„Ki akarják irtani a szólásszabadságot” – BaBa ZuLa-interjú

Az idei Budapest Folk Fest május 24-28. között zajlik majd és minden korábbinál több jeles külföldi vendégzenész vesz részt az eseményen. A Fonó által a Várkert Bazárba szervezett fesztivál programjáról, külföldi fellépőiről itt írtunk, most pedig az egyik legizgalmasabb formációval, a török etno-pszichedelikus BaBa ZuLa kvartettel interjút is készítettünk, kiderül belőle többek között, hogy ki segítette világhírre őket, hogyan született az általuk kifejlesztett speciális népi hangszer és hogy milyen állapotot jelent Törökországban az állami médiából kitiltott zenekarként létezni.

Az anatolian rock a török rockzene hatvanas-hetvenes évekbeli speciális etnos-pszichedelikus válfajaként lett világszerte híres. Hogyan nézett ki a műfaj a nyolcvanas évek végén, amikor a ZeN nevű korábbi zenekarotok indult?

Murat Etel : - Gyerekkoromtól kezdve nagy hatást gyakorolt rám az anatolian rock. Művészcsaládból származom, a szüleimnek rengeteg zenész ismerőse volt, többnyire aşikok, azaz énekmondó zenészek, trubadúrok. Rajtuk keresztül természstes és könnyű volt számomra kapcsolódni az anatolian rockhoz, majd a tisztán pszichedelikus zenékhez. Viszont a nyolcvanas években az anatolian rock már nem fejlődhetett semerre, sokkal inkább pusztult, hiszen a katonai puccs idején szándékosan lerombolták a zenei színtereket, de persze más művészeti ágakkal is ugyanez történt. Ami nagyon szomorú, hiszen nagyon népszerű és sikeres előadók karrierjének lett vége, úgy, hogy a klasszikus anatolian rock sosem éledt újjá.

A kilencvenes évek elején a grunge jelentett fontos új hatást a török rockzenében, de a ZeN sokkal inkább az anatolian rockhoz, a pszichedelikus zenékhez és a krautrockhoz nyúlt vissza.

Murat Ertel: - Soha nem volt túl lelkes a grunge miatt, persze a Nirvana nekem is tetszett. Viszont az anatolian rock és a krautrock valóban mindig is sokkal nagyobb hatással volt ránk, a mai napig így van.

A BaBa ZuLa a ZeN oldalági projektjeként jött létre és startolt 1996-ban, egy filmzenével (Tabutta Rövasata). Mi volt az eredeti szándék a projekttel? Hogyan fejlődött főzenekarrá a ZeN helyett?

Murat Ertel: - Eredetileg csak a filmzene kedvéért akartuk megcsinálni a BaBa ZuLát, afféle oldalági projektként, aminek aztán nem is lesz folytatása. De aztán olyan sikeres lett a filmzene, hogy kaptunk egy koncertajánlatot. Fogtuk a színészeket és adtunk velük egy koncertet, ami szintén nagyon sikeres volt, és ezután még több koncertajánlatot kaptunk. Majd jöttek a további filmzenés felkérések. És ez így ment egyre tovább, míg végül a ZeN feloszlott. Négy évig működött párhuzamosan a két zenekar (a főbb tagok megegyeztek a két formációban – a szerk.)

Az 1999-es Üc Oyundan Onyedi Müzik lemezen a folkosabb megszólalás mellett már megjelent a dub is zenei elemként. Aztán a következő stúdiólemezeken ez csak tovább erősödött olyannyira, hogy a műfaj egyik csúcsproducerével, Mad Professorral is többször dolgoztatok. Hogyan jött létre ez a munkakapcsolat?

Murat Ertel: - A 3 Oyundan 17 Müzik, mint a címe is mutatja egy válogatás volt három színházi darab zenéjéből. Volt ekkoriban egy amerikai bőgős vendégünk, William MacBeath, aki Eek-a-Mouse és Scientist reggae-zenekaraiban is játszott korábban, ő inspirált minket a dubosabb megszólalásra. Aztán amikor a 2003-as lemezünk (Ruhani Oyun Havalari) nyers keverése elkészült, akkor a producerünk, Cem Yegül javasolta, hogy mivel annyira dubos a hangulata, milyen jó lenne, ha menő dub hangmérnök fejezné be a keverést. Aztán egy valóra vált álom lett, hogy miután megkerestük a kedvenc dub-hangmérnökeinket, akkor a végén még választhattunk is Scientist és Mad Professor között. Utóbbi mellett döntöttünk. Nagyszerű és őrült fickó, a mai napig dolgozunk vele.

Fatih Akin 2005-ös dokumentumfilmje, a Crossing The Bridge: The Sound Of Istanbul a helyi zenei színteret mutatta be érzékletesen és a BaBa ZuLát is világszerte ismertté tette. Nyilván sokat jelent számotokra a film, de mennyit változott az isztambuli zenei élet az eltelt bő évtizedben?

Murat Ertel: - Fantasztikus távaltokat nyitott meg, de nemcsak előttünk, de a teljes kortárs török zenei színtérnek. Nagyon hálásak vagyunk ezért Fatih Akinnek. A Fallal szemben című 2004-es, berlini Arany Medve-díjas filmje után bármilyen filmes munkát választhatott volna, de ő úgy döntött, hogy ezt a dokumentumfilmjét akarja megcsinálni és a világ persze odafigyelt rá. Szintén ezen a filmen keresztül ismerkedtünk meg Alexander Hacke-vel (az Einstürzende Neubauten basszusgitáros-énekesével – a szerk.), akivel szintén barátságot kötöttünk. Ő is sokat segített nekünk és vele is a mai napig együtt dolgozunk. A film feltette Isztambult a nemzetközi zenei térképre és mi elkezdhettünk nemzetközi turnékat csinálni, még például Japánba is eljutottunk.

A hangzásotok egyedi keveréke a tradicionálisnak és a modernnek. Ugyanez igaz a megszólalás egyik meghatározó hangszerére, az elektromos sazra. Mesélnétek róla?

Murat Etel: - A saz ugyebár a török népzene legfőbb hangszere, és bár világszerte nem olyan ismert és népszerű, mint a buzuki, pedig az is a sazból fejlődött ki. Szerintem a buzuki a saz és a mandolin lánya. A nyaka ugyanolyan hosszú és annak is három pár húrja van. Még a neve is legnépszerűbb saz-hangolásból, a buzukból ered. Sajnálatos, hogy a saz nem lett annyira ismert és hogy nem túl népszerű, hiszen ősi hangszerről van szó, amelynek a története az iszlám előtti időkbe nyúlik vissza, a középázsai sámán törökökig. Nagyon szeretem a hangszert és az elektronikus verzióját én forradalmasítottam, magam terveztem az egészet. Még ma is friss és ismeretlen terület, amit az elektromos saz tud, nagyon izgatott vagyok a felfedezésével.

Rengeteg török és nemzetközi zenésszel dolgoztatok együtt Slytól, Hackén át Bugge Wesseltoftig. A zenei nyitottság fontos része a megszólalásotoknak.

Periklis Tsoukalas: - Nagyon szeretünk másokkal kollaborálni, olyanokkal, akikkel az élet más kérdéseiben is egyet tudunk érteni. És nem korlátozzuk a kollaborációkat csak a zenére, de más művészeti ágakban is szívesen veszünk részt közös alkotásban. A nyitottság természetesen egy alapvető lépés a szabadság felé, amit a zenekarunk szintén képvisel. Mindig biztosítunk platformot különböző művészek számára, arra hogy kifejezzék magukat és egyedi megoldásokat alkossanak, amelyek az egységet és a szabadságot modellezik, azokat a dolgokat, amiket egyre kevésbé érzünk a mindennapjaink során, miután a hatalom emberei kudarcot vallotta ezekben a kérdésekben.

Legutóbbi lemezetek, a 34 Oto Sanayi 2014-ben jelent meg. merre mentek tovább az új dalaitokkal?

Periklis Tsoukalas: - Folyamatosan alkotunk, zenét, dalszövegeket. A lelkünk és az elménk folyamatosan alkot, csak azt kell megválasztanunk, hogy mikor turnézunk és mikor rögzítjük ezeket a dalokat. Most viszont egyre erősebben hat ránk a törökországi mindennapi élet és ez, nyugodtan mondhatom, nem túl nyugalmas élet. Így a zenénk egyre erőteljesebb és haragosabb, számon kérőbb lesz. Most persze még az idén megjelent XX Do Not Obey című válogatáslemezünk világkörüli turnéján vagyunk, de hamarosan dolgozni kezdünk ezeken az új dalainkon.

Az említett válogatáslemez idén jelent még két évtizedes karrieretek összefoglalása. Korszakzárás ez, vagy egy folyamatos, mindig változó ösvényen haladtok?

Periklis Tsoukalas: - Nagyon örülünk, hogy megjelent ez a lemezen vinylen és cd-n is, összehozni ezt kellemes emlékeket hozott vissza, de nem gondolunk rá korszakzárásként. Inkább olyan ez, mint egy spirál, ami folyton pörög. Személyekként is naponta változunk, úgyhogy a művészetünk és a víziónk is mozgásban vannak. Úgyhogy inkább azt érezzük, hogy egy újabb kerék került alánk, ami gyorsabbá és stabilabbá teszi a mozgásunkat. Szeretünk utat törni, mert ahová mi tartunk, ott többnyire nincsenek kijárt ösvények, így a lehetőségek is határtalanok és bármely irányból érkezhetnek.

A dalaitokat legtöbbször betiltják a török állami médiában. Mit gondoltok, a politikai tudatosság ma már megkerülhetetlenül fontos a zenében is?

Periklis Tsoukalas: - Sajnos a világ számos pontján az a jellemző manapság, hogy határokat húznak, korlátoznak, betiltanak, sőt még kriminalizálják is a művészeket. Ki akarják irtani a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot. De minél inkább szorítják a prést, annál több vélemény tud oldalt kicsordulni. Mindig szomorúan jövök rá arra, hogy azok, akik betiltják a művészeteket, meglehetősen tudatlan, tanulatlan emberek, és akiknek a szabad művészetektől való félelme abból ered, hogy nem is képesek megérteni azt. Na és persze nem is érzik át a dolgok valódi lelkületét.

interjú: Dömötör Endre

a koncert Facebook-eseményoldala

www.budapestfolkfest.hu

jegyek itt

a BaBa Zula idei XX válogatáslemezét itt lehet meghallgatni: 

és a BaBa ZuLa élőben: 

az említett Fatih Akin-doksi: