Mintha egy közeli családtagot – David Bowie-ról magyar zenészrajongói

2016.01.11. 16:00, rerecorder

o-david-bowie-2013-facebook.jpg

Megkértünk néhány hazai popzenészt, meséljenek arról, hogy mit jelent számukra David Bowie. Igyekeztünk olyanokat keresni, akikről tudjuk, hogy nagy tisztelői, rajongói a tegnap, 2016. január 10-én, 69. születésnapja után két nappal elhunyt énekes-dalszerzőnek. (Cikkünket bővítjük később várható válaszokkal.)

Bihari Balázs (Hippikiller)

Elég szarul aludtam, hétfő délután egy temetés várt. Így kora reggel csendesen nyomkodtam a telefont az ágyban. Pár perccel a hír Facebookra kikerülésekor még át is siklottam felette, hiszen éppen a Saul fia sikerének örültem, aztán visszatekertem eggyel. Ráklikkeltem. Ez valami hülyeség. Két nappal korábban még megosztottam a Jimmy Kimmel Show Blacktar-antipromóját, hogy mekkora PR-fogás. Biztos ez is az. Lazarus. Érted. Öt perc telt el a kirakás óta és semmi más nem erősítette meg a hírt. Tuti hoax. Nem, nem tudok hinni a Hollyowood Reporternek. A Mirrornak sem. Az Independentnél már felkeltem az ágyból és átmentem a géphez, mert a hoax kezdett valóssá válni. Mázlim volt, hogy háromszor láthattam. Egyszer még tizenhét évesen Göteborgban, amikor a Let's Dance turné zajlott. Az ő karrierjének anyagilag a legsikeresebb időszaka volt ez, nekem a legfogékonyabb: a Let's Dance-től kezdtem felfejteni visszafelé a történetet. Akkori hőseim mind David Bowie-n nevelkedtek. Nélküle a teljes magyar új hullám/avantgárd nem az lett volna, mint amivé vált. Kezdődött Molnár Gergellyel, Najmányi Lászlóval, Ogival, ők hagyták itt a Bowie által megtermékenyített Spions zenei-gondolati örökségét, ebből született az URH, az Európa Kiadó, a Kontroll és az összes utód-, első-, másodgenerációs társzenekar a Sexepiltől,a Sziámin át az Ági és a Fiúkig és persze El Kazovszkijtól a filmesekig. Hány és hány országban történhetett ez így? A Majdnem Híres suli óráinak egyik alapeleme, hogy folyamatosan linkelünk időben és térben, hogy könnyen értelmezhetővé váljon hallgatóink számára a popzene háttértörténete is. Arculattervezés óránk jelentős részében mindig David Bowie karrierjén keresztül mutatunk be újabb és újabb inspiratív ötleteket. Múlt szerdán is így történt. Pénteken megjelent a Blackstar album, odáig voltunk érte zárt csoportunkban. Hétfőtől pedig tényleg egy lépéssel mindenki előtt jár.


Frenk (Hiperkarma, The Starmans
- ismert magyar zenészekből álló Bowie tribute-zenekar)

Hihetetlen,hogy elment. Valahogy mindig azt éreztem,hogy ő soha nem fog meghalni.Nem tudok most mit mondani, megrendített, le vagyok sújtva.

Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk, Kiscsillag)

Éppen tegnap este hallgattam meg először az új lemezét, 69 évesen megint gurított egy olyat, ami nagyon előremutató. Azon gondolkoztam, hogy hogyan van benne ennyi? Hogy ez megint nem egy nosztalgialemez. Az pedig pláne tiszteletet ébresztő, hogy utolsó albumként készítette, ő már tudta, hogy utolsó lesz és ennek ellenére nem összegzett, hanem megmutatta, hogy merre van a következő lépés. Megdöbbentő. A születésnapja egy napon volt a lányoméval, mindig meg is szoktuk köszönteni őt is jelképesen. Nem voltak ikonjaim a popzenében, Bowie a kivétel. Az egyetlen, akiért rajongói szinten voltam oda, mindig vártam, megvettem a lemezeit. Ő mindig továbblépett, megúszás helyett megmutatta, hogy milyen az igazi életerő, az igazi művészeti kvalitás, ami benne nagyon erősen megvolt. Amúgy tizenévesen hallottam először a Rockújság című rádióműsorban Herskovits Ivántól, a Cygnet Committee című kilencperces dalt játszotta le az 1969-es Space Oddity albumról, de úgy, hogy rögtön lefordította a szövegét is, én meg leültem, mert annyira telibe talált. Ezután kezdtem el gyűjteni a lemezeit, persze akkoriban még nem volt könnyű megszerezni ezeket, de az első külföldi utamon az első dolgom az volt, hogy bemenjek egy lemezboltba és megvegyem tőle, amit csak tudok.


Lovasi András (Kiscsillag, Kispál és a Borz)

Mennyire komoly volt Bowie! Az egyetlen nagy zenész, aki mindig igazán meg tudott újulni. Lényegében soha nem engedett semmilyen nyomásnak, annak, hogy a régi dolgaiból éljen, hogy nosztalgiázzon. Így is lehet, az utolsó mohikán volt, popikon. Nem is tudok még egy olyat megnevezni, mint amilyen ő volt a popzenének. Mostantól még szürkébb és még kiszámíthatóbb lesz minden.


Menyhárt Jenő (Európa Kiadó)

Van egy csomó ember, aki ezt jól csinálja, aki egyes pillanatokban valami figyelemreméltót alkot és aki ezt az egész történetet transzcendálja. Ezek kevesen vannak és nyilván ő volt ezeknek az egyike. Egy nagyon fontos életművet, egy nagyon kerek történetet hagyott itt, úgy, hogy miközben rengetegféleképpen nyúlt mindenhez, esszenciálisan mindig megőrizte a bowie-ságát. Ezt marha nehéz megcsinálni, nagyon kevés embernek sikerül, ő egyike volt ezen keveseknek. Nagyon gazdag volt, amit megalkotott, miközben ezt nagyon kevés eszközzel hozta létre. Kevésből teremtett sokat és ez szintén finom érzékre és tudásra vall. Számomra már a kezdeteknél ott volt, sok kaput kinyitott, amin én is bementem. És ez tulajdonképpen végigért. Bár az utóbbi időben már nem annyira, mint régen, de mindig odafigyeltem arra, hogy miket csinál. Nekem személy szerint nagyon fontos ember volt, egyike a legjelentősebbeknek, olyan, akire figyeltem.


Minda Endre (Terrible Ted, Hangmás, The Starmans
- ismert magyar zenészekből álló Bowie tribute-zenekar)

David Bowie meghalt, de közben legyőzte a halált. Tudatosította magában, hogy jön, felkészült rá, és nekem nagyon úgy tűnik, hogy így, vagy úgy, de végül sikerült felülkerekednie rajta, mert az utolsó klipjében a következő sorokat énekli: „This way or no way / You know, I’ll be free / Just like that bluebird / Now ain’t that just like me.” Bátran szembenézett vele, megcsinálta a búcsúlemezt és elment. Szerintem ennél jobban nem is lehetne meghalni, mint ahogy ő tette. Mást most nem is lehet tenni, mint ebben is példát venni róla. Meghallgatni az utolsó lemezét, ünnepelni az életet és soha nem felejteni.


Poniklo Imre (Amber Smith, The Poster Boy
)

Nem titok, hogy harminc felett talált telibe Bowie, miután már rengeteg zenét szerettem, rengeteg előadó inspirált. Felnőtt fejjel mégis sikerült mindenkit felülírnia, a kétség teljes hiánya nélkül. Ahogy látom, rengetegen próbáljak megfogalmazni, miért is volt olyan rendkívüli művész, de nekem nem sikerül, mert még mindig letaglóz a hír. Próbálok erőt meríteni abból, hogy szerencsés vagyok, mert épp egy időben voltunk ezen a Földön. De éppen ezért vigasztalhatatlan is vagyok, mert utána semmi sem lesz olyan, mint azelőtt.


Prieger Zsolt (Anima Sound System)

Sosem éreztem hasonló szomorúságot popelőadó halálakor. Nekem ő nem celeb vagy sztár volt, hanem a legnagyobb inspiráló. Harminc éve nincs olyan hét, hogy ne hallgatnék Bowie-t. Ő volt kétségkívül „A legnagyobb”, minden belőle jön, ami punk, ami glam, ami new wave, minden, ami extrém, okos, felemelő és jövőbenéző. Végigkísérte az életemet gyerekkoromtól fogva, képei ott lógnak a falamon, ráadásul az elmúlt húsz évben mindig hozzá fordultam vigaszért, hozzá, A Mindig Újat Kitaláló Herceghez, ha éppen teljesen hülyének néztek a haverjaim, miért csinálok mindig tök más jellegű lemezeket, „hiszen az öngyilkosság.” Azért, mert ő a 70-es években minden évben totál más albumokat csinált, ráadásul mindig más arccal, figurával lepett meg, nem győztem csodálni ezt a folyamatos megújulást, nyughatatlan keresést és kísérletezést és ez lett örök iránymutatóm. Az 1969-től 80-ig tartó korszakából származó lemezek alapalbumok, úgyszólván hibátlanok, mindegy hogy Ziggy Stardust, Hunky Dory, Station To Station, Space Oddity, Young Americans, Heroes vagy Scary Monsters. Mindegy, hogy Brechtet énekel vagy éppen Prokofjev Péter és a farkasának mesélője. Nagyszerű előadó volt, karizmatikus színész, elsőrangú dalszerző. Producerként is csodálatos volt, hirtelen csak két albumot említenék meg, Lou Reed Transformerjét és Iggy Pop The Idiotját, atyaúúúristen-kategóriás mestermunka mindkettő. Utolsó, pár napja megjelent, zavarbaejtően zseniális albuma is őrülten előremutató, a Lazarus klipjét meg sosem fogom tudni már megnézni anélkül, hogy ne sírnám el magam a betegágyon vergődésétől. Nemcsak a legnagyobb popkísérletező ment el már-már fokozhatatlanul elegáns módon, de most túlzás nélkül úgy érzem magam, mintha egy közeli családtagomat vesztettem volna el. Egy olyan családtagot, aki az univerzális cool-lista örökös első helyezettje, kirobbanthatatlanul.


a pár napja közzétett, utólag már tudjuk, búcsúnak szánt Lazarus című dal klipje, aminek ez a dalszövege: „Look up here, I’m in heaven/I’ve got scars that can’t be seen/I’ve got drama, can’t be stolen/Everybody knows me now/Look up here, man, I’m in danger/I’ve got nothing left to lose/I’m so high it makes my brain whirl/Dropped my cell phone down below (…) Oh I’ll be free/Just like that bluebird/Oh I’ll be free/Ain’t that just like me” 

Címkék: david bowie
https://recorder.blog.hu/2016/01/11/mintha_egy_kozeli_csaladtagot_david_bowie-rol_magyar_zeneszrajongoi
Mintha egy közeli családtagot – David Bowie-ról magyar zenészrajongói
süti beállítások módosítása