A Breederst 1989-ben alapította a pihenőre vonult Pixies basszusgitáros-vokalistája, Kim Deal, és a mellékesnek indult, Deal 2013-as Pixiesből való kiválása óta fő foglalkozásává avanzsált zenekar kisebb-nagyobb megszakításokkal mind a mai napig működik. Tíz év kihagyás után idén tavasszal új…
Jövőre érkező új nagylemezét vezeti fel a Bankrupt ezzel a szokás szerint két nyelven is előadott, mush-up videóval megtámogatott dalpárral, amely az agyátültetés punkrockban méltatlanul alultárgyalt témakörét boncolgatja.
A colorStar májusban debütálta a Recorderen az It’s All Around című „utaztatós” dalát, amely a zenekar rövidesen megjelenő hetedik nagylemezét vezeti fel. A beharangozóhoz most friss dalszövegvideó is készült, mely – nem meglepő módon – teljes értékű vizuáltripet…
Dreaming Black címmel 2016-ban adta ki bemutatkozó lemezét a Trillion magyar rockszupergrup, amelynek tavaly mutattuk be első klipjét (Crumble Me), amihez még érdekes werkfilm is készült. Idén pedig hamarosan, október elején itt a második LP Like Water címmel az eredetileg egyszeri alkalomra…
Az utolsó Jediket levezénylő Rian Johnson Luke Skywalker elbúcsúztatása után az LCD Soundsystem visszatéréséből rendezett egy klipet.
A Flight Of The Conchords visszatérő poénja, hogy ők csak a negyedik legnépszerűbb új-zélandi folkduó, de mi egész nyugodtan elvehetjük ezt a kitételt. Az új daluk alapján még mindig a dobogó tetején maradhatnak.
Kezdetben volt az Africa. Persze, a kontinens is, de mi most a Toto 1982-es slágeréről beszélünk, amely meglepő másodvirágzásnak indult a 2010-es évek mémgyárában. Az internet felkapta, egy 14 éves lány a fejébe vette, hogy a Weezernek fel kéne dolgoznia, mígnem a kitartó Twitter-vicckampány…