Dalkommentár és -hallgató! Quimby: Jön a huzat valahonnan

2013.11.27. 09:50, rerecorder

quimby  sziszi.jpg

A Quimby a szigetes Csodaország-koncertje és nyáron megjelent könyve után befejezte legújabb stúdiólemezét, a december 1-én megjelenő Kaktuszligetet. A Kicsi ország című 2010-es legutóbbi soralbum után ezúttal egy spontánabb, koncentráltabb lemezanyag állt össze, melynek dalait a hivatalos fizikai megjelenésig naponta egyesével, a Deezeren mutatják be. A felvételek a Recorderen is meghallgathatók (csak az adott premiernapon) és akárcsak a Kicsi ország esetében, ezúttal is itt olvashatók Kiss Tibor - és a zenekar más tagjainak - első dalkommentárjai. A lemez első hat felvétele (Kivándorló Blues, Unbekannte Schmerzen, Senki se menekül, Lámpát ha gyújtok, Hajnali pszicho, Son Of A Bitch) után ma a Jön a huzat valahonnan követezik.

quimby_kaktuszliget.jpgA Kaktuszliget digitálisan december 1-én, fizikai formában december 2-án jelenik meg (az iTunes-on már kedvezményes áron előrendelhető, az elővásárlók egy sehol sem elérhető dalt rögtön megkapnak ajándékba és három, Szigeten rögzített koncertfelvétel (Legyen vörös, Kivándorló Blues, Állatok a legelőn) pedig csak az előrendeléshez jár, utána már nem lesz elérhető). A lemezt december 4-én dedikálja a zenekar a Muzikumban (Facebook-eseményoldal), a dedikálás után az Ian Siegal Band játszik. Bár az ország több nagyvárosában lesznek Quimby-fellépések december végéig, Budapesten legközelebb december 28-án látható a szextett, a Kaktuszliget bemutató koncertje az Indoor Fesztiválon lesz (Facebook-eseményoldal).

A képzeletben sivatagos-kaktuszos tájban született új dalokat jellemzi a filmes látásmód, egyes szerzemények "westernes-countrys keretet, mások fojtott-fülledt hangulatot kaptak. Még a sok munkacím is erre rímelt,
mint egy hangulati layer, amely végigvonult az egész lemezanyagon, amely ehhez a sivatagos miliőhöz hasonlóan mégis sokszínű" - nyilatkozta az albumról a zenekar.

Jön a huzat valahonnan című szám a hetedik a Kaktuszligeten, Kiss Tibor kommentárja a szerzeményhez. A magyar nóták világát idézi meg, de teljesen más zenei köntösbe csomagolva, végtelenül egyszerű, enyhén önironikus, hangszerelésében is szándékosan puritán dalocska és kiválóan alkalmas arra, hogy koncerten kitisztítsa a füleket és a zenekar egy része elmehessen inni és pisálni. Nagyon közel áll a szívemhez.

NEM AKARSZ LEMARADNI A HOLNAPI QUIMBY-SZÁMRÓL SEM? KÖVESD A RECORDERT A FACEBOOKON, ÍGY RÖGTÖN OLVASHATOD AZ ÚJABB ZENEKARI KOMMENTET IS!


Jön a huzat valahonnan itt hallgatható végig:


a zenekar közzétett egy előzetest is, az albumsampleren a lemez összes dalából hallható részlet:


itt pedig egy próbatermi beszélgetés a tagokkal az új dalokról, 1. rész:


2. rész:

Címkék: quimby dalkommentár
https://recorder.blog.hu/2013/11/27/dalkommentar_es_-hallgato_quimby_jon_a_huzat_valahonnan
Dalkommentár és -hallgató! Quimby: Jön a huzat valahonnan
süti beállítások módosítása