"A kislemezben ott van az esszencia" - beszélgetés Vályi Gáborral, Lévai Jánossal és Kürti Kristóffal

Miért jobb a kislemez, mint a nagylemez? Hogyan képviselheti egy formátum a legpopulárisabb és a legmarginálisabb zenéket egyszerre? Hány évig találunk még ritkaságokat kislemezeken? Vályi Gábor (DJ Shuriken) a kilencvenes évek óta túrja-kutatja a lemezgyártás és a zene periférikus területeit; Lévai János (Gasman) klubtulajdonos poprajongó számára jó befektetés volt húsz éve northern soul kislemezeket venni olcsón; Kürti Kristóf (Suhaid) lemezgyűjtése és DJ-tevékenysége elválaszthatatlan egymástól, sőt másfél éve lemezboltot is nyitott. Velük beszélgettünk a kislemezekről. A Recorder magazin 78. számában megjelent összeállítás bővített változata.

Vályi Gábor: A kislemez a fiatalok formátuma volt

Sokan hajlamosak szembeállítani egymással a digitalizációt és a lemezgyűjtést, a netes piacot valamiféle hőskorszakkal. Benned van ilyen?

VG: Szinte sajnálom, hogy ez a digitalizáció nem jött el hamarabb. Addigra tele lett a lakás felesleges lemezzel, amitől nehéz megválni. Ezeket annak idején azért vetted meg, mert ez volt az egyetlen módja, hogy meghallgasd őket egyszer akár. Ebben a kiválasztási folyamatban sokszor segít az internet. Meló közben gyakran teszek fel a YouTube-on olyan zenéket, amikről el kéne döntenem, hogy megvegyem-e.

Vályi Gábor

Miért jobb a kislemez, mint a nagylemez?

VG: Inkább más. Én már viszonylag ritkán DJ-zem, de amikor igen, akkor csak kislemezeket viszek, és nyilván azért, mert ez volt annak idején a slágerformátum. Annak idején a gramofon lemez két oldalán volt egy-egy szám, és abból az egyiknek legalább el kellett adnia azt a lemezt. Ennek volt a modernebb verziója a mikrobarázda megjelenésével a kislemez. Kisebb helyen elfért és jobban szólt. És csak ezek után jött alternatívaként a nagylemez, ami hozta magával az albumban gondolkodást.

Másrészt a jazz és a klasszikus zene voltak a felnőtt műfajok, az albumformátumok. Drágábbak is voltak, de nagyobb odafigyelést is igényelt a hallgatásuk. A fiataloknak szóló zenék maradtak kislemezen, az r&b, a rocksteady, a reggae, a garázsrock stb. És ahogy a DJ-k is valamilyen szempontból A-oldalakat akartak játszani, hasonló funkciót töltött be a jukebox is, amiben szintén kislemezek voltak. A kislemezekkel nem kell hordozni a nagylemezek nagy költői koncepcióit, vagy sok esetben töltelékszámait. A kislemezben ott van az esszencia.

A ROCK AND ROLL TETTE NAGGYÁ

Évtizedekig az egyik meghatározó formátum volt, de a kulturális emlékezet nem bánt túl jól a 45 RPM-es kislemezzel. Bár a 7" ma is létezik, nincs olyan reneszánsza, mint az egy évvel hamarabb született LP-nek. Olvasd el a kislemez 70. születésnapjára készült anyagunkat!

Neked a kislemezgyűjtés rá tudott világítani olyan zenetörténeti folyamatokra és összefüggésekre, amikre másképp nem jöttél volna rá?

VG: Ez megint a kislemezeken élő műfajokhoz kapcsolódik. A soul-funk a fekete fiatalok zenéje volt, a garázsrock a fehér fiataloké, de sokminden eleve az amerikai doo-wop kislemezek gyűjtésével kezdődött: ott jelentek meg először a 100-200 dolláros kislemezek a gyűjtői piacon, mert ennek a műfajnak nem volt a nagylemezek világában lenyomata, és ezzel időrégészetté is vált ezeknek a kislemezeknek a kutatása.

Ha tudni akartad, hogy az utcasarkokon éneklő-harmonizáló fekete csapatok hogyan működtek, hogyan hatottak egymásra, akkor fel kellett kutatnod a kis helyi kiadók lemezeit. A funknál is – már ha nem James Brown érdekel minket elsősorban, akinek voltak nagylemezei – akkor a kis helyi kiadók pár száz példányos lemezeiből jöhettél rá érdekesebb összefüggésekre. Ezeknek a területeknek a krónikái sokszor meg se voltak írva.

És ugyanez igaz a magyar beat és rock történetére. Annak az izgalmasabb részei, mint például az Echo együttes, az Atlantisz, az Atlasz, mind csak kislemezeken jelentek meg. Amikor a pártállam kitalálta, hogy legyen három nagy zenekar, arról sokan azt gondolják, hogy ez a politikai elnyomás egy eszköze volt. De van egy Erdős Péter-interjú, amiben teljesen nyíltan elmondta: belátták, hogy a nyugati zenét azért nem érdemes behozni, mert az agyonnyomja a magyar piacot.

Ha az Illés, a Metró és az Omega közül kell választani, akkor azokból érdemes volt sokat nyomni, mert úgyis megvették mind a hármat. De ha a piacra dobsz egymással versengő "17 kis Echo zenekart", akkor bonyolultabb kitalálni, hogy melyikből mennyit nyomj. Így kapott egy csomó együttes kislemeznyi lehetőséget. Jellemzően úgy, hogy például az Aradszkyt meg a hozzá hasonlókat le kellett kísérni a Táncdalfesztiválon, és cserébe felvehettek egy saját kislemezt.

A kislemez elsődleges funkciója mégis a slágerek, azokon keresztül pedig a slágereket is tartalmazó nagylemezek eladása volt később. Hogy kerülhettek mégis egészen bizarr, mutáns zenék erre a formátumra?

VG: Egy csomó olyan dolog jelent meg kislemezen, ami kísérletezőbb, vagy ahogy te is mondod, mutáns volt, és műfajok határterületein született: a megjelenésekor nehéz volt besorolni, elhelyezni a piacon. A kislemezekről sokszor kevésbé kellett zeneipari és marketingkategóriákban gondolkodni. Gyakran kislemezre nyomtak olyan dolgokat, amiket nagylemezek zenei kategóriáiba nem lehetett besorolni, a lemezboltokban pedig a "hét kislemezei" dobozba kerültek ömlesztve. Ezeket gyakran a "bulikban adták el", amikor lejátszották őket.

És itt jelentek meg sokszor az egylemezes előadók, ami aztán különösen izgalmassá tette a kislemezek felkutatását, illetve növelte idővel a gyűjtők körében az árakat. Ezeket a kánon és a zenei újságírók nem ismerték, és az elmúlt években kezdték el ezeket válogatásokon összegyűjteni és kiadni, lényegében albumformátumban, ami aztán újraindítja a nyomozást, hogy akkor kik is voltak ezek valójában.

Mikor vált a kislemez a múlt kutatásának eszközévé? Akár egyes DJ-k körében.

VG: A kilencvenes évek végén. A hiphop közeli lemeztúró arcok már nem tudtak James Brownnal faszák lenni, akkor jött DJ Shadow és a Cut Chemist közös Brainfreeze című mixe, és a Product Placement lemezük. Ezek kifejezetten kislemez-mixek és show-k voltak, nagyon ritka kislemezeket játszva turnézták végig Amerikát. Amikor kiderült ezekről a kislemezekről, hogy sokkal ritkábbak, sokkal nehezebben beszerezhetők, sokkal helyibb terjesztésűek, az generált az ilyen groove-DJ kultúrában egy érdeklődést.

Mára a gyűjtők körében ez kitermelt egy olyan jelenséget is, hogy kiadják csupa kislemezen például a Wu-Tang Clan első albumát: ez azért érdekes, mert a hiphop aranykorában, a kilencvenes évek elején és közepén a kislemezformátum abszolút nem élt, legalábbis nem a hiphopban, és például a Wu Tangnek sem jött ki akkoriban kislemeze. Ezekkel a mostani, gyűjtői fetisizmust kielégítő újranyomásokkal, ahogy a feleségem szokta mondani, majmokat csinálnak belőlünk.

Mi volt a legutóbbi, újonnan megjelent kislemez, amit vettél?

VG: Mobb Deep: Shook Ones Part II.

Van olyan kislemez, ami bármi miatt kimagaslik számodra a többi közül?

VG: Abaco Dream: Cat Woman. Nagyon fura szám, 1969-ben adta ki az A&M, ami mégis egy softpop-kiadó volt. Pszichedelikus garázsrock, de mégis teljesen minimál new wave-es ütemmel és püttyögéssel, nincs műfaja, különáll mindentől. A freakrock szekcióba persze be tudod rakni. De ha nem jött volna létre a kislemez, akkor ennek a zenének nem lenne helye.

