„Vágyódás valaki iránt” – Romy Madley-Croft és Oliver Sim (The xx)

A gitáros-énekesnő Romy Madley-Croft és a basszusgitáros-énekes Oliver Sim által írt halk és törékeny dalokat Jamie Smith billentyűs-producer megtört ütemekre ülteti – ennyire egyszerű az utóbbi évek egyik legnagyobb sikerzenekarának a receptje. Vagy mégsem? A Coexist című második albumával szeptemberben jelentkező londoni The xx sikerének titkát kerestük a Recorder magazin hetedik számának címlapsztárjaival - akik egyúttal divat és zene fókusztémánk egyik főszereplői is.

- Amikor először láttalak titeket 2009 elején, még nem nagyon ismerte senki a dalaitokat a közönség soraiban, mégis nagyon gyorsan kialakult a teremben egy intim, különleges atmoszféra. Hogyan születtek az első szerzeményeitek? Mi volt az az összetevő, ami miatt gyorsan megtaláltátok ezt a sajátos megszólalást?

Oliver Sim: - Nem volt kiszámított, vagy eltervezett, hogy hogyan fogunk megszólalni. Egyszerűen csak játszottunk. Nem próbáltunk minimalisták lenni, nem próbáltunk meg direkt egyszerűnek hangzani, játszottunk, ahogy tudtunk, és ilyen lett a végeredmény. Amikor például a VCR-t írtuk – az egyik első dalunkat – akkor nem is lettünk volna képesek túlbonyolítani a szerzeményt, mert akkoriban tanultunk meg játszani a hangszereinken. Egyikünknek sincs nagy orgánuma, úgyhogy halkan kellett játszani is, hogy hallatszódjék, amit énekelünk. Egyszerűen csak szerencsés egybeesések alakították ki a hangzásunkat.

- Azt olvastam, hogy eleinte csak éjszaka volt lehetőségetek próbálni, ezért is kellett halkan játszani, nehogy felébredjenek a szomszédok, így végül ez is befolyásolta a hangzásotokat.

Romy Madley-Croft: - Már eleve eléggé éjszakai figurák vagyunk. Éjszaka szeretünk írni és dolgozni is. De hogy mindez hatással volt a hangzásunkra, az főleg annak köszönhető, hogy minél kevesebb pénzből szerettük volna összehozni az első demónkat és ezért éjszaka dolgoztunk egy iskolai felvevőszobában, ahol a lehető leghalkabbnak kellett lennünk. És a zenénkben ez az elem végül velünk maradt. Mire eljutottunk az első lemezig, már ez volt a természetes megszólalásunk.

- Az indulásotokkor sokat beszéltetek arról, hogy soult és R&B-t hallgattok, fel is dolgoztatok több dalt is a műfajból (Aaliyah, Womack & Womack). Ha valaki előbb olvasott rólatok, mintsem meghallotta volna a zenéteket, az eléggé meglepődhetett, amikor találkozott veletek. Ez a soul-hatás mennyire volt erős?

Oliver: - Ezeken a zenéken nőttünk fel. A nővérem hallgatott ilyesmiket és az idősebb testvérekre felnéz az ember. Rengeteg zenét csórtam el tőle, és azokat hallgattam. Főleg kommersz popzenét, kilencvenes évekbeli R&B-t Amerikából. Aaliyah-t, Genuine-t, Missy Elliottot, a korai Timbaland-zenéket. Igazából nehéz különválasztani, hogy a sok meghallgatott zenéből mi is van rád igazából hatással. A hatások mélyebb rétegekbe ágyazódnak be, és nem is lehet kiszámítani, hogy mikor jönnek felszínre. Amikor megnevezel egy hatást, az nem szükségszerűen jelenti azt, hogy úgy is próbálsz megszólalni.

- Nagyon fiatal korotoktól kezdve ismeritek egymás, ha jól tudom öt éves korotok óta...

Oliver: - Két éves korunk óta!

- Jamie Smith-szel, a billenytűs-produceretekkel szintén kölyökkorotok óta haverok vagytok. Ez a nagyon régi barátság mennyiben lehet az xx sikerének titka?

Romy: - Azt hiszem, a barátságunk köti össze igazán a zenekart. E nélkül már nem tudtuk volna folytatni. Nagyon sokat segít a barátság, amikor távol vagy az otthonodtól. Aztán amikor eljutunk az új dalok írásához, ez a szilárd barátság alapot biztosít ahhoz, hogy nagyon őszinték legyünk egymással. Ha másokkal kell együtt dolgoznom, akkor nagyon gyorsan szégyenlős leszek és nem nyílok meg. A barátságunk talán a legfontosabb összetevő a zenénkben.

- Az első lemez utáni turnéig volt egy negyedik tag is a zenekarban, Baria Qureshi gitáros-billentyűs. Ő nem annyira volt része ennek a szoros barátságnak?

Oliver: - Vele kicsit később kerültünk baráti viszonyba, olyan 13-14 éves korunk körül. Azt hiszem, egyszerűen arról a szomorú esetről van szó, hogy nagyon másfajta emberekké nőttünk fel az évek során. Ettől függetlenül jelentős változás volt a zenekar életében, nehéz időszak volt, amikor már csak hárman folytattuk. Talán nem is annyira dinamikailag, és a dalszerzéshez sem tett hozzá sokat, de mégiscsak a zenekar tagja volt évekig.

- Az első lemez sikere és kemény, hosszú turnézás után tértetek vissza Londonba. Mennyire volt nehéz szülés a második album?

Romy: - Nem igazán. A turnézás nekünk nem kreatív időtöltés, ilyenkor nem tudunk írni, nem tudunk egyedül lenni, és mindig ott a háttérzaj, úgyhogy inkább boldogok voltunk, hogy hazatértünk és újraindíthattuk a kreatív folyamatokat. Aztán minden sokkal gyorsabban történt, mint azt gondoltuk volna. Egy évig csak mutogattunk mindenféle demókat egymásnak, éltünk egy kicsit normálisabb életet, és inspirációt gyűjtöttünk. Turnén lenni érdekes, izgalmas, de a legkevésbé inspiráló. A saját életemből szeretek inspirációt szerezni, és ehhez élni kellett kicsit. Gyakran mondják, hogy nehéz elkészíteni a második albumot, de mi inkább csak magunkkal szemben támasztottunk elvárásokat, hogy olyan lemezt adjunk ki, amire büszkék lehetünk.

- A Coexist című új lemez magabiztosabbnak mutat titeket, a megszólalásáról azt érezni, hogy sokkal inkább tisztában vagytok azzal, mit szeretnétek elérni és az indulás óta felszedett tapasztalattal ezt képesek is vagytok megvalósítani.

Oliver: - Sokkal jobb magabiztosnak érezni magad! Amikor az első lemezt írtuk, 15-16 évesek voltunk, most 22 és 23 évesek vagyunk. Sokkal határozottabbak vagyunk abban, hogy mit szeretnék elérni a dalokkal. És ez elég jó érzés. Jamie is sokkal magabiztosabb producerként, már sokkal jobban ismeri a játékszabályokat, és hogy hol lehet azokat megszegni. Büszke vagyok a magabiztosságunkra és arra is, hogy ez felfedezhető.

- Az új lemez dalainak szövegvilága egyben olyan, mintha egy zűrös szerelmi kapcsolatot ábrázolna. Hol egy hajszálon múlik a szakítás, hol az egyik fél, hol a másik vívódik, hol közelebb kerülnek egymáshoz, hol a teljes elválás közelébe kerül a kapcsolat. Volt ebben valami szándékosság, direkt felépítettség?

Oliver: (Romyhoz szól) - A te dalszövegeid máshonnan erednek, mint az enyémek, nem?
Romy: - Mindkettőnk szövegeiben vannak hasonló motívumok, de soha nem beszéljük meg a dalszövegek hátterét, jelentését. Nehéz összefüggésében látni a lemez dalszövegeit ilyen módon, mert az egyik dalban valami nekem jelent sokat, egy másikban pedig valamelyik sor Olivernek. Az kétségtelen, hogy mindegyik szerelmes dal, és hogy eléggé vegyes érzelmeket tükröznek, de a vágyódás valaki iránt majdnem minden szerzeményünkben megjelenik.

interjú: Dömötör Endre
interjúfotó: Lékó Tamás