Elhunyt Johnny Hallyday, "a francia Elvis"

2017.12.06. 10:35, RRRecorder

johnny_hallyday.jpg

74 éves korában, tüdőrák következtében elhunyt Johnny Hallyday. Ő honosította meg a rock and rollt Franciaországban, és több mint ötven éven át nemzeti intézménynek számított.

Jean-Philippe Smet 1943-ban született, szülei helyett - korábban némafilmekben szereplő - nagynénje nevelte. Az ő férjétől vette át a Hallyday nevet. Elvis Presley tévében látott fellépése nyomán határozta el, hogy zenélni fog. A hatvanas években feldolgozásokkal robbant be; első kislemezeinek egyike, a Viens danser le twist például több európai országban listavezető lett.

Többször dolgozott amerikai ikonokkal, például Jimmy Page-dzsel (még a Led Zeppelin megalakulása előtt); a Jimi Hendrix Experience első francia koncertjét az ő előzenekaraként adta. Próbálkozott az angol és amerikai piac meghódításával is (szerepelt például az Ed Sullivan Show-ban), de ez nem jött össze - az angolszász lapok még nekrológjában is felemlegetik, hogy úgy tartották számon, mint "a legnagyobb sztárt, akiről sose hallottál". Így is eladott több mint 110 millió lemezt.

A FRANCIA POP A HATVANAS ÉVEKBEN

Bár sokáig rajta maradt "a francia Elvis" elnevezés, sok stílusban énekelt - a klasszikus francia sanzontól (aminek kezdetben a rock and roll pont az ellentéte volt) a pszichedéliáig vagy éppen country-ig. A színpadon igazi showman volt, és rengeteget turnézott. Színészi pályája is jelentős, többek között Jean-Luc Godard, Georges-Henri Clouzot és Patrice Leconte filmjeiben szerepelt.

A francia közvélemény szemében igazi nemzeti hős volt ("nem is igazán nemzeti ikon, inkább egy isten" - írta róla egy cikk), aki magánéletével is izgalomban tartotta a közvéleményt: alkohol- és drogproblémáival, öt házasságával (egyik felesége a sztárénekesnő Sylvie Vartan volt); illetve azzal, hogy a kedvező adótörvények miatt svájci állampolgár lett. 1997-ben lovagi címet kapott.

Nem sokkal halálának híre után a francia miniszterelnök, Emmanuel Macron közleményt adott ki, amelyben többek között ezt írja: "Ő volt a bad boy, aki a szerelemről énekelt; a szentimentális rocker, akinek útja hódítások és könnyek között vezett, és mi vele szerettünk és vele szenvedtünk. Több generációnyi francia életébe írta be magát."

 

 

 

https://recorder.blog.hu/2017/12/06/elhunyt_johnny_hallyday_a_francia_elvis
Elhunyt Johnny Hallyday, "a francia Elvis"
süti beállítások módosítása