Tegnap, december 22-én este, ügynöke bejelentése alapján hirtelen jött tüdőbetegségének szövődményei miatt coloradói otthonában elhunyt Joe Cocker, bluesénekes. 70 éves volt.
John Robert Cocker 1944-ben, Sheffieldben született, Angliában (akárcsak egyébként egy másik híres Cocker - Jarvis, a Pulp frontembere), a zenélés, a soul és a blues pedig egészen fiatal kora óta kísértette. Már tizenéves korában karrierjének beindításával próbálkozott, alig volt 16, amikor a Cavaliers nevű zenekar élén találta magát. Állítólag nyomokban már ekkor is megvolt hangjában az a rekedtes tónus, ami később hírnevét is hozta, tehát nem igaz az a népszerű elmélet, hogy a rengeteg ital és a dohányzás "varázsolta" hangszálait keménnyé. A Cavaliers nem volt hosszú életű, ahogy további más formációi sem (Vance Arnold And The Avengers, Joe Cocker’s Big Blues), hiába kapott 1964-ben lemezszerződést a Decca-tól, végül ezzel sem tudott érdemben élni.
Első igazán nagy sikerét a Grease Band frontembereként érte el, amikor 1968-ban feldolgozták a Beatles With A Little Help From My Friends című dalát, a szintén ezévben megjelent azonos című album azonban már Joe Cocker szólólemezeként. a Grease Band kíséretével jelent meg. Mit feldolgozták, inkább teljesen újragondolták; egy igazi, poros, macsó bluesrock-opusz vált az eredetileg Ringo által énekelt pszichedelikus Lennon-McCartney-szerzeményből. Főleg ezen dal okán (mely Angliában a kislemezlista első helyéig jutott) hívták meg fellépni a '69-es Woodstock fesztiválra, ahol a szám nyolc percesre nyújtott epikus előadása azonnal bevonult a legendás élő felvételek közé. A közönséget teljesen transzba ejtette Cocker egyedi hangja, megjelenése, öltözködése és színpadi viselkedése, az énekes karrierjében innentől nem volt megállás. A következő évtizedben is főleg további feldolgozásokkal szerzett hírnevet (Cry Me A River, You Are So Beautiful), Amerikában is feljutott a kislemezlista csúcsára, igaz erre 1982-ig kellett várnia, amikor is Jennifer Warnesszal közös duettje, az Up Where We Belong az ottani kislemezlista tetején landolt. A nyolcvanas években is folyamatosan szállította a slágereket, a két legismertebb a Randy Newman által írt, Kilenc és fél hét című film emlékezetes sztriptízjelenetét aláfestő You Can Leave Your Hat On és egy Ray Charles által híressé tett dal, az Unchain My Heart, de a kilencvenes években is átiratokkal aratott sikereket (pl. a Lovin' Spoonful-féle Summer In The City) - Cocker klasszikus előadó, klasszikus interpretáló volt.
Sokan emlékezünk majd Joe Cockerre olyan előadóként is, aki soha nem vette magát túl komolyan, pontosan tisztában volt karaktere humorforrásával - mint azt 1989 óta számtalan magyarországi koncerten is bizonyította. Híres léggitározását soha nem hagyta el, ahogy a zseniális, őrült mozgását sem. Utóbbit együtt parodizálta John Belushival a Saturday Night Live-ban, a hosszú ideje futó szórakoztató műsor egyik legjobb előadásában. A lemezkészítéssel és koncertezéssel soha nem tudott betelni, utolsó albuma 2012-ben jelent meg (Fire It Up), ezt egészen élete végéig turnéztatta. Idén szeptemberben Cocker barátja, Billy Joel egy koncertjén a szett közepén bejelentette, hogy az énekes nincs túl jól, ezért szeretné, hogy a lehető leghamarabb iktassák be a Rock And Roll Hallhatatlanok Csarnokába. Sajnos erre életében nem került sor, Joe Cocker 2014. december 22-én tüdőrákban elhunyt.
Joe Cockerre híres előadásaival emlékezünk. Kezdésként a With a Little Help From My Friends woodstocki felvétele:
a You Are So Beautiful egy 1987-es koncerten:
a híres SNL jelent, John Belushival:
a Jennifer Warnesszal közös Up Where We Belong:
a mind közül talán leginkább emblematikus You Can Leave Your Hat On:
és a Summer In The City:
