Torres: Sprinter (lemezkritika)

A mostanában feltűnt dalszerző-énekesnők legtehetségesebbike, a Georgiából származó Torres második albumán a PJ Harvey-minőség közelébe ér - az eredeti PJ Harvey trió ritmusszekciójával!

Kiadó: Partisan Records

Megjelenés: 2015. május 4.

Stílus: indie, folk, rock

Kulcsdal: The Harshest Light

2013 első felében nagyjából egyszerre bukkant fel három tehetséges dalszerző-énekesnő: Courtney Barnett, Waxahatchee és Torres – ilyenkor szokás azt mondani, hogy letette névjegyét egy új generáció (oké, az ausztrál Barnett egy-egy 2012-es és 2013-as EP összevont anyagával jelentkezett, az Alabamából Brooklynba költözött Waxahatchee-nek pedig már volt egy jól fogadott 2012-es szobademós lemeze is). Ez a három gitáros-énekes aztán – mintha csak összebeszéltek volna – két év szünet után idén megint egyszerre jött ki a folytatással és mindegyikük ismét nagyon erős (és rockosabb) albumot adott ki – most már tényleg nyilvánvaló, hogy berobbantak. Közülük Barnett (nagylemezként igazából debütáló) kiadványát övezi a leghangosabb siker, de valójában Torres második albuma a csúcs, egy zsigeri, elementáris erejű, nagy formátumú dalszerző műve a Sprinter.

Az 1991-es születésű Torres (azaz Mackenzie Scott) a déli Georgiában nevelkedett és nashville-i egyetemi tanulmányai alatt, 2012-ben rögzítette cím nélküli bemutatkozó albumát, amit magánkiadásban, 22. születésnapján, 2013 januárjában jelentetett meg és amit a Pitchforkot követően gyorsan felkapott a teljes zenei sajtó. Mindezek után, nem sokkal később végigjátszotta első koncertjét is. Nem a legtipikusabb lépegetés a klasszikus zenészkarrier-létrán, de ezután már helyreállt a világ rendje: tavaly két számban vokalistaként szerepelt Sharon Van Etten sikerlemezén, kiadott egy szuper kislemezt (New Skin) és cseppet sem mellékesen Nagy-Britanniában, a Portishead gitárosának, Adrian Utleynek a stúdiójában és segítségével vette fel új albumát. Igen ám, de ki volt a ritmusszekció? Hát az PJ Harvey első és eredeti ritmusszekciója volt – lényegében a PJ Harvey trió dobosa, Robert Ellis és basszusgitárosa, Ian Oliver (akik az 1992-es, zseniális Dry óta lemezen most zenélnek együtt először). Nos, Torres megérdemli és nem véletlenül kapta ezeket a közreműködőket, hiszen dalai valóban ebbe a felső ligába tartoznak. Új albumán déli zenei gyökereit párosítja szokatlan megoldásokkal, ahogy mondja: „a konzervatív déliességből kiinduló zene hangzását egyszerre szántam futurisztikusnak és űrbelinek.” Az egyszerűen ’Space Cowboy’-ként jellemzett megszólalás mögött sorolhatnánk a zenei asszociációkat, de ez az egységesen magas színvonalú, sokszor hátborzongató(an őszinte és kíméletlen) háromnegyed óra mindenen túlmutatva követeli ki magának a kiemelt figyelmet. Sokszor.

9/10

Dömötör Endre

a friss lemez teljes egészében: 

a Strange Hellos című dal klipje: 

a címadó dal videója: 

a tavalyi New Skin kislemez élőben: