Átszabott bőrkabát, újraélesztett glamrock – Atomic Playboyz-interjú a lemezbemutató koncert elé

Leather Boys With Electric Toys – hirdeti az Atomic Playboyz egyik feldolgozása, és ez a négy szó akár a zenekar szlogenje is lehetne: íme, egy magyar formáció, amely hitelesen éleszti újjá a nyolcvanas évek tupírozott hajú, őrült rock’n’roll-világát. A kvartett április 12-én immár másodszor lép fel a Trafóklubban, és ezúttal első lemezüket is bemutatják, valamint kiderül, mit is értenek pontosan a „rock, shock, pop!” szlogen alatt. A zenekar frontemberével, Norbi Ramone-nal interjúztunk.

Ha rátok nézek, rögtön a Mötley Crüe ugrik be. Miért éppen ez a stílus fogott meg bennetek?  

Az egészben az a legfurcsább, hogy amikor mi négyen összetalálkoztunk, már mindannyian ezt a vonalat képviseltük, egymástól függetlenül. Ez nem egy eltervezett, átgondolt koncepció, mindannyian glamrockbandákon, például Posionön, Faster Pussycaten és Billy Idolon nőttünk fel. Nem igazán lehet besorolni egyetlen kategória alá a zenénket, ráadásul Magyarországon teljesen mást jelent a műfaj, mint amilyen külföldön volt a hetvenes-nyolcvanas években. Egyébként az évek alatt átestünk néhány tagcserén is, de úgy érzem, minden sorsszerűen történt a zenekar életében.

Aligha hallhatunk sok glamrock-, sleaze-formációról itthon, kétségkívül hiánypótló a zenétek. Mit tapasztaltok, van ennek létjogosultsága a magyar zenei szférában?

Sokáig nem volt Magyarországon más olyan banda, ami a punk, a heavy metal és a glam ötvözetét játszotta volna. Az öltözködést illetően talán a Disco Express sorolható ide, bár ők egy jóval poposabb vonalat képviseltek. Az északi országokban már elterjedt ez a műfaj, de én úgy látom, hogy itthon is egyre nagyobb létjogosultsága lesz. Magyarországon is kialakulóban van egy színtér, amit legalább 2-300 ember követ, és több fiatal underground formáció is felütötte a fejét. Nemrég például rendeztek egy tribute fesztivált a Dürer Kertben, ahol gyakorlatilag minden generáció megismerkedhetett ezzel a műfajjal.

Mindannyian művésznevet viseltek. Ez egy tudatos koncepció része?

Ezen sosem gondolkoztunk, nem volt megbeszélve, csupán kialakult köztünk az idő folyamán. A gitárosunk például azért Yeah Tee, mert olyan hatalmas csónaklába van, hogy nem lehetett rá cipőt találni. Aztán egyszer egy énekesnő jetinek nevezte őt, és rögtön rajta maradt. Most már az a szokatlan, ha valakit a rendes nevén szólítunk.

Rock!Shock!Pop! – így mutatkoztok be Facebookon. Mit jelent ez pontosan?

A shock-rész természetesen a megjelenésünkre vonatkozik, imádjuk az extrém öltözékeket, a testfestést és a durva színpadi elemeket, amik megdöbbentőek lehetnek a közönség számára. A rock a műfajra reflektál, amit nem szívesen kategorizálunk, de magát az életérzést egyértelműen ez a szó írja le leginkább. A pop-rész pedig arra utal, hogy mindezek ellenére is hallgatóbarát és eladható a zenénk, még ha nem is az átlagembert vonzza. Sokan azt gondolják, hogy a rockzene csak az ordibálásról szól, azonban ez hülyeség. Mi nem butítjuk le a műfajt, dallamos számokat írunk és közben hűek maradunk önmagunkhoz.

Korábban kipróbáltátok már magatokat két tehetségkutató műsorban is. Hol érzitek magatokat jobban, nagyobb közönség előtt vagy inkább a kisebb bulikon?

Én a nagyközönséget szeretem, mivel a zenénknek üzenete van, amit szeretnénk eljuttatni minél több emberhez. Nem csak arról éneklünk, hogy „rúgj be és feküdj le mindenkivel”, ezeknél sokrétűbb témákat járunk körül. A személyes életutam és kapcsolataim inspirálták a szövegeket, de mind a négyünk tud azonosulni azokkal. Kitörés a megszokottból, a képmutató társadalomból, az egyszerű, szürke életből. Arra szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, hogy vegyék észre, mi van körülöttük és lépjenek ki a burokból. Nem a problémákat soroljuk fel, nem másokat sértegetünk, hanem a megoldást keressük. Ez pedig akkor a leghatásosabb, ha minél nagyobb közönséghez jut el.

Korábban már felléptetek a Trafóban, ráadásul egy divatbemutatóval kötöttétek egybe a koncertet. Akkor derült ki, hogy ruhákat is tervezel. Ez egyszeri alkalom volt, vagy mindig is érdekelt a divat?

Igen, a Gihádalift extrém turinak köszönhetően zajlott mindez. Rengeteg eltérő művészeti ág érdekel: írok, festek, rajzolok és igen, ruhákat is gyártok. Bőrkabáttól kezdve melltartóig mindenfélét készítek, elsősorban az utólagos átszabás és a dekorálás izgat. Imádom megtervezni őket és teljesen új kinézetet adni nekik, persze itt is a punkos, shock-rock vonal dominál. Azt szeretem, ami meglepi az embereket, ami magára vonzza a tekinteteket. Mindenképpen szeretnék újabb divatbemutatóval egybekötött koncertet szervezni a jövőben, bár azt jóval kidolgozottabban valósítanánk meg.

A következő bulitok az első lemez bemutatója is lesz egyben. Mesélj egy kicsit az albumról! Milyen dalokra számíthatunk?

Összesen tizenegy dal, plusz egy rövid intro és egy levezető track kapott helyet a lemezen. Amint már említettem is, szeretnénk rávilágítani társadalmi problémákra, arra motiválni az embereket, hogy vegyék észre, hogy becsapja őket a média, becsapják őket a politikusok. Igaz, nem szeretnénk politizálni, de fontosnak tartjuk, hogy az emberek szkeptikusabban kezeljék a híreket. Ami pedig az alkotói folyamatot illeti, önmagunkat menedzseljük, mi találtuk ki, terveztük meg és készítettük el a lemez minden egyes részét. A zenekar minden tagja hozzárak egy kicsit a saját személyiségéből, mindenkinek kellőképp elvont, de izgalmas ötletei vannak.

Az április 12-i koncertre is ti tervezitek meg a színpadképet, a show elemeit. Mire készüljenek a látogatók?

Egy élő albumborítót festettem a lemezhez, és ezt jelenítjük meg magunk körül tárgyilagosan, 3D-ben. Emellett led- és UV-technikával készítünk színeket, amik a bennünket körülvevő, beteg világot jelképezik majd, amiről oly sokat éneklünk.

interjú: Takács Dalma