Meghalt a Gwar főszörnye

2014.03.24. 16:18, Frontrecorder

gwar.jpg

Ötvenéves korában elhunyt Dave Brockie, a Gwar énekese, aki Oderus Urungus karakterét alakította a világ legviccesebb és legocsmányabb fantasy-horror metálzenekarában. A zenészre múlt vasárnap, március 23-án richmondi otthonában a lakótársai találtak rá, a halálának oka egyelőre ismeretlen.

Hogy stílszerűen morbidok legyünk, Oderus Urungus kimúlásának tulajdonképpen ideje volt már, hiszen a humanoid barbár harcos 43 milliárd évnél is idősebb volt - na persze a Gwar saját mítosza szerint. Brockie valójában 1963. augusztus 30-án született, a zenei pályáját az 1982-ben alapított Death Piggy hardcore punkzenekar énekes-basszusgitáros frontembereként kezdte. A helyen, ahol próbáltak volt egy egyetemistákból álló filmes brigád stúdiója is, akik egy űrkalózos sci-fi forgatásán dolgoztak. Brockie-nak megtetszettek a jelmezek, és kitalálta, hogy a Death Piggy poénból ezekbe beöltözve kiadhatná magát egy másik zenekarnak és felléphetnének saját maguk előtt. A vicczenekart Gwaaarrrgghhlllgh-nak nevezték el, és hamarosan népszerűbb lett, mint a Death Piggy, így ez lett a fő együttes, a neve pedig Gwarra rövidült. A Gwar azóta, vagyis az elmúlt harminc évben stabilan tartotta a kultuszát, ijesztő és gusztustalan jelmezeikkel, (mű)véres színpadi show-ikkal, obszcén szövegeikkel és botrányos, primitív viselkedésükkel mesteri szintre emelték a b-kategóriás filmek ihlette, bevallottan agyatlan szórakoztatást, amit ők maguk sem vettek komolyan egy percig sem. Tizenhárom albumuk jelent meg, az utolsó tavaly ősszel, bár a zenéjük tulajdonképpen másodlagos, és önmagában, az élő fellépéseik nélkül nem igazán értékelhető. A Gwarban a különféle karakterek bőrében rengeteg zenéz megfordult, Brockie volt az egyetlen, aki 1984-től kezdve állandó tag/karakter volt az egyedülálló truppban. Halálával a Gwar jövője kétségessé vált.

ITT MEGMUTATJUK, HOGY NÉZETT KI DAVE BROCKIE A JELMEZE NÉLKÜL.

Egy legendás Gwar-koncertfilm 1990-ből, a Live From Antarctica:

és egy zombis videoklip 2010-ből:

Címkék: gyász gwar
https://recorder.blog.hu/2014/03/24/meghalt_a_gwar_foszornye
Meghalt a Gwar főszörnye
süti beállítások módosítása