Meghalt David Bowie

2016.01.11. 08:44, subrecorder

david-bowie-2.jpg

Az előadó Facebook-oldalán jelentette be családja, hogy David Bowie 18 hónapos rák elleni küzdelem után tegnap, 2016. január 10-én, két nappal 69. születésnapja után elhunyt. (Hírünk folyamatosan frissül.)

Mint derült égből a villámcsapás, úgy érkezett a hír, hogy David Bowie tegnap napközben, családja körében elhunyt. Az énekes-előadó-színész 18 hónapja küzdött rákkal, bár erről sem tudott senki, a hozzá legközelebb állókon kívül. Legfrissebb albumát pont születésnapján, három nappal ezelőtt jelentette meg Blackstar címen, a lemez két videoklipjében ő maga szerepel, látszólag teljesen egészségesen.

David Bowie 1947. január 8-án született, a 60-as években pedig szinte rögtön olyan előadóként tűnt fel, aki méltó volt a "generációjának hangja" címre. Aztán a következő generációnak is ő lett és a következőnek is...Talán lehetetlen is lenne még egy olyan előadót találni, aki ennyire kaméleonszerűen tudta változtatni kinézetét, művészetét, ennyire nagy hatással volt a popzene alakulására. Erre a legjobb példa pont a Blackstar, Bowie 28. albuma, amely múlt pénteken jelent meg és szinte teljesen egyedi az egész karrierjét és diszkográfiáját tekintve.

A család az üzenetben azt is írja, hogy tudják, mennyien csatlakoznak most hozzájuk a gyászolásban, de mégis arra kérik a rajongókat, hogy tiszteljék a magánéletüket ebben a periódusban. Nyugodjon békében a legnagyobb popsztár!

Bowie utolsó klipje, a néhány napja közzétett Lazarus, amelynek szövege - „Look up here, I’m in heaven/I’ve got scars that can’t be seen/I’ve got drama, can’t be stolen/Everybody knows me now/Look up here, man, I’m in danger/I’ve got nothing left to lose/I’m so high it makes my brain whirl/ Dropped my cell phone down below (…)/Oh I’ll be free/Just like that bluebird/Oh I’ll be free/Ain’t that just like me” - utólag még inkább katartikus és persze a klip kórházi ágya és a szekrényből még egyszer előkerülő hetvenes évekbeli csíkos kosztüm és a feltámadó/újjászülető Lázár: 


ez pedig az utolsó előtti: 

Címkék: gyász david bowie
https://recorder.blog.hu/2016/01/11/meghalt_david_bowie_983
Meghalt David Bowie
süti beállítások módosítása