Meghalt Amy Winehouse

2011.07.23. 18:37, -recorder-

A Sunday Mirror, majd a Sky News és a Guardian is megerősítette, hogy elhunyt Amy Winehouse: holttestére észak-londoni lakásán találtak rá helyi idő szerint délután 4 órakor – halálát egyelőre meg nem erősített információk szerint túladagolás okozta. A régóta alkohol- és drogproblémákkal küzdő brit énekesnő 27 évesen halt meg, pont mint Janis Joplin, Jimi Hendrix, Brian Jones, Jim Morrison, a Badfinger-frontember Pete Ham vagy Kurt Cobain. Az utolsó lemezét (a mintegy 12 millió példányban elkelt és 5 Grammy-díjjal jutalmazott Back To Black albumot) 2006-ban megjelentető Amy Winehouse két és fél év kihagyás után 2011 elején újrakezdte a koncertezést, egy újabb elvonó után pedig júniusban európai turnéra indult (melynek keretében most vasárnap az ausztriai Wiesenben, augusztusban pedig a Szigeten is fellépett volna), de már a botrányosan sikerült turnényitó belgrádi koncert után lemondta minden fellépését.

Back To Black (2006)

Amy Winehouse utoljára halála előtt három nappal, 2011. július 20-án lépett nyilvánosan közönség elé: keresztlányának, a 15 éves Dionne Bromfieldnek a londoni koncertjén felment színpadra egy kicsit táncolni.

https://recorder.blog.hu/2011/07/23/meghalt_amy_winehouse
Meghalt Amy Winehouse
süti beállítások módosítása