Filmrecorder Cannes-ban. Wes Anderson túltolta

Az idei fesztivál legjobban várt amerikai filmje hozta a beígért felhajtást és sztárparádét, Wes Anderson pedig wesandersonosabb, mint valaha. Kérdés, hogy ez jó dolog-e.

Wes Anderson új filmje már a tavaly májusra időzített cannes-i filmfesztiválra kész volt, de amikor a pandémia miatt lefújták a rendezvényt, bekerült a Cannes 2020 plecsnivel ellátott filmek listájára, ami arra utalt, hogy nem várnak vele, bemutatják 2020 őszén. Mivel Anderson filmjei nem csak a szerzői filmek, hanem a hollywoodi stúdiófilmek mezőnyében is tisztességes bevételt szoktak hozni, végül őszről is eltolták, így lassan már majdnem annyit vártunk rá, mint az új James Bondra.

Márpedig nyolcadik élőszereplős filmjére Wes Anderson is olyasmi védjegy lett, mint James Bond. Pontosan tudjuk, hogy mire számítsunk, amikor becseppenünk a világába: luxuscukrászdát idéző díszletek, minden szimmetrikus, melankolikus narráció és legalább Bill Murray. De mostanra inkább Bill Murray, Tilda Swinton, Owen Wilson, Willem Dafoe, Frances McDormand, Saoirse Ronan, Adrien Brody, Léa Seydoux, Mathieu Amalric, Edward Norton és Jason Schwartzman. A The French Dispatchben ők mind-mind felvonulnak, plusz még csatlakozott Timothée Chalamet, Benicio Del Toro és Elisabeth Moss, Christoph Waltz és Jeffrey Wright is. Még felsorolni is sok.

A történet jelképes: Bill Murray karaktere a főszerkesztő és csapatával egy kansasi lapnak tudósít Franciaországból, majd egy újság három története elevenedik meg a vásznon. Persze olyan részletességgel, hogy legszívesebben minden 2-3 percben nyomnánk a pause-t, hogy kivesézhessük a páratlanul gazdag díszletvilágot. Minden falfirkának és számnak jelentősége van a Wes Anderson cinematic universe-ben és zavarbaejtő a gondosság, amivel az összes képkockát sikerült telezsúfolni. Közben a narráció iszonyat gyors, semmire nincs elég idő, hogy megfigyeljük-kiélvezhessük.

Az első történet Benicio Del Toro börtönben alkotó festőjéről még egészen szórakoztató és kitart a nézői lelkesedés. Ráadásul az általában meglehetősen aszexuális Anderson végre újra a Hotel Chevalier rövidfilm (amiben Natalie Portman hozta élete legszexibb formáját) érzékiségét idézi, amelyben kiváló partnerre talált a csodálatos és csodálatosan meztelen Léa Seydoux-ban. A második rész Timothée Chalamet-val próbálja tartani lángot, de ekkor már el-elveszítjük a fonalat, a harmadik epizódra pedig teljesen szétesik az egész film. Követhetetlen, hogy ki kicsoda, miért tűnik fel és miért érdekelne bárkit ez az egész. Ráadásul a szkeccsfilm szerkezetet végül semmi nem köti össze, valóban csak arról volt szó, hogy felvonult harminc sztár, némelyik csak 2-3 mondat erejéig, a Wes Anderson üveggömbben, amit jól felráztak és kis ideig ámultunk, hogy de cuki, de szép.

Ennél azonban már jóval többet várnánk olyan remekművek rendezőjétől, mint a Holdfény királyság vagy az Okostojás. Ha nem akar újítani, az sem probléma, de legyen tétje a dolognak, legyen sztori és mélység, mint legutóbb a Grand Budapest Hotelben. A The French Dispatch inkább egy Disneylandbe való Wes Anderson élményvasútra emlékeztet, ahol ott van a sok szép papírmasé díszlet és minden fordulónál felugrik egy ismerős arc, de 15 perc után már inkább köszi, kiszállnánk, mielőtt megfájdul a fejünk. 

szerző: Onozó Róbert 

A The French Dispatchet a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában láttuk, magyarországi bemutató őszre várható.