Sharon Van Etten: Are We There (lemezkritika)

2014.06.10. 11:48, rerecorder

sharon-hires-08.jpg

Sharon Van Etten a tehetséges dalszerző-előadók mezőnyéből nem a "tehetséges, de kibontakozni soha nem tudó", hanem a "lemezről-lemezre fejlődő"-k szűkebb táborába került, olyannyira, hogy most megjelent negyedik albuma egész egyszerűen kimagasló, az év legjobbjai közé tartozik.

Sharon-Van-Etten-Are-We-There.jpgKiadó: Jagjaguwar

Megjelenés: 2014. május 27.

Stílus: dalszerző-előadó indiefolkpop

Kulcsdal: Tarifa

Sharon Van Etten egy hat évig tartó kapcsolat után jelentette meg első nagylemezét 2009-ben (Because I Was In Love), egy olyan szerelem után, amiben partnere azt mondogatta neki, hogy nem elég jó dalszerző-előadó. Uff. Önbizalomhiány időről-időre azóta is gyötri Ettent, de mostani negyedik lemezére – és fontos kihangsúlyozni, hogy egy folyamatosan felfelé ívelő karrierről van szó, tényleg egyre jobb albumokkal – megírta élete eddigi legjobb dalait, amik egymást támogatva önmagukon túlmutató egésszé állnak össze. Azt énekli a lemez I Love You But I’m Lost című dalában, hogy „van még hely a növekedésnek” – és ez egész eddigi pályáját jellemezte, talán, biztosan, jellemezni fogja a jövőben is. Az Are We There persze a szerelem nehézségeiről szól, ha számít bármit is a személyes szál – és hát nyilván számít – akkor most egy szintén régóta tartó, sokkal jobb kapcsolat jelenti a biográfiai hátteret, amiben a kétség persze folyton ott munkál: „nem vagyok otthon, turnézok állandón, a másikat hátrahagytam, nem elég, amit teszek értünk, de közben meg előadó vagyok, ezt kell tennem” – szól a slamasztika.

SHARON VAN ETTEN ELŐZŐ LEMEZÉRŐL, A TRAMPRŐL VALÓ EGY SZOFISZTIKÁLT 18+-OS KLIP.

De vonatkoztassunk el ettől, az érzelmi spektrumot végpontjai felé is bejáró lemezanyag bárkinél rezonálhat nagyon sokféle élethelyzetben, bárkinek a sebeit balzsamozhatja és ez ugyebár tipikusan a nagy művek sajátja. Csakhogy az Are We There itt követi el legnagyobb trükkjét, hiszen mégsem egyértelműen, hivalkodóan nagy mű. Bizonytalannak mutatja magát, mint amilyen néha előadója. A személyes, akusztikus első és azt gyorsan követő második lemezek (a 2010-es epic) nehezebb hallgatnivalók voltak, a 2012-es Tramp című harmadik meg egy megszólalásban is komoly ugrás azokhoz képest, ez meg nyilvánvalóan még a Trampnél is lenyűgözőbb, már elsőre is elbűvölő dallamokkal ható lemez. A korábbiaknál jóval ihletettebb hangszerelésű, a kis részleteknek nagyobb szerepet adó, mégis titokzatos, mégse makulátlan. Nyilván nem lehet úgy beszélni róla, hogy ne említenénk, mint lehetséges kapcsolódási pontokat Cat Power két nagy, zongorás lemezét (You Are Free, The Greatest), vagy az utolsó két PJ Harvey-album érzelmesen magas regiszterekben kiénekelt dalait, de a lényegtől ez is csak elvezetne. A lényeg itt a küzdelem, hogy valaki életre kelti igazi hangját, amivel múlt és jelen szerelmek rettentő bűneit dolgozza fel, amivel keresi a kiutat, a legjobb megoldást. Ott vagyunk már? Hát még nem. De elég közel.

9/10

Dömötör Endre


az Are We There című album teljes egészében: 


az album friss videója, az Every Time The Sun Comes Up


a lemezhez tartozó régebbi klip, a Taking Chances


a lemez egyik legjobb dala, a Tarifa élőben, akusztikusan: 

https://recorder.blog.hu/2014/06/10/sharon_van_etten_are_we_there_lemezkritika
Sharon Van Etten: Are We There (lemezkritika)
süti beállítások módosítása