Minden jót, David Bowie – David Bowie filmszerepei és filmzenéi

Hogy David Bowie mekkora színész volt, azt utolsó klipes alakítása mindennél erősebben bizonyítja. A Lazarus videójában úgy küzd és játszik a véggel, hogy arra akkor sincsenek jelzők, ha még halála előtt láttuk produkcióját, vagy ha betegségének tudatában nézzük. Filmes alakításai szerves és fontos részét képezik az életműnek, filmzenéi viszont kevésbé jelentősek. A 39. Recorder magazin címlapján és Front cikkében emlékeztünk meg a januárban elhunyt David Bowie-ról, és most, hogy a Bakelit című hetvenes évek zeneiparát bemutató tévésorozat e heti részében szerepelt egy bowie-s jelenet, jöjjön is az ő filmes vonatkozásait összegyűjtő cikk.

Filmszerepek

Bowie pályája során végig nagyon komolyan vette a filmes szerepeket, nyilvánvalóan közel állt hozzá a játék. Néhány főszerepéből, sok mellékszerepéből és cameóiból az derül ki, hogy nagyon jó volt ebben (is). Annyira fontos volt számára a színészkedés, hogy még kezdő korában, a hatvanas évek második felében Lindsey Kemp avantgárd színházában edződött, tanulmányozta a szerepjátszást, a színpad világát és közben megértette saját szerepét is, amit zenei karrierjében kamatoztatott. Huszonegy játékfilmben szerepelt, ezek között van sok, amelyekben csak cameózott, rövid időre feltűnt vagy épp a hangját adta (egy animációs filmhez), tíz tévéfilmben, illetve tévésorozatban is ott van a neve a kreditlistán (a legviccesebb, amikor az Extras-ban gúnydalt ír a neki panaszkodó, Ricky Gervais által alakított karakterről), ezeken túl három rövidfilmben is játszott. Fontos színészi munkája volt még a The Elephant Man, aminek egy New York-i színpadi változatában, világsztárként 157 estén állt színpadra 1980 és 1981 között, hogy nagy sikerrel eljátssza a címszereplőt.

Első filmes főszerepe Nicolas Roeg 1976-os The Man Who Fell To Earth című sci-fijében volt (nyitóképen és fent), a testreszabott szabott testű androgün-idegen karaktere még díjat is hozott neki, ő pedig két lemezborítóját (Station To Station, Low) is a filmből vett képpel illusztrálta. Főszerepek tekintetében következett az 1978-es Just A Gigolo, amiben szintén a címszereplőt alakítja, az első világháború utáni Berlinben játszódó film fontos volt az ekkoriban ott élő színész-zenésznek. 1983-ban két nagyobb alakítása is volt, a The Hunger című erotikus horrorban egy szerelmi háromszög egyik sarokpontját játssza, a Merry Christmas, Mr. Lawrence-ben egy japán háborús börtönben szenved három társával. Az 1986-os Labyrinth a másik emblematikus szerepét adta, a zenés mesefilmben pompás a frizurája, a mű pedig annyira kultikus, hogy most egy remake lehetőségének hallatán durván felzúdultak a rajongók. Az 1991-es The Linguini Incidentben csapos alakít, fura egy vígjáték, de ha már a viccnél tartunk: az 1985-ös Into The Nightban vicces bajuszos verőember ő. Ezzel át is tértünk kisebb szerepeire: az 1988-as The Last Temptation Of Christban Poncius Pilátust adja elő, az 1992-es Twin Peaks: Fire Walk With Me-ben pedig olyan rébuszokban beszél, hogy akár valódi önmagára is vonatkoztathatjuk mondandóját. Jó alakítása volt még az 1996-os Basquiatban Andy Warhol karakterének megformálása, a 2006-os The Prestige-ben (lent) pedig lehengerlő Nikola Tesla feltaláló epizódszerepében.

DAVID BOWIE LEGJOBB 12 ALBUMA - SZERINTÜNK.

Voltak azért elég furcsa alakításai is, például az 1998-as olasz Gunslinger’s Revenge-ben Harvey Keitelt próbálja levadászni, az 1999-es Everybody Loves Sunshine-ban idősödő gengsztert alakít, nem túl koncentráltan. Számunkra, magyarok számára a legérdekesebb filmes szerepe azonban nem színészi volt, hanem executive produceri: a Bűvös vadász című Enyedi Ildikó-film stáblistáján szerepel így a neve. Erősen megbecsülendő, hiszen ezen kívül csak egy olasz alkotásban és a Scott Walkerről szóló doksiban, a 30 Century Manben látott fantáziát producerként.

