Filmrecorder Cannes-ban. A feleségem története szép, de élettelen

Logikus lépés volt ezek után egy ambiciózusabb, nagyobb költségvetésű, nemzetközi koprodukcióban kipróbálnia magát. Ambíciókban pedig nincs hiány: A feleségem története százmillió dolláros kosztümös drámának néz ki, amelyben profi a látvány, minden nyakkendő és hajókötél a helyén van és egy pillanatra sem kételkedünk abban, hogy ne a korabeli Párizsban, Hamburgban vagy éppen egy tengeri óriáshajón lennénk. Az igényes produkció a magyar szakma sikere, ránézésre ez tényleg világszínvonal.

Más kérdés, hogy valóban egy száz évvel ezelőtt játszódó szerelmi dráma-e a megfelelő film arra, hogy Magyarországot a világ filmművészetének élmezőnyében képviselje. Nincs nap, hogy hazánk ne szerepelne a nyugat-európai hírekben, érthető érdeklődés övezi, hogy milyen mondanivalója van a magyar művészeknek a mai Magyarországról. A feleségem történetének semmi. Enyedi Ildikó persze Füst Milán csodálatos regényét akarta megfilmesíteni, felesleges számon kérni rajta, hogy miért nem másról forgatott filmet. Mégis, a 2021-es, rendkívül erős cannes-i versenyprogramban, amelyben nagyon izgalmas iráni (Asghar Farhadi: A Hero), izraeli (Nadav Lapid: Ahed’s Knee), orosz (Kirill Szerebrennyikov: Petrov's Flu) és francia (Catherine Corsini: The Fracture) társadalomkritika is helyett kapott, Enyedi filmje régimódinak, sőt elavultnak hat. Nem a műfaja miatt, elvégre lehet egy kosztümös drámának is relevanciája napjainkra, gondoljunk csak Nemes Jeles László Napszálltájára, hanem mert olyan, mintha 25 évvel ezelőtt készült volna, amikor először nyílt meg a lehetőség francia és német partnerekkel európai szuperprodukciókat készíteni.

A két legfontosabb hollywoodi filmes szaklap pontosan ezért europudingozta le és valóban esetlen, ahogy a szereplők hangoskönyvet idéző hangsúlyozással angolul beszélnek és minden produkciós partner benyomott egy helyi színészt vagy egy új helyszínt. A leghíresebb sztárszereplőre, Léa Seydoux-ra viszont nem lehet panasz, ő pont olyan titokzatos és érzéki, amilyennek Füst megálmodta. Szerencsétlen fordulat, hogy Seydoux végül pozitív Covid-tesztje miatt ott sem lehetett a premieren, noha egymást követő négy napon négy cannes-i filmben (The French Dispatch - kritikánk, Deception, France a másik három) is szerepelt.

A figyelem nagy része így a holland Gijs Naberra ra irányult, aki nem bizonyult a legszerencsésebb választásnak. Füst regénye egyes szám első személyben íródott, így a filmben az ő szemével kellene látnunk és vele együtt kellene lélegeznünk. Ennek eléréséhez vagy egy modernebb rendezői megközelítés vagy egy jobb színész kellett volna, sőt, valószínűleg mindkettő. Enyedi hűen követi az alapanyagot, ezért világos, hogy Störr kapitány messze nem olyan magabiztos a magánéletében, mint a szakmájában. Naber viszont pont ugyanolyan erőtlen akkor is, amikor meghódítja élete szerelmét, mint amikor megtébolyodik a féltékenységtől vagy amikor lángol körülötte egy hajó. Pár jelenetében Louis Garrel sokkal mélyebb benyomást tesz, nem is lehet kérdés, hogy e közül a két férfi közül kit választana minden épeszű nő - pedig a regény alapján ennek a lehetőségnek fel sem szabadna merülnie.

A majdnem három órás játékidő sem művészi, sem üzleti szempontból nem indokolt. Akik nem olvasták a könyvet, egyértelműen arra panaszkodtak, hogy ugyanazokat a köröket rója újra és újra a történet és legalább 30-40 percet a vágóasztalon kellett volna hagyni. Az egyébként is küszködő mozikban így kétséges, hogy nagyobb közönségre talál a film, ha egy streaming szolgáltató felveszi a műsorára, akkor pedig sanszos, hogy a nézők többsége nem sokáig bírja majd a vontatott tempót.

A legjobb, ami kisülhet A feleségem története langyos cannes-i fogadtatásból az, hogy a nemzetközi szakmában még többen felfigyelnek Enyedire és közreműködőire, hogy ilyet is tudnak és ezt is világszínvonalon. Rév Marcell már most ott van a hollywoodi operatőrök élmezőnyében, de ugyanezt érdemli a jelmeztervező Flesch Andrea, a látványtervező Láng Imola és a vágó Szalai Károly is. Persze ha minden tehetséges magyar filmest elszippantanak a nemzetközi produkciók, akkor végképp nem marad senki, aki a mai Magyarországról forgathatna filmet. A kultúrpolitikai döntéshozók szerint valószínűleg ez nagyon rendben is van így.

Szerző: Onozó Róbert 

A feleségem történetét a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában láttuk, a magyarországi bemutató időpontja 2021. szeptember 23.