What The FAQ – Boggie válaszol

2014.02.20. 11:48, rerecorder

boggie klip ny.jpg

Az elmúlt hetekben közelről nézhettük, amint egy hazai előadó a semmiből több mint tizenhatmilliós nézettségű klippel - a világ minden pontján, meghatározó médiumokban is - beszédtéma lesz. A Recorder.hu-n még tavaly decemberben debütált Parfüm című, a belső szépségről szóló remek videóval és dallal Boggie nagy dolgot vitt véghez, de aligha ez volt az utolsó alkalom, hogy az A38-on márciusban és áprilisban is koncertező szerény énekesnőről hallhattunk. Holnap, február 21-én például Amszterdamban lép fel.

- Mi a legkorábbi emléked?

boggie_3.jpg- Olyan két-három éves koromban legurultam a kismotorommal a pincelépcsőn. Emlékszem, hogy percekig tipródtam magamban, hogy leguruljak-e vagy sem? Végül legurultam és összetörtem az orrom. A szüleim jól megijedtek.

- Mi volt a gyerekként elkövetett legnagyobb hülyeséged?

- Kiugrottam a földszinti panellakásunk ablakából. Szerencsére nem lett bajom, de anyukám eléggé mérges volt, amikor becsengettem a lakásunkba.

- Mit jelent számodra a testvér fogalma?

- Nekem hálistennek van testvérem! A nővéremet Kingának hívják és nagyon jóban vagyunk.
A testvér nekem feltétlen szeretetet, örök piszkálódást, egymás elfogadását és támogatását jelenti. Mindig mindenben számíthatunk egymásra.

- Mit jelent számodra az újrakezdés?

- Én harcos típus vagyok, aki mindig feláll és csinálja tovább a dolgát.

- Te miben hiszel?

- A szeretetben.

BOGGIE MÉG A BILLBOARDON IS DOBOGÓS TUDOTT LENNI, A WORLD MUSIC LISTÁN A HARMADIK HELYIG JUTOTT!

- Mi a legnagyobb erényed?

- Nagyon tudok szeretni és ezt ki is fejezni, szóval a szeretet.

- Kedvenc káromkodásod?

- Nincs kedvenc káromkodásom. Nem szeretek csúnyán beszélni. Viszont van egy káromkodás, amit csak akkor használok, amikor számítógépes játékkal játszom: kurva fasz. (Sajnálom, még leírni is fáj!)

- Hány kávé egy nap?

- Egy vagy egy se. Ha kettőt iszom, akkor nem tudok elaludni.

- Mit énekelsz a zuhany alatt?

- Mikor mit, mostanában: Beyoncét, Palya Beát, Lara Fabiant, Céline Diont és néha a saját dalaimat is.


boggie klip.jpg

- Vinyl vagy cd?

- Vinyl.

- Streaming vagy mp3?

- Streaming.

- Melyik koncert volt rád a legnagyobb hatással?

- Palya Bea: Altatok koncert 2013. novemberében a New Orleans Clubban.

- Rádió vagy tv?

- Tv.

BOGGIE ÉS A KLIP RENDEZŐI ITT MESÉLTEK A VIDEÓRÓL.

boggie reptér.jpg- Tévéműsor, amit nem hagynál ki?

- Nincs olyan.

- Kedvenc film?

- Most az Élet szép Roberto Benigni-től, de mindig más.

- Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással?

- Rengeteg van, most valamiért A Mester és Margarita ugrott be.

- Kivel szeretnél közös fotót magadról?

- Charles Aznavour-ral.

- Félig tele, vagy félig üres a pohár?

- Félig tele.

KORÁBBI WHAT THE FAQ-INTERJÚINK INNEN ÉRHETŐK EL: KOZSO, SASHA GRAY, BEREMÉNYI GÉZA...

- Mit jelent számodra Franciaország?

- A fiatal diáklánykoromat juttatja mindig eszembe. Fiatalságot, bohémságot, pezsgést...és még ezerféle dolgot.

- Magyarnak lenni annyi, mint...

- …gazdagnak lenni. Annyira gazdag a kultúránk és annyira mély és gyönyörű a nyelvünk, hogy az valami csodás.

boggie b.jpg- A boldogság egy...

- …folyamatosan körülöttünk lévő dolog, amire mindennap rá kell csodálkozni és akkor nem tűnik el.

- A szeretet…

- …tart egyben barátokat, családokat, nemzeteket, földrészeket, világokat. Az egyik legnemesebb, legerősebb érzelem.

- A szépség…

- …közhely, de belülről fakad.

- A legféltettebb kincsem...

- …a szeretteim.

- Utoljára akkor sírtam, amikor...

- …rájöttem, hogy most egy világ hallgatja a dalomat, lát bele a lelkembe, érti a gondolataimat és tud ezzel azonosulni, és nem vagyok egyedül.

- A tehetség…

- …önmagában nem minden. Szorgalom és kitartás nélkül elenyészik.

- Mi történik velünk, amikor meghalunk?

- Továbbvándorolunk egy másik testbe. Már ha akarunk.

- Mondj valamit magadról, amit még soha nem árultál el egyetlen interjúban sem.

- Tök jól főzök.


lejegyezte: Dömötör Endre


Boggie és a Parfüm:

 


Boggie tavalyi lemezéről egy másik dal, a Japánkert:

https://recorder.blog.hu/2014/02/20/what_the_faq_boggie_valaszol
What The FAQ – Boggie válaszol
süti beállítások módosítása