Utoljára a Bandslam című, Bowie-fanatikus menedzsersrácról szóló, alig ismert 2009-es filmben tűnt fel, önmagaként. A neten szörfözgető Bowie-nak megtetszik a főhős zenekara és látjuk, ahogyan ír neki egy emailt: „nagyon tetszik a zenekarod, tudod épp egy kis indie lemezcéget alapítok…” Aztán még látjuk, ahogyan egy sms-t is küld: „fussunk össze és beszéljünk! Minden jót, David Bowie.” Milyen stílusos és hozzáillő elköszönés ez a színészi pályától.

MAGYAR ZENÉSZEK EMLÉKEZNEK BOWIE-RA.

Filmzene, betétdalok, dalfelhasználások

Már az is jelzi, hogy Bowie mit gondolt saját filmes karrierjéről, hogy szerepeit ritkán keresztezte zenészpályájával. Az 1978-as Just A Gigolóban szól egy klassz száma (Revolutionary Song) és a két másik nyilvánvaló kivétel a zenés 1986-os Absolute Beginners (ebben is jók a szerzeményei), illetve a Labyrinth dalai, de utóbbiban például egyértelműen az alakítása jobb, nem pedig a nyolcvanas évek közepi laza korszakát jól jellemző, nem túl összeszedett szerzeményei.

A teljes filmzenelemezek terén az 1981-es Christiane F. című német film soundtrackje az első, az alkotás egy Bowie-rajongó drogos tinilányról szól, a lemezen 1976 és 1979 között megjelent Bowie-dalok szerepelnek, klasszikus ’csak gyűjtőknek’ darab – a borító miatt. A Labyrinth-ról már volt szó feljebb, a kísérőzenéért felelős Trevor Jones-szal közös lemezen felváltva szerepel Bowie öt száma (az Underground kétféle változatban is) és a hat instrumentális Jones-tétel, ez sem kihagyhatatlan. Az 1993-as The Buddha Of Suburbia Hanif Kureishi azonos című sikerregényéből forgatott négyrészes tévésorozat zenéje. Lenne, ha nem csak a címadó dalt használták volna fel, így önálló Bowie-lemeznek is szokták tartani, meg az életmű egyik titkos csodájának, ami túlzás, ezek az ambientes, elektronikával és sok szaxofonnal játszó felvételek sem kiemelkedők. Ha nagyon akarjuk, akkor a Ziggy Stardust: The Motion Picture című 1983-ban megjelent koncertfilm lemeze is idesorolható, az viszont elég bivaly anyag.

Aztán lazán kapcsolódik még ide egy komolyzenei színpadi műből, Prokofjev Péter és a farkasából 1977-ben készült (és 1978-ban megjelent) lemez, amelyen Bowie a Philadelphia Orchestra filharmonikusaival adja elő narrátorként és gitáros-szaxofonosként a mesejátékot, amit az akkor hétéves fiának, Duncan Jonesnak szánt karácsonyi ajándékként. A kedves gesztusból egy érdekfeszítő és kedves lemez született.

ST. BOWIE - DRMÁRIÁS ÍRÁSA AZ UTOLSÓ BOWIE-ALBUMRÓL.

A filmes betétdalok terén már jóval aktívabb volt hősünk: a sort – kis csavarral – egy japán szakéreklámhoz használt 1979-es instrumentális dal, a Crystal Japan nyitja, a Cat People című szofthorrorhoz Giorgio Moroderrel közösen készült 1982-es címadó dal new wave-esen táncos, a Pet Metheny Grouppal szült fúziós jazzes 1985-ös This Is Not America pedig a Falcon And The Snowman című kémfilmben szerepelt. Ez már a nagyon aktív betétdalozó korszak, hiszen 1986-ban a már tárgyalt Absolute Beginners és Labyrinth mellett még egy When The Wind Blows című animációs filmhez is elkészítette a címadó dalt (a teljes kísérőzenét pedig Roger Waters jegyzi). A kilencvenes években és a kétezres évek közepéig is rendszeresek maradtak az ily módon elszórt szerzeményei, azok eltérő verziói, remixei, ezek közül az 1992-es Cool Worldhöz adott Real Cool World a legkiemelkedőbb táncbomba.

Az egyik legjobb Bowie-dalról címet kölcsönző és hetvenes évek eleji életét, életművét alapul vevő Velvet Goldmine szerinte túlzottan is szereptévesztett forgatókönyve nem tetszett neki, így dalait sem engedélyezte a film számára, azonban rengeteg felvétele sokat lendített más egész estés alkotásokon. A The Perks Of Being A Wallflowerben a Heroes, a The Life Aquatic With Steve Zissou-ban a Life On Mars a Leos Carax-féle Rossz vérben pedig a Modern Love szólal meg a leghatásosabb pillanatban.

Dömötör Endre

a Bakelit 1973-ban játszódó soundcheck-jelenete a Suffragette Cityvel itt látható