Lemeztáska – Nemes András (Pluto)

2013.03.28. 12:40, rerecorder

nemes.jpg

Március 24-én jelentette meg Fedélzetre! címmel ötödik stúdióalbumát a magyar klubvilág egyik népszerű zenekara, a Pluto. A nyers, slágeres, dögös rocklemez elkészülte után a nagy zenegyűjtő hírében álló Nemes András frontemberrel Lemeztáska interjún beszélgettünk ritka orosz lemezekről, a megsüketüléstől való félelemről, vagy arról, hogy afrobeatre milyen jól működik a szex.

Első zenei emlék
Gyerekkoromban a szüleim mindig Beatles-t hallgattak a kocsiban. Ez kilenc vagy tíz kazetta volt, az apám felvette rádióból az összes Beatles nagylemezt. Azóta ismerem tényleg az összes dalukat. Az utolsó kazettán volt még egy Eric Clapton, az 1981-es Another Ticket album, ahogy azt nemrégiben beazonosítottam, az anyám kedvence volt. Első nagyobb koncertélményem Hungária a Sportcsarnokban, úgy hat éves lehettem és az öcsémmel, anyámmal, valamint a nagyanyámmal mentünk! Iszonyat hangerő, díszletek, a színpadon fel volt építve a Hotel Menthol előcsarnoka. Nem élveztem, mert bemagyaráztam magamnak, hogy másnap biztos meg fogok süketülni.


ELŐSZÖR NYILATKOZOTT A PLUTO DOBOSA, RÖGTÖN A RECORDERNEK, RÖGTÖN AZ ÚJ LEMEZRŐL.


Első lemez, amit saját pénzből vettél
ACDC - Fly On The Wall-Front.jpgAC/DC Fly On The Wall meg egy Culture Club-lemez, ezek akkoriban nálam megfértek egymás mellett.

Inspiráció a zenéléshez
A moszkvai unokatesómnak volt egy szobazenekara, Samosval, magyarul Dömper. Tizenöt évesek voltak és a zenekartagok ugyanabban az udvarban laktak. Lakásfelújítás volt náluk, ezért aznap írtak egy dalt Oldószer blues címen, arról hogy festik a falat, milyen büdös van és hogy mindenki köhög. Ezt egyből fel is vették kazettára. Én akkor tizenhárom voltam, figyeltem és eldöntöttem, hogy majd én is ezt akarom csinálni. Gimnáziumban a barátaimmal magyar undergroundot hallgattunk. Ez adta a zenekar alapítási kedvet, ami inkább összművészeti gesztus volt. Az akkori mércénk szerint hiteles zenekar nem szól profin és nincsen kiadva.

Meghatározó koncertélmény
A kilencvenes években a Quimby-koncerteknek mindig nagyon jó hangulatuk volt. Láttam a Tilos az Á-ban egy francia rockzenekart, a Noir Désirt, a gitáros-énekes iszonyú komoly volt. Láttam az Element Of Crime-ot a Pecsában és nagyon eredetinek találtam, hogy milyen minimál, a dobos például sohasem díszített. A huszonegyedik századból egy White Stripes koncertet emelnék ki, amiért kiutaztam Zágrábba, nagyon megérte.


MILYEN ZENÉRE ALSZIK EL MINDEN EGYES NAP A NAGYON MENŐ ZENEKAR BASSZUSGITÁROSA?


Hatások a Pluto indulásakor
MANU.jpgAz elején a Pluto inkább szólóprojekt volt és nagyon inspiráltak Manu Chao szólólemezei, nem is a zenei stílusa, hanem a hozzáállása, a barkács-stúdiózás. Úgy éreztem, így érdemes egyszerű dalokat csinálni.

Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja
Megvan bakeliten a Kispál első lemeze, szerintem az elég ritka. Van egy 1988-as orosz bootlegem, egy Janka nevű szibériai csaj akusztikus gitárral. Borongós, szenvedélyes, egyszemélyes folk-punk, és nagyon kultikus, mert 24 évesen halt meg, ismeretlen körülmények között, egy folyóban találták meg a holttestét.

Kedvenc magyar lemez a vinyl-korszakból
Cseh Tamás Levél nővéremnek, az egy tökéletes magyar poplemez. A régi magyarok közül nem a mainstreamebb popot, rockot, hanem a meghökkentőbb lemezeket szerettem, Bikini: XX. századi híradó, Vágtázó Halottkémek: A Halál móresre tanítása, Európa Kiadó: Popzene, Nagy Feró: Hamlet.

Kedvenc új magyar dal/lemez
Kifejezetten kedvenc új lemezem nincs. Az utolsó Supernem nagyszerű lett. Úgy veszem észre, mostanában dalokra és azzal járó rövidtávú figyelemre koncentrálnak a zenekarok, jó dal sok van. Például a Nagyon megy az élet a Kiscsillagtól. A legújabb Vad Fruttik, a Másodpercek és decibelek is tök jó. Teljesen más stílus, de a maga nemében a Polar Dear dala is jól sikerült.


Bűnös zenei örömöd
Carla_Bruni-Quelqu_un_M_a_Dit-Frontal.jpgNem létezik bűn. Ami talán nem jellemző egy magamfajta alternatív zenészre, hogy Carla Bruni: Quelqu'un m'a dit című bemutatkozó lemeze nálam ott van akár a legjobb tízben. De csak az a lemeze, a többi unalmas. Mindig szerettem a Republic slágereit, a kedvencem a Szívemen át.


CIPŐ-NEKROLÓGUNK.

Kedvenc zene utazáshoz
Egy horvátországi nyaraláskor nagyon bevált egy Leningrád-kazetta, erről van egy sor a Gól című Pluto-dalban. Ezen kívül Red Hot Chili Peppers és a Rage Against The Machine adják meg a megfelelő fílinget és önbizalmat a volán mögött!

Kedvenc zene éjszaka, sötétben hallgatni
Húszéves korom környékén valóban sokat hallgattam zenét elalvás előtt a sötétben és igencsak borongós Tom Waits-, Nick Cave-, Birthday Party- és Doors-lemezeket. Mostanában nem csinálok ilyet.


NEMES ANDRÁS BÉRCZESI RÓBERTTEL BIOROBOT NÉVEN ZENÉL, ITT EGY REMEK DALUK.


Kedvenc szombat esti bulizene
Amikor Zsombival, a dobosunkkal dj-ztünk a Vittula Klubban, akkor szombat éjjel egy és kettő között  minden-idők-legjobb-slágerei mentek: Break On Through, aztán Billie Jean, aztán Lithium, aztán Should I Stay Or Should I Go és így  tovább.

Kedvenc vasárnap reggeli pihenős zene
fela kuti.jpgSzerintem az pont az az idő, amikor a legjobb nem hallgatni zenét.

Minden idők legjobb lemeze
Nyilván valamelyik Beatles, talán a Bors őrmester, meg a Nirvana Nevermind.

Kedvenc lemez, amit egy hosszú idő után visszatért előadó készített
Johnny Cash American Recordings. Az (American IV: The Man Comes Around, 2002), amelyiken a Personal Jesus-t meg a Hurt-ot is énekli.

Zene, amitől boldog leszel
Ez a legjobb zene szexhez kérdés, finoman fogalmazva?  Egy ilyen, életemet komolyan befolyásoló alkalomkor Fela Kuti & The Africa ’70:  Shakara lemeze (fent) ment folyamatosan, nagyon jó volt!

jegyzetelt: Dömötör Endre


a különleges lemeznél említett Janka egyik dala:


egy Nemes-tipp a jó szexhez:

https://recorder.blog.hu/2013/03/28/lemeztaska_nemes_andras_pluto
Lemeztáska – Nemes András (Pluto)
süti beállítások módosítása