Az UH Fest szervezői a Facebookon jelentették be, hogy nem tartják meg az idén őszre tervezett rendezvényt.
Az UH Fest szervezői a Facebookon jelentették be, hogy nem tartják meg az idén őszre tervezett rendezvényt.
Zenei eklektika, összművészet, elővigyázatosság, közösségépítés, összetartás és egy jókora adag szerencse. Röviden nagyjából így lehetne összefoglalni, hogy milyen volt az idei nyár egyetlen megtartott nagyobb fesztiválja, a Fekete Zaj. Aki pedig a részletekre is kíváncsi az alább megtalálja a…
Idén, mint tudjuk, a koronavírus-járvány keresztbe tett a fesztiváloknak, elmaradt a teljes szezon. Kivéve a Fekete Zajt, amely augusztus 19-én négy napon át várja a komplex zenék kedvelőit a Sástó partján, a Mátrában. A rendezvényt a járványhelyzetre való tekintettel kisebb létszámmal és számos…
Két napja írtuk meg, hogy az 5,3 milliárd forintos állami támogatásból létrehozandó raktárkoncertek fesztiválzenekarokra vonatkozó részének lebonyolításával megbízott Lobenwein Norbert, a VOLT és Strand Fesztiválok szervezője milyen konstrukcióban állította össze a részt vevő zenekarok százas…
A tegnapi kormánybejelentés értelmében, miszerint augusztus 15-e után sem lehet 500 főnél nagyobb közönséggel rendezvényt szervezni, lemondtak szinte minden nyár végére tervezett hazai fesztivált. Egy jó hír azonban, hogy a Fekete Zajt a szabályozások betartása mellett így is megrendezik augusztus…
Nyár elején hírt adtunk róla, 2015 után öt évvel ismét Budapestre hozzák a legjelentősebb világzenei showcase-fesztivált, a WOMEX-et, azaz a World Music Expót. A szervezők nyilvánosságra hozták a 2020. október 21. és 25. között rendezett esemény első fellépőit, akik között magyar előadókat is…
Dühös és aggódó reakciók érkeztek a tegnapi nap folyamán számos hazai előadó és zenekar, többek között a Tankcsapda, Lovasi András és Majka részéről, miután Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Világgazdaságnak adott hétfői interjújában azt nyilatkozta, hogy nagy eséllyel…
Az idei Kolorádó fesztivál a koronavírusnak köszönhetően viszontagságos utat tett meg, először június közepéről augusztus közepére, majd onnan augusztus 26-29 közé csúsztatták el. A line-up mostanra állt össze, kiestek külföldi fellépők, de érkezett új headliner is.
A szigetországi kormány öt lépcsőből álló ütemtervet vezetett elő, hogy a koronavírus miatt teljes egészében leállt élőzenei és színházi szektort hogyan lehetne újjáépíteni. A terv kritikusai szerint nem tartalmaz elég konkrétumot.
A koronavírus-járvány miatt meghozott rendeletek értelmében 2020-ban augusztus 15-ig nem lehet még 500 főnél nagyobb rendezvényt tartani, ezért jelentősen megváltozott, leszűkült az idei nyári fesztiválszezon képe. Számos fesztivál elmarad, de akad bőven, amit valamilyen formában megtartanak:…