Léa Seydoux az egyik legfelkapottabb francia színésznő a világon. Rendezte már Tarantino, Woody Allen, Wes Anderson, Ridley Scott, Jórgosz Lánthimosz és Enyedi Ildikó is, plusz az összes menő francia rendező. Kétszer volt Bond-lány, verekedett Tom Cruise-zal Mission: Impossible-filmben, és rendhagyó módon Arany Pálmát kapott az Adéle életéért. Pár moziban még el lehet kapni az Egy szép reggelen című filmjét, és mától vetítik a David Cronenberg rendezte A jövő bűneit, amiben Viggo Mortensennel turkálnak egymás testében. A 37 éves színésznővel a 2022-es cannes-i filmfesztiválon beszélgettünk, ez az interjú először a Recorder magazin 100. számában jelent meg.
Az Egy szép reggelen vetítése után azt mondtad, hogy ez az első filmed, amiben egy normális nőt játszol. Ezt hogy értetted?
Hogy ő egy hétköznapi ember, akivel könnyű azonosulni. Úgy látom, ez a történet megérinti a közönséget, és ez a legtöbb, amit adhatok, hogy segítek másoknak megérteni dolgokat magukkal kapcsolatban. Én is ugyanezt élem át, amikor egy olyan filmet látok, ami tetszik. Bizonyos értelemben a mozi tanított meg élni.
A sok szélsőséges karakter után milyen volt eljátszani egy hétköznapi embert?
Ha valami valódit kell játszani, az mindig megkönnyíti a dolgomat. Ha egy szuperhőst játszanék, neki is megpróbálnám megtalálni az igazságát. De a legjobban mindig attól félek, hogy a közönség nem tud majd kapcsolódni a figurához, akit alakítok. Most pedig egy normális nőt kellett játszanom, közben meg én egyáltalán nem vagyok normális. Szóval számomra ez nagyobb elrugaszkodás volt, mint egy szélsőséges figura. Az életem nem normális. A munkám miatt folyamatosan olyan helyzetekbe kerülök, ami távol áll a hétköznapitól. Már csak ez is, hogy itt ülök Cannes-ban, és idegenek kérdezgetnek. Ez normális?
Furcsa azzal szembesülni, hogy a legtöbb ember irigyli az életedet?
Szerintem bárkinek az életét irigyelni furcsa. Nézed a másik embert és fantáziálsz arról, hogy milyen lehet az élete. Hogy olyan jó lehet neki, biztos olyan boldog. De az élet ennél sokkal bonyolultabb. Mindannyian küszködünk, én is.
Sokat beleteszel magadból minden filmbe, nagy áldozatokat hozol. Milyen érzés, amikor egy film nem lesz sikeres? Például ott volt A feleségem története, amit a cannes-i bemutatójakor kegyetlenül lehúztak az angolszász kritikusok, és utána nem futotta be azt a kört, amit befuthatott volna. Amerikában például még mindig nem került mozikba.
Imádom A feleségem történetét. Szerintem az a legjobb film, amiben valaha szerepeltem, nagyon büszke vagyok rá. Megdöbbentő volt látni, hogy egyes kritikusok mennyire utálták. Amikor később bemutatták Párizsban, egy csomó üzenetet kaptam emberektől, hogy milyen nagy hatással volt rájuk. Az egyik közülük Catherine Deneuve volt, akivel soha nem érintkeztem azelőtt, és egyszer csak a semmiből rámírt, hogy nagyon tetszett neki a film, megérintette őt. Az agyamat eldobtam, hogy vette a fáradságot, és írt nekem.
 |
| Léa Seydoux, Gijs Naber és Louis Garrel A feleségem története című filmben |
Mikor vagy maradéktalanul elégedett egy filmmel?
Most például látom, hogy az Egy szép reggelent nagyon szeretik a kritikusok. Ennek persze örülök, de ha nem szeretnék, azzal sem lenne semmi baj. És ugyanígy vagyok a nézőszámokkal is. Nem kapitalista szemléletű a viszonyom a filmjeimhez, nem vagyok üzletember, nem az a fontos, hogy hogyan teljesítenek. Az számít, hogy hatással legyenek az emberekre. Amikor dolgozom egy filmen, előfordul, hogy nem alakul minden terv szerint, de tudom, hogy én szívem-lelkem beleadtam, és onnantól az már nem az enyém, hanem a közönségé.
A mozi nem olyan, mint a színház, hogy estéről-estéről létre kell hozni valamit nulláról. Amikor eljátszom a jelenetet a kamera előtt, tudom, hogy ezt soha többet nem fogom még egyszer eljátszani. Muszáj jelen lennem abban a pillanatban, ezt is imádom benne. Szóval megcsinálom, és lehet, hogy utána elégedetlen vagyok vele, lehet, hogy úgy gondolom, máshogy kellett volna csinálnom, de mindegy, mert az már úgy marad, és megmutatja, hogy abban a pillanatban ez volt a legtöbb, amit adni tudtam.
A filmjei alapján biztosan elképzelted valahogy David Cronenberget. Milyen volt aztán tényleg megismerni?
David nagyon okos, nagyon vicces, és tele van élettel. Mindjárt nyolcvanéves lesz, de olyan mint egy gyerek, és ez iszonyúan inspiráló. Abban is volt valami sorsszerű, hogy amikor felhívtak, hogy esetleg lenne egy szerep az új Cronenberg-filmben (eredetileg Natalie Portman játszotta volna ezt a szerepet, de neki ki kellett szállnia a negyedik Thor-film miatt - a szerk.), épp a Karambol felújított változatának vetítésére álltam sorban egy mozi előtt.
Legközelebb a hetvenes évek legendás erotikus filmjét, az Emmanuelle-t gondoljátok újra az Esemény rendezőjével, Audrey Diwannal. Ez nem egy remake lesz, hanem a regény új adaptációja. Erről elárulhatsz valamit?
Annyit mondhatok, hogy készen állok feltérképezni, hogy mit jelent manapság nőnek lenni. A női szexualitásról fogunk beszélni női szemszögből. Nagyon izgalmas lesz.
 |
| Léa Seydoux és Viggo Mortensen tavaly Cannes-ban |
Férfi vagy női rendezővel szeretsz jobban együtt dolgozni?
Nagyon más a kettő, mert egy női rendező gyakran az alteregóját látja bennem, egy férfi rendező számára pedig valamilyen ideált testesítek meg. Mindkettő érdekes számomra, de amit igazán szeretek, az a kollaboráció. Ha közösen tudunk gondolkozni arról, milyen legyen a figura, milyen legyen a film. Szerintem ideális esetben egy főszereplő mindig együtt írja a filmet a rendezővel, és amikor az Adéle életéért nekünk is odaadták az Arany Pálmát, az azért volt, mert a zsűri is úgy látta, hogy egyenrangúak voltunk a rendezővel.
interjú: Varga Ferenc