- - - - -

Lévai János: Tízezret egy kislemezért nonszensz kiadni

Te elsősorban a popzene és az indie felől jössz. A kétezres évek elején indított buliestjeidet és a hat éve működő kis klubodat hogyan határozta meg a kislemezhez való viszonyod?

LJ: Gyerekkoromban az babonázott meg, hogy van egy formátum, amin csak egy szám van. Hamar rájöttem, hogy a nagylemezekről azokat a számokat rakják a kislemezekre, amik jobban betalálnak. Otthon elsősorban nagylemezeink voltak, anyukámnak pedig négy évig lemezboltja is volt a nyolcvanas években. Az első kislemezes élményem az 1981-es Táncdalfesztiválhoz kötődik. A Bábu vagy, a Limbó hintó, a Szóljon hangosan az ének, a Homok a szélben mind abban az évben hangzottak el, és Ullmann Mónikának is volt egy dala, emlékszem. Kisgyerekként ezek mind lenyűgöztek, és az összes dalt megvetettem a szüleimmel kislemezen. A KFT-t is, pedig annál nem feltétlenül volt kézenfekvő, hogy egy kilencéves gyereknek tetszhet.

Lévai János

Frissen megjelenő kislemezeket is veszel még?

LJ: Nagyon ritkán. Az elmúlt húsz évben szinte csak olyan füllel veszem a lemezeket, hogy azokat le tudom-e játszani az embereknek egy buliban. Dj-ként mindig a táncdalok érdekeltek. Mostanában, ha találok is olyan új popzenét kislemezen, ami érdekel, általában horrorisztikus az áruk. Szívesen megvenném az Old Town Roadot vagy egy Billie Eilish-slágert, de tízezer forintot egy kislemezért nonszensz kiadni.

A mai zenék számára a kislemez inkább presztízsformátum, limitált szériás, drága tárgy. A kétezres évek indie és britpop revivaljében milyen szerepet játszott a kislemez?

LJ: Az egy nagyon érdekes időszak, mert ebben a szcénában kialakult a modern popzenének egy újabb kislemez-kultusza. A vicc pedig az volt, hogy a kislemezeket marketingcélokra használták nulla nyereséggel. Egy-két fontokért szórták ki őket a boltokba.

De ez erősen a brit piachoz kötődött, nem?

LJ: Igen, ez csak Nagy-Britanniában volt így. Ez egyrészt új kánaán volt, másrészt rengeteg teljesen felesleges kislemezt sikerült megvennem. Lehet, hogy egyszer lesz értékük, nem tudom.

A kilencvenes éveket átugrottuk. Milyen kislemezeket vettél akkoriban? Vettél egyáltalán?

LJ: Persze, eleve a kilencvenes években cuppantam rá a lemezekre, akkoriban kezdtem el évente kétszer kijárni Londonba. Elsősorban indie-t vettem, hiszen azok mindig megjelentek kislemezen is. Nagyon érdekes, hogy a kilencvenes években a popslágerek jelentős része vinylen csak wurlitzer kislemezen jött ki. A kétezres évek elején eléggé ráálltam ezekre az Ebay-en, 25 penny-kért mentek. Emellett minden korszak popzenéje érdekelt, a rockandrolltól kezdve, punkon, diszkón és újhullámon át az acid house-ig. Londonból rendszeresen több száz kislemezzel jöttem haza. A 2010-es évek elején leálltam ezekkel az utakkal. Azóta főleg az internetről vásárlok, elég sokat.

NEM FONTOS, HOGY ELSŐ KIADÁS LEGYEN

A nagylemezek mellett vinyl kislemezek gyűjtésére felesküdött budapesti DJ-t és Beat On The Brat klub tulajdonosát, Lévai Jánost, vagy ahogyan a legtöbben ismerik: DJ Gasmant, azaz a magyar indiepápát mutatja be ez a rendhagyó LP Kollektor-interjú.

Adtál valaha sok pénzt kislemezért?

LJ: Nem, a legtöbb, amit kislemezért adtam, 15 font lehetett.

Mi volt az?

LJ: Szerintem valami northern soul. A kilencvenes évek végén fedeztem fel magamnak ezt a műfajt. Elolvastam két könyvet róla és teljesen rákattantam. Ebay-en kezdtem el vásárolgatni ezeket pár fontért, ez lett életem egyik legjobb befektetése. 20 év után megtízszereződött az áruk. Eredeti amerikai nyomásból sajnos nem vettem sokat, azok most 100 fontról indulnak. Külön érdekesség, hogy ezeknek a kislemezeknek az elsők között alakult ki bootleg piaca, már a hetvenes években virágzott a northern soul kislemezek hamisítása. Új szalagot csináltak a dalokról, és nem hivatalos újranyomásokat kezdtek gyártani kis kiadók. Ezek kezdetben olcsóbbak voltak, de ma már a történeti bootlegek is drágák, hiába szólnak szarabbul.

A modern popzene a kislemezen született. Mi ennek a formátumnak a mai megfelelője a popzenében?

LJ: Szerintem a YouTube-on megjelenő videóklipek. Nagyjából ugyanazt a szerepet játsszák. Ami a klubomat illeti, a mai slágerlistás popzene sajnos távol áll tőle, ez tény. Számunkra kevés vállalható popsláger van manapság. De ennél is jobban sajnálom, hogy az a temérdek jó új szám, amit szívesen lejátszanék a klubban, nem jelennek már meg kislemezen.

- - - - -

Kürti Kristóf: Előszeretettel viszik esküvői poháralátétnek

Vannak műfajok, amik kifejezetten a kislemezekhez kötődnek, mint például a reggae vagy a dancehall. Van ezek között olyan, ami meghatározta a zenei világképed alakulását?

KK: Szerintem a kislemez inkább a műfajokon átívelően a marginalitást testesíti meg. A reggae-ben azért tudott ennyire elementáris jelentőségű hanghordozóvá válni, mert nem volt pénzük: a nagylemez árának töredékébe került egy kislemezt kinyomni. Ez kétirányú dolog volt: kislemezen egyrészt olyan előadók vagy dalok kaptak lehetőséget, akik nagylemezen nem, másrészt egy idő után olyanokat adtak ki kislemezen, amiktől többet vártak, főként a dj-k és a rádióállomások miatt. Én a kislemez jelentőségét sosem műfajokban láttam, hanem abban, hogy más célja és helye volt egy zenének a kislemezen. A kislemez B-oldalán meg aztán még inkább!

Kürti Kristóf

El tudod a zene iránti rajongásodat vonatkoztatni a DJ-zéstől?

KK: Nem, mert már olyan régen csinálom, de nem is akarom. Mindenesetre a lemezgyűjtés főként arról szól, hogy érzelmileg kötődsz tárgyhoz. A zene szeretete itt csak a lehetőséget teremti meg a tárgy szeretetére. És ez az érzelmi kapcsolódás egy kislemez esetében szorosabb lehet. A nagylemezeknél inkább az együttest veszed meg, hozzájuk kerülsz közelebb érzelmileg, illetve ahhoz, amit ők számodra képviselnek, ami nagyon sok minden lehet. Egy Pink Floyd-lemezt venni nagyjából olyan, mint egy Szűz Mária-alakú palackot az ereklyeboltban, amit megtöltesz szenteltvízzel. Végeredményben te Szűz Máriát szereted attól még, nem a műanyag palackot. A kislemeznél viszont inkább tudod szeretni a hordozót, mert azon semmi más nincs, csak az az egy, vagy 2 szám, amit imádsz. Sokszor még borítója sincs.

Ez egy fizikai formátum, ezért fogy, illetve egy csomó mindent felvásároltak a kereskedők. Van még felderítetlen része a kislemezes piacnak?

KK: Persze, hogy van. Tegnap megfogtam egy közép-amerikai-karibi kislemezpakkot, még pár afrikai is volt benne, és kiderült, hogy az internet nem tud több mint a felének a létezéséről sem. De kezembe akadt egy örmény kislemez is a napokban – szintén nem tudott róla az internet –, amin négy szám volt, három ebből államilag irányított közepes folk, a negyedik meg egy rohadt jó fura instrumentális jazz. Öt afrikai kislemezből négyről nem tud az internet. Sokkal több felderítetlen zene van kislemezen, mint nagylemezen, gondolom épp a marginalitás miatt, illetve amiatt, hogy ezeket sosem tartották annyira számon, mint az albumokat.

De ez időben is eléggé behatárolja a zenéket, nem?

KK: Azért az ötvenes évektől kezdve egészen máig vannak kislemezek. A kilencvenes években már ez lefelé ment, de mondjuk az indie-ben akkor is megtalálta a helyét, illetve míg akkoriban az amerikai rapben egyáltalán nem voltak kislemezek, mindent 12 inchre nyomtak, a briteknél még sokat nyomtak 7 inchre is. Szóval bár minden hiphop-gyűjtő kötődött a kislemezekhez a soul-funk gyökerek miatt, a hiphop-kislemezek mégis ritkák voltak. De Angliában valami miatt nem. Nem tudni, miért.

Másfél éve nyitottál egy lemezboltot. Hogy fogynak a nagylemezekhez képest a kislemezek?

KK: A nagylemezre sokkal nagyobb a kereslet. A kislemezből többet lopnak, mert kisebb, és előszeretettel viszik esküvői poháralátétnek. Mégis, vannak olyanok, akik kifejezetten a kislemez érdekel. Tanulságos, hogy ha a Discogs legdrágább tételeit nézed, akkor egy csomó kislemezt látsz. Egy újabb kettősség a kislemezekkel kapcsolatban: mivel a lemezboltokban kevésbé érdeklik az embereket a kislemezek, ezért sokkal jobban lehet őket túrni, kutatni, kincseket találni köztük. Tíz év múlva már valószínűleg ott sem lehet majd ilyen könnyen. A lemeztúrás igazi terepe valójában nem a lemezbolt, hanem az ócskások, a bolhapiacok, a padlások, pincék, hagyatékok. Terepen aztán tényleg semmi becsülete a kislemeznek, ezért sokkal nagyobb élmény is vadászni. 

Az újrakiadások piaca miért érinti kevésbé a kislemezeket?

KK: A kereslet miatt. De ez szerencse is, mert egy csomó marginális és különleges zene marginális és különleges is tud maradni. A titkos pozíciójukat és az értéküket jobban meg is tudják tartani. Én DJ-ként és lemezboltosként se szeretek újranyomásokkal foglalkozni. Viszont azt látom, külföldi és itthoni használt lemezboltokban is, hogy a nemzetközi kínálat fele már újranyomás. Én ebbe az utcába nem szeretnék besétálni.

Szokás mondani, hogy a lemeztúrás hőskorszakának vetett véget az internet mai formája, vagy legalábbis az csinált belőle üzletet, és tette ismét drágává a lemezeket. Lemezgyűjtőként ezt te hogy látod?

KK: Én nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz. Néha vicces. Amikor az emberek a dzsuvában állnak és a tyúkól alól húzzák ki a kislemezeket, és a kezükben ott az okostelefon és azt nyomogatják. De az én boltomba is jött be olyan, akinek mind a két kezében volt egy-egy okostelefon, mintha pisztolypárbajozni akarna. De nem veszett el semmi szerintem. Ez olyan, mint azon berzenkedni, hogy az emberek a képernyő előtt ülnek ahelyett, hogy labdáznának a szabadban.  Ez van. Jó és rossz oldala is van. Nyilván én se lettem volna lemezboltos a Discogs nélkül. Az egész onnan jött, hogy magamnak keresek izgalmas dolgokat már több évtizede. Aztán egy csomó olyat is találtam, ami nekem már nem kellett, vagy már megvolt, és az interneten könnyen el tudtam passzolni.

A LEMEZGYŰJTÉS NEM JÁTÉK

Hogyan lesz a zeneszeretetből elkötelezett lemeztúrás és lemezgyűjtés, abból pedig lemezboltozás? DJ Suhaid a kilencvenes évek második felében kezdett halászni minél érdekesebb, minél szélesebb merítésből származó, táncolható zenéket, főképp azért, hogy táncoltasson, és hogy aztán egy hosszú folyamat végén, idén lemezboltot nyisson. Korábbi LP Kollekor-interjúnk Kürti Kristóffal.

Mi volt a legtöbb pénz, amennyiért egy kislemezt eladtál?

KK: Nem emlékszem, de 100 euró körül lehetett.

És a legtöbb, amennyiért magadnak vettél?

KK: Szerintem sose vettem magamnak többért 20 eurónál. Igazából sose áldoztam vagyonokat semmilyen lemezért. Amelyik lemez engem nem talál meg, azt én se annyira keresem. Tudom, hogy vannak lemezek, amelyek szeretném, ha meglennének, de inkább nyitva tartom a szemem, mintsem pár klikkel magamhoz rángassam őket a világ túlvégéről. Ez furán hangozhat, de én nem vagyok igazából rákattanva bizonyos lemezek birtoklására.

Arra emlékszel, hogy mi volt az első kislemezed?

KK: Az első, amit szerettem, az Korda Györgytől az Ananas Aus Caracas volt. Négy szám van rajta, mind a négy tökéletes, 1960-as kislemez. Azóta is hibátlan.

interjú: Puskár Krisztián
fotók: Pozsonyi Janka