Ez a 90 fesztiválzenekar már biztos részt vesz a raktárkoncert-sorozatban

2020.08.13. 10:26, Gaines

sziget_rec_29_of_29.jpg

Két napja írtuk meg, hogy az 5,3 milliárd forintos állami támogatásból létrehozandó raktárkoncertek fesztiválzenekarokra vonatkozó részének lebonyolításával megbízott Lobenwein Norbert, a VOLT és Strand Fesztiválok szervezője milyen konstrukcióban állította össze a részt vevő zenekarok százas listáját. Akkor még csak egy zenekart nevesített, tegnap este viszont az Indexnek elárult további 90 nevet, akik igent mondtak a felkérésre.

A raktárkoncertekre szánt keretből Lobenwein a fesztiválzenekarok listájának összeállítását vállalta tehát, ezen kívül még mások szerveznek koncerteket élő legendákkal és népzenei előadókkal. A 100-as listát 13 fesztivál szervezői rakták azokból a zenekarokból, előadókból, akik kettőnél több fesztiválra kaptak eredetileg meghívást az idei, végül koronavírus miatt elmaradt szezonban. A koncerteket az Antenna Hungária rögzíti majd, és későbbi időpontban leadja (nem élő streamről lesz tehát szó), közönséget nem tudnak fogadni a raktárkoncerteken, viszont a produkciók saját stábjukkal dolgozhatnak, és egy fesztiválos gázsi ötszörösét, de legfeljebb 15 millió forintot kaphatnak meg. A száz meghívott közül 90-en már elfogadták a felkérést, az ő névsorukat hozták nyilvánosságra; az előadók közül a Wellhello frontemberei, Fluor és Diaz már bejelentették, hogy a teljes összegüket a háttérembereiknek fogják adni.

30Y, A kutya vacsorája, Ákos, Alvin és a Mókusok, Analog Balaton, Anna & The Barbies, Aurevoir, AWS, Bagossy Brothers Company, Belau, Bëlga, Besh O Drom, Blahalouisiana, Bohemian Betyars, Brains, Budapest Bár, ByeAlex és a Slepp, Carson Coma, Cloud 9+, Colorstar, Csaknekedkislány, Deep Glaze, Depresszió, Dope Calypso, Dorothy, Elefánt, Erik Sumo Band, Fatal Error, Felső Tízezer, Fish!, Follow The Flow, Fran Palermo, Hangácsi Márton, Hétköznapi Csalódások, Honeybeast, Horváth Tamás, Hősök, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Ivan & The Parazol, Jazzékiel, Jetlag, Jónás Vera Experiment, Junkies, Kalapács, Kiscsillag, Konyha, Lazarvs, Leander Kills, Lóci játszik, Margaret Island, Mary Popkids, Middlemist Red, Moby Dick, Mordái, Mörk, Mulató Aztékok, Müller Péter Sziámi and Friends, New Level Empire, Ocho Macho, Ohnody, Paddy & the Rats, Pál Utcai Fiúk, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Parno Graszt, Péterfy Bori & Love Band, Platon Karataev, Pokolgép, Punnany Massif, Quimby, Random Trip, Ricsárdgír, Road, Rúzsa Magdi, Saya Noé, Skeemers, Slow Village, Soulwave, Sör és Fű, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers, The Qualitons, Trillion, USEME, Vad Fruttik, Wellhello, Yesyes, Zagar, Zorall

 

https://recorder.blog.hu/2020/08/13/ezek_a_fesztivalzenekarok_vehetnek_reszt_a_raktarkoncert-sorozatban
Ez a 90 fesztiválzenekar már biztos részt vesz a raktárkoncert-sorozatban
süti beállítások módosítása