A rock and roll tette naggyá - 70 éves a kislemez

Évtizedekig az egyik meghatározó formátum volt, de a kulturális emlékezet nem bánt túl jól a 45 RPM-es kislemezzel. Bár a 7" ma is létezik, nincs olyan reneszánsza, mint az egy évvel hamarabb született LP-nek. Ez a cikk először a Recorder magazin 78. számában jelent meg.

Két meghatározó újítás

A negyvenes évekig a hanglemez zajos volt, törékeny és rövid: a 78 RPM fordulatszámú sellaklemeznél a négy perces játékidő meghaladása már komoly mérnöki eredmény volt. A negyvenes évek végén viszont gyors egymásutánban megjelent két komoly fejlesztés, amik hosszú időre meghatározták a populáris zenét, nem csak technikailag.

1948-ban mutatta be a Columbia lemezcég az LP-t. Ez sokkal tartósabb anyagból, vinylből készült, kevésbé volt zajos, és több (mikro)barázdát tudtak rányomni, ezáltal jóval több zene fért rá: egy 12 inches LP-re oldalanként 22-23 perc. Később ezt emelni tudták, bár egy határon túl ez már a hangosság és a hangminőség rovására megy. A lejátszásához újfajta készüléket kellett venni, ami 33 ⅓ RPM-mel forgott.

1949-ben váratlan húzással a Columbia nagy riválisa, az RCA Victor állt elő egy újabb formátummal, amit csak az általuk gyártott lemezjátszóval lehetett meghallgatni. Ez volt a single, a fordulatszáma 45 RPM, a mérete 7 inch; a közepén hatalmas, másfél inches lyuk tátongott, és nagyjából a 78-as kislemezzel egyező kb. négy perc fért egy-egy oldalára. Később volt, aki ezt tíz percre tudta emelni, de már a hatperces Like A Rolling Stone, majd a hétperces Hey Jude is komoly dolognak számított.

De nem kellett feltétlenül három-négy percenként cserélgetni a kislemezeket, mert toronyba lehetett halmozni őket az RCA gépén, és amikor az egyik lejárt, a kar hátrahúzódott, és a tányérra pottyant a következő single. A cég egyébként már a harmincas években bemutatott egy, a későbbi LP-hez hasonló formátumot, ami azonban elbukott; a single fejlesztése titokban már zajlott, amikor megjelent a Columbia újítása.

Az RCA 1949. március 31-án dobta piacra a lemezjátszóját és egy halom hozzávaló single-t. Ezeket különböző színekben gyártották (igen, a színes vinyl nem mai, hipsztercsalogató találmány): country – zöld, klasszikus – vörös, „race records”, vagyis R&B, gospel – narancssárga stb.

LP a komoly zenének, single a rock and rollnak

Ezzel a következő helyzet állt elő: három különböző formátum létezett a lemezpiacon, és mindegyikhez külön-külön lejátszót kellett volna vásárolni. Az 78-as single-ök fölött eljárt az idő (bár a lejátszókat szüleiktől megöröklő gyerekeknek még egy ideig gyártották ezeket), ám a legkésőbbi piaci belépőnek sem jósoltak sokan nagy jövőt.

Ám a single eladásai már az első hónapban meghaladták az egymilliót. Alan Cross poptörténész idéz egy cikket 1949 októberéből, amely szerint nem is győzik a gyártást. Cross szerint a siker tényezői a következők voltak: a single jóval olcsóbb volt, kezdetben 65 cent (ma ez 7 dollár lenne, 2100 forint), míg az LP 5 dollárról indult (ma 60 dollár, 18 ezer forint). A single-t olcsón lehetett gyártani, könnyen lehetett szállítani, szétszórni a rádióállomásoknak és a zenegépekbe. Így az LP lett a „komoly” műfajok formátuma: klasszikus zene, Broadway-musicalek, filmzenék, jazz – a fiatalok számára jóval elérhetőbb single pedig a nekik szóló populáris zenéké.

Amikor nem sokkal később jött a rock and roll, természetesen adódott, hogy az őrület fő formátuma a single legyen. 1955-ben a Bill Haley And His Comets Rock Around The Clockja hárommillió példányban kelt el.

A csúcstól a New Kids On The Blockig

A zenetörténet nem első és nem is utolsó „formátumháborújának” – amit akkor úgy neveztek: „the war of speeds” – az lett a vége, hogy mindkét formátum évtizedeken át fennmaradt. A lemezjátszókon két vagy akár négy sebesség közül lehetett választani (a negyedik a 16 ⅔ RPM volt, csak szöveges felvételekre a gyengénlátók és vakok számára). A single-ök közepén tátongó lyukakat különféle megoldásokkal lehetett szűkíteni, vagy voltak kipattintható, kis lyukú gyártmányok is.

Beállt a rend, ami évtizedekre meghatározta a zeneipar működését, az albumok és a slágernek kiszemelt, single-re másolt dalok egymásra támaszkodó rendszerét. Kialakult a b-oldalas dalok betartott rendje: a sláger instrumentális vagy a capella változata, élő felvétel vagy az albumon nem szereplő, gyakran gyengébb(nek gondolt) szám szerepelt itt.

A single-ök eladása a hetvenes évek közepén ért a csúcsra: 1974-ben az Egyesült Államokban 200 millió kelt el. Aztán jött a hanyatlás. Ennek megvolt a művészi oka: az albumban rejlő lehetőségek kihasználása, a dalok növekvő hosszúsága; valamint az iparági oka: a kiadók is a nagyobb profitot hozó LP-formátumot erőltették, a zenegépek kimentek a divatból. Aztán a cassingle (igen, a kazettán megjelent single), majd a CD single lett a 45 RPM-es vinyl versenytársa. 1990 volt az utolsó év, hogy még a komoly slágereket kiadtak így – például a New Kids On The Block Step By Step és Tonight című számait is!

Nem halt meg, de fel sem támadt

A kislemez azért nem tűnt el teljesen, viszont nem is támadt fel olyan látványosan a vinyl-reneszánsszal, mint az LP. A Record Store Dayekre rendszeresen megjelennek azért 7 inchesek, de korántsem olyan tömegben, mint albumok. A vinylhívő Jack White 2009-ben The Dead Weather nevű szupergrupját több single-lel indította útjára; kiadója, a Third Man több száz kislemezt jelentetett már meg. Átlagban kétezer darab körül fogy belőlük, ami pont arra elég, hogy folytathassák a kiadásukat.

Az idén tavasszal pedig a Sub Pop is feltámasztotta előfizetéses Singles Clubját, aminek első sorozata 1988-ban indult (nyilván már akkor is elavult volt a formátum). Az első kiadvány akkor a Nirvana zenekar bemutatkozása volt, a Shocking Blue Love Buzzának feldolgozása - aminek eredeti példányai ma már több ezer dollárt érnek.

A single a rock and roll vezető formátumaként meghatározó hatást gyakorolt a világra. Ugyanakkor a kulturális emlékezet nem bánt vele igazán jól. A kánont leginkább a Minden idők legjobb albumai és Minden idők legjobb dalai típusú listák írják – és míg az album mint művészi alkotás összefonódott az LP-vel és a CD-vel, addig a dal a gondolkodásunkban függetlenedett attól, hogy jellemzően milyen formában jelent meg. (Noha a kánonba bekerült, ’90 előtti számok túlnyomó többsége nyilván kijött kislemezen.) Hiába, hogy ma ismét a single, vagy legalábbis a különálló dal vette át a popzenefogyasztásban a vezető szerepet, az az idea, hogy egy slágert egy különálló, kézzel fogható hordozón birtokoljunk, legtöbbünk számára végtelenül elavult.

szerző: Rónai András
headerfotó: Pozsonyi Janka