érdemes egyben közölnünk: "Még 2016-ban kezdtem el azzal kísérletezni, hogy hogyan tudnék elszakadni az addigi munkamódszereimtől a zene terén, elsősorban azért, mert azt éreztem hogy kezdek rutinossá válni, amitől mindig is nagyon féltem. Másrészt azért, mert a másokkal való egyre több közös zenélés, illetve a kortárs tánccal való közelebbi találkozás nyomán elkezdett sokkal inkább érdekelni a pillanatszerűség, észrevettem, hogy még ha egyedül egy stúdióban felvételre dolgozom is, az adott pillanat energiája lesz talán a legmeghatározóbb abban, ami létrejön. Ezért elhatároztam, hogy mindent csak egyszer fogok felvenni, csak moduláris rendszeren fogok dolgozni, mert ott nincs mentés és nem szerkesztek utólag semmit. Ez radikális váltás volt, mert korábban hetekig ültem 1-1 szám fölött. Persze ez így sem gyors, van hogy több napig járatok egy patchet, mielőtt felveszem, együtt élek vele egy darabig, folyton szól és van időm értelmezni, kölcsönhatásba kerülni vele. Amikor azt érzem hogy ismerem és tudok vele valamilyen ívet leírni, akkor felveszem egyszer. Ezek az idők legtöbbször nagyon meditatívak és mélyre visznek. Azt hiszem, főleg ennek a következménye az, hogy elkezdtek a sokkal lassabb akusztikai folyamatok érdekelni, mert időt merek adni arra, hogy füleim mélyére érjenek a hangok és új rétegeiket mutassák meg. Biztos hogy emiatt kezdett el az utóélet fogalma is a felvett anyagokon keresztül érdekelni, mert van lehetőségem utólag rácsodálkozni arra, ami történt. Ez persze van, hogy nagyon vicces, mert az állapot néha rátelepszik az ítélőképességre, de azért tíz alkalomból egy-kettő általában jól sikerül. A Post_ című lemez (2017, Farbwechsel) volt az első, ami ennek a kísérletnek a részeként látott napvilágot.

Az A.D. ennek egyfajta folytatása a módszer és az érdeklődés tekintetében. Annyiban más, hogy ez a lemez a zenékkel együtt töltött idők miatt sokkal naplószerűbb, vagy terapeutikus, és talán mivel az elmúlt két évben sok azonos tónusú dolog történt velem, zeneileg is sokkal egységesebb. Ebben az időszakban sok halál és gyász vett körül tényleges és átvitt értelemben is. Többen mentek el a környezetemben, aminek az utóhatását magamban és közeli embereken keresztül is megéltem, rájöttem, hogy már jó rég vége a kamaszkoromnak, szakítottam, sok szempontból kerültem szélsőséges helyzetbe. Persze ezek mind pozitív fényben is nézhető dolgok, az elmúlásnak helye van, de ez a nézőpont is már csak az utóélet része.

Formailag - nem mindig tudatosan, sok minden beszél erről a lemezen. A prológus kivételével végig jelen van egy folyamatosan morfolódó 17 bpm tempójú (Grave) noise hi-hat. Ez egybefogja a teljes anyagot, egy 40 perces utat bejárva. A mellette futó szőnyeg egy direkt a nagyzenekari hangzás határára kikevert modulár patch, ahol négy tételen át a folyamatos eltolásban futó szabadon hangolt loopok mintha mindig záróakkordokat adnának ki. És ha újra az egyszeri felvétel módszerét nézzük, mondhatjuk hogy a zene a felvétel pillanatában élt és ez a lemez már csak az utóhatása. Illetve majdnem minden amit itt írok szintén csak egy utólagos értelmezés, vagy felismerés, a csinálás pillanatában általában nem vagyok ennyire koncepciózus, vagy analitikus, csak csinálom.

Nagyon különös és ebbe csak az elmúlt hetekben gondoltam bele, hogy most ebben az időszakban, amikor megjelenik az anyag, ugyanezek a fogalmak még sokkal erősebben ott vannak a hétköznapjainkban. Furcsa kérdés mindig, hogy előre vetítünk-e, vagy megérzünk. Lehet persze, hogy egyik sem. De ez a lemez nem szándékosan ennek az időszaknak született, azt remélem, hogy kellőképpen nyitott ahhoz, hogy szabadon lehessen vele menni. Nem biztos, hogy mindenkinek ezt jelenti vagy ilyen érzeteket ébreszt. Ez lényeges szempont, én sem szeretem, ha megmondják, mit gondoljak. Ezért is fontos tartozékai a címnek az A.D. rövidítés valós és fantázia értelmezései:

Anno Domini,
Another Dualism,
Afterlife Dependence,
Artificial Discipline,
Adaptive Desires,
Anthropomorphic Decadence,
Agile Dynamics,
After Death,"

most pedig merüljünk el a remek négyszámos lemez textúráiban, íme az A.D.:

fotó: Ofner Gergely

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